2017. 01. 18.

Öröm a mennyben! – Egy történet az emberkereső Istenről

Az egyik legszörnyűbb tapasztalat, amit az ember szülőként átélhet, ha elveszett a gyerek. Futkosok a tömegben, kiabálom a nevét, kérdezősködöm. Hiszen az előbb még itt volt, fogta a kezemet! Agyamban a legszörnyűbb képek cikáznak, pusztulás és ezer veszély, amelyek egy gonosz világban leselkednek rá, védtelenre, ha nem vagyok vele… A leírhatatlan szorítás a torokban, a gyomorban: fáj a kétségbeesés, az aggodalom. Aztán az esetek többségében, hála Istennek, jön a megkönnyebbülés. Egy pillanat alatt minden megváltozik. Megvan, nincs baja! Sír talán, de itt van, csókjainkkal borítjuk, minden rendben van már, együtt vagyunk!

Jézus megtanította nekünk, hogy Atyánk az Isten. Édesapánk. De ne csak mint jóságos nagyapóra gondoljunk rá.

Lássuk meg őt szívének zaklatottságában, ahogyan elveszett gyermekét keresi. Végső pusztulásától tart. A pusztába megy utána, a nevét kiáltja napról napra, percről percre.

A fia, az ember, te és én – valóban elhagyatottak és elveszettek vagyunk nélküle, bár elveszettségünk és belső magányosságunk sokszor nem nyilvánvaló a számunkra. De van, amikor mindez szó szerint és jelszerűen beteljesül rajtunk!

Tomi, aki most harminc éves, majd tizenöt évvel ezelőtt veszítette el édesapját. Akkor széthullott a család. Nővére külföldre ment dolgozni, két féltestvér bátyját addig is alig ismerte. Tomi már azelőtt sem sokat törődött az iskolával, most végképp kimaradt. Ivás és bandázás, ez volt az élete. Étel-italra, cigire persze pénz kellett. Kezdődtek a betörések, hétvégi házak feltörései. Könnyen jött a pénz, de meglett a böjtje: igen fiatalon már négyszer volt börtönben. Amikor 2011 januárjában megismertük, már néhány hónapja Budapesten lakott a borsodi fiú, hajléktalanszállón. Mindegy volt, hová megy, sehol sem volt senkije. Délelőttjeit a „Csak Egyet” Segítőközpont társalgójában töltötte. Órák hosszat olvasta és jegyzetelte az ott talált filozófiai és történelmi könyveket. A munkatársak felfigyeltek rá. Megragadta őket a jó arcú, jó kiállású srác komolysága, intelligenciája, udvarias viselkedése. Érződött rajta a hajdani kiegyensúlyozott család, a szeretett édesapa nevelése. Azt is éreztük, hogy a Szentlélek már „kezelésbe vette”. A nagy ivászatot abbahagyta, semmiképpen sem akart visszakerülni a börtönbe. A hitről szinte semmit sem tudott, de minden információt óriási érdeklődéssel és szomjúsággal szívott magába. Lelkesen vett részt a „Csak Egyet”-ben tartott első Alpha kurzusunkon, ahol a hit alapjaival ismertettük meg az érdeklődőket, közösségi keretek között.

Tomi hétről hétre arról számolt be, hogy mindinkább összeáll számára a kép: a hit világosságánál egyre inkább érti önmagát, az őt körülvevő világot, érzi Isten szeretetét. Az Alpha kurzus végén tudatosan megvallotta Jézus Krisztust Urának és Megváltójának, és behívta a szívébe Isten szeretetét. Ekkor vette kezdetét a katekézis időszaka a szentségekre készülve, hiszen meg sem volt keresztelve. A felkészülési beszélgetések számomra is nagy élményt jelentettek, hiszen nem csak tanultunk együtt, de imádkoztunk is, és megbeszéltük életének fordulatait, küzdelmeit is, mindig Jézus akaratát keresve. Közben Tomi 2012 őszén végre rendes munkához jutott, albérleti szobát fizet, Istennek hála, kilábalt a hajléktalanságból!

Nagyon hamar világossá vált előttem, hogy a hittanuló fiatalember figyelemreméltó képességekkel bír. Például tananyagon kívül, csak úgy szórakozásból párhuzamosan olvastuk Szent Ágoston Civitas Dei című művét. Tomi sokszor gyorsabban haladt és többet megértett a veretes gondolatokból a maga nyolc osztályával, mint én a több diplomámmal… Hamarosan már nem csak keresztelőjét, de továbbtanulását is tervezgetni kezdtük. Érettségi után majd egyetemre szeretne menni.

2013-ban, Vízkereszt vasárnapján kereszteltük meg kis, nyolcadik kerületi templomunkban. Felnőtt megtérőként ekkor részesült az eukarisztia és a bérmálás szentségében is. Bűneit eltörölték, magára öltötte „az új embert, aki az Istenhez hasonlóvá alkotott, megigazult és valóban szent teremtmény” (Ef 4,24). Élete összekapcsolódott a Szentháromságos Istennel, aki minden megújulás és újrakezdés forrása.

Az Édesapa, aki annyira várta és már messziről kémlelte az utat, „eléje sietett, a nyakába borult, és megcsókolta.” (Lk 15,20) Ráadták „a legdrágább ruhát”, a hófehéret.

Aznap este nem csak kis, nyolcadik kerületi templomunkban volt nagy öröm: a mennyben még nagyobb volt! Hiszen Jézus mondja: „nagyobb öröm lesz a mennyek országában egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igazon”. (Lk 15,7)

(kép: flickr)

Borítókép: Tofino, BC, Canada --- Father & daughter walk along beach --- Image by © Henry Georgi/Wave/Corbis
Kunszabó Zoltán
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás