Még a legeslegelső bejegyzés megírásakor, elhatároztam, hogy az apaság mindkét oldaláról fogok írni. Az örömökről & a felfedezésekről írtam már eleget. Most szeretnék írni arról, mi az ami nehezen megy, mi az ami kudarc.
Örökké tart
Szeretem a kihívásokat. Józanul választom meg őket. Tudom hogy fogok izzadni, de azért nagyon remélem, hogy sikerülni fog. Az apasággal is így voltam az elején, bár sejtettem, hogy azért ez más méret, mint egy terepbringa verseny, vagy egy tíznapos kiképzőtábor.
A rendezvényszervezőségben is azt szeretem, hogy az esemény előbb utóbb eljön. Addig lehet készülődni, aztán meg kell valósítani és utána vége. De nem egy örökké tartó, végtelenségig húzható regényírás, vagy “jövőkutatás”.
A végtelenséggel, már a házasság legelején is megküzdöttem (nevezhetjük ezt egy inverz kapuzárási pániknak is);
de itt a fiam kapcsán ez még erősebben előjött. A gyermekünk folyamatosan jelen van életünkben, főleg csecsemő korban. Ez iszonyatosan nagy teher, hol fizikailag, hol lelkileg, hol 2in1. Szeretek gyerekekkel játszani, de fiam másnap reggel is ott van ahova lefektettük…
Sírás – A kivédhetetlen érzelmi zsarolás
Bocsánat. Tudom, hogy egy csecsemő nem sír ok nélkül, nem zsarol, csak segítségért kiált, de egy időn túl számomra ez már másképp nem értelmezhető.
Olyan vagyok, hogy valamit vagy megoldok, vagy elengedem. Esetleg megkérek másokat, hogy segítsenek. De fiam kapcsán elengedni nem lehet, nekünk kell megoldani, akkor is ha az egyetlen megoldás a tűrés & elfogadás.
Sír. Miért sír? Mit tehetek érte?
Ötlet 1 – nem jön be. Ötlet 2? Az sem. Három-négy, öt-hat-hét; na jó most már épp elég. Apa kiég… Anya! Csináljmárvalamit!
Feleségemen segíteni
Látni, hogy feleségem kimerült, hogy neki is elege van az egészből. Legszívesebben eltűnne egy napra egy olyan helyre, ahol egész nap csak aludhat. Egy olyan vágy, amit nem tud megvalósítani még sokáig.
Hosszú hétvége
Félév alatti kisgyerekkel számomra rémálom. Aktív ember vagyok, egy csecsemővel nem lehet még aktívkodni. Elindulni macerás, távol lenni otthonról strapás, hazaérkezni… Nagyon kényelmes az a ritmus, hogy reggel 1-2 óra, este pár óra közös rutin, közben bő nyolc óra munka-pihenés.
Holtpontok
A délután már elmúlt, de van még két óra a fürdetésig. Ki játsszon vele? Már ő sem akar igazán játszani, fáradt, de még nem álmos. Én pont hazaértem munkából, feleségem eddig a gyerekkel volt. Na jó egy babakocsi futam belefér, vagy mégsem?!
Lemondások
Közösségbe eljárni, de azért a fektetésre / szoptatásra hazaérni. Később feküdni, korábban kelni. Sok-sok közös programról lemondani. Az “időben hazaérni” fogalmat újradefiniálni, mert mindent a gyerekért…
Éjszakasz – vésszakasz
Éjszakai kelések száma fogzás idején 2-8 alkalom. Hiába én vagyok az alvós, én sem alszom mélyen.
Minden héten háború
Fél éve apa vagyok. Szuper! Hőssé váltam? Nem. Elfáradok. Elfáradunk egymás felé. Elfáradok Fiam felé.
Olyan jó lenne, ha ilyenkor a blogban szereplő Apa lenne mellettem. – mondja néha-néha feleségem. [Köszi! – mondom én]
Új hét – új taktika, oké kezdjük újra. Akkor most ez így lesz, és így ez lesz. Hátha…
De miért is?
Mert nem tudunk rá haragudni, mert jobban szeretjük őt annál.
Mert jóban-rosszban, holtomiglan -ígértük meg lassan négy éve egymásnak.
Mert talán, ha hullámzóan is, de napról napra könnyebb.
Mert fiunk mindent megköszön, meghálál amit érte teszünk.
Mert valakikbe (Nagyszülők, testvérek, barátok) mindig tudunk kapaszkodni,
valahonnét mindig érkezik bátorítás.
Mert Isten velünk van, és belőle erőt tudunk meríteni.
Mert az élet élni akar, és Ő ránk van bízva.
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás