Zenés irodalmi ünnepre hívta össze a szépségre és igazságra éhes lelkeket Lackfi János költő Nagyszerdán, a Petőfi Irodalmi Múzeumba, ahol tizenhárom kortárs magyar költő verseiből készített összeállítást ajándékozott nekünk. Lackfi nem csak elképesztően magas színvonalú versválogatással állt elő, hanem saját maga olvasta fel, értelmezte, interpretálta a műveket – sorokat kiemelve, recitálva, megrágva — komoly előadóművészi kvalitásokat csillogtatva. Az ő töprengéseit, szövegritmusait, kiemeléseit vette át és építette tovább zenei improvizációival az egyenrangú alkotótárs, Szirtes Edina Mókus.
Hinni nem csak a templomban kell, az igazi ünnepi idő elfoglal és betölt minden helyet, teret és dimenziót. Ha fontos az, amit ünneplünk, akkor nyilván húsba- és életbevágó mindannyiunk számára. Jézus Krisztus szenvedéstörténetéhez minden embernek köze van, a fájdalmat mindenki túlságosan jól ismeri. Próbálunk kezdeni vele valamit, feldolgozni, s épp a Megváltó szenvedésére tekintve megérteni rejtett természetét. Vajon átlényegülhet-e az elviselhetetlen valami nemesebbé? Lehet-e paradox módon eszköz és átjáró a teljesebb élethez?
Az ábrázolás ereje, a kérdésfelvetés hitelessége tette vibrálóan élettelivé az előadást. Az irodalom ezen az estén megköszönte, és hazatalált: valódi kérdésekkel birkózó valódi emberek becsületes és tűpontos reflexióinak tanúi, beavatottjai lehettünk. (Ne temessük a magyar kultúrát! Elképesztő gazdagság, hogy ilyen szellemek kortársaiként élhetünk. Legszívesebben valamennyiük nevét felsorolnám, de inkább az esemény honlapjára irányítom a Kedves Olvasót: https://pim.hu/hu/esemenyek/ot-seb ).
Megtapasztalhattuk, hogy a hit dolgairól felszabadultan, mesterkélt pátosz nélkül is lehet beszélni, néha viccesen, sok-sok ötlettel, játékosan, mégis mentesen minden lealacsonyítástól. Mert a természetfeletti Jelenlét annyira valóságos, hogy átjárja a profánt is, nem életidegen konstrukció, hanem az élet dolga, megkerülhetetlen ténye. Éppen a Jelenlét feltárulása a valódi létérzékelés, a katarzis — az életben és művészetben is.
Főleg Lackfi saját verseinek hallgatásakor ujjongott fel bennem: milyen jó, hogy a hitről, Jézusról, a Biblia szereplőiről és motívumairól, a végső dolgokról lehet beszélni! Lassan kikerülve a karanténból, lerázva magunkról a teljes elszigetelődéhez vezető kimondhatatlanság iszonyatos, huszadik századi béklyóit.
hirdetés
Kunszabó Zoltán
kép: Lokál, Papageno/ Válasz.hu
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás