Ha két hete feltették volna nekem a kérdést, hogy a ma élő csaknem nyolc milliárd ember közül kivel ülnék le legszívesebben négyszemközt beszélgetni, valószínűleg Johannes Hartl nevét mondtam volna. Tanításai, könyvei, sőt, zenéi sok-sok éve formálják nem csupán a lelki életemet, de az egész világnézetemet. A szívem majd kiugrott a helyéből örömében, amikor a NEK-re előadóként érkező Hartl elfogadta a felkérést, hogy interjút adjon a 777-nek!
Szeretek enni. De szeretem azokat az időszakokat is, amikor önszántamból úgy döntök, hogy most egy ideig nem fogok jóllakni. Amikor az esti menü kenyér és víz. Szükségem van rá, hogy időnként a böjtölést választva még tudatosabban, még elkötelezettebben forduljak a látható világtól a láthatatlan felé, az emberek tekintetétől az Atya tekintete felé – hiszen „nemcsak kenyérrel él az ember…”[1]
Az élet tele van szépséggel és olyan pillanatokkal, amelyeket érdemes teljesen átélni. Egy színdarab, amely könnyeket fakaszt, egy kiváló steak egy étteremben a legjobb barátainkkal, egy tengerparti naplemente a kedvesünkkel, egy ima, amiben valóban találkozunk a Szenttel… Ezek azok a pillanatok, amelyekért igazán érdemes élni. De ahhoz, hogy ezeket a pillanatokat, amikor eljön az idejük, teljes valójukban át tudjuk élni, a hétköznapokban kell elkezdenünk a felkészülést; napról napra tanulni jelen lenni, megérkezni az itt és mostba.
A világon egyetlen olyan dolog van, amiben minden ember egyetért: egyszer meg fogunk halni. És bár napjainkban alig beszélünk érdemben a halálról, mégis az, hogy egy nap véget ér a földi életünk, alapjaiban határozza meg azt, ahogyan a mindennapjainkat éljük. Az élet végessége hatással van az értékrendünkre, a céljainkra, a kapcsolatainkra; arra, hogy mivel töltjük ezt a 70-80-90 évet, ami rendelkezésünkre áll.
Vajon miért nem olyan a mai egyház, mint amilyen az Apostolok Cselekedeteinek egyháza volt? Mi hiányzik ahhoz, hogy azt a dinamizmust, szellemi pezsgést, erőt, ami az első apostolokat jellemezte, mi is megtapasztaljuk és továbbadjuk? Miért nem olyan hatékony ma az evangelizáció, mint régen, és miért nincsenek csodák, melyek az ősegyházban mindennaposak voltak?
A Szentlelket mindannyian ismerjük. Hiszen nélküle lehetetlen volna Isten felé fordulnunk: „lelkünk csendes Vendége”, ahogy Szent Ágoston ír Róla, a szívünkben él, vezet bennünket az imádságban, segít értelmezni a Szentírást, a lelkiismeretünkön keresztül szól hozzánk, élteti és vezeti az egyházat, és jelen van a szentségekben.
De ez a Szentléleknek csak az egyik arca. És ahogy Jézus végtelenül mély és összetett jellemét sem lehet egyszerűen „kegyelmes és szerető” Istenként bemutatni, a Szentlelket sem lehet csupán a fenti tulajdonságai alapján igazán megismerni. Ő ugyanis sokkal több ennél. Ebben a cikkben szeretném bemutatni a Lélek egy másik arcát, ami talán közelebb visz bennünket pünkösd valódi jelentőségének megértéséhez.
Összeegyeztethető-e egymással a hit és a tudomány? Ezzel a kérdéssel foglalkozott az a kerekasztal-beszélgetés, amely során másfél évvel ezelőtt a BME keresztény és ateista professzorai vitatkoztak egymással. A vita egy egészen érdekes és színvonalas beszélgetésnek indult, de aztán az egyik keresztény professzor ledobta a bombát… Elmondta, hogy ő az egész tudományos világképét a Biblia szavára építi: hisz abban, hogy a Föld körülbelül 10.000 éves, hogy a teljes teremtés valóban 6 nap alatt, azaz 6×24 óra alatt zajlott, és hogy Isten az embert valóban a föld porából teremtette. Az ateista professzorok elnevették magukat, én pedig csak fogtam a fejem…
Hodász András atya mesélte egyszer, mikor még oktatott gyermekeket hittanra, hogy nehéz a fiataloknak Istenről mint Atyáról beszélni. Mikor rákérdeztem, hogy miért érzi így, András válasza megdöbbentett: azért, mert az osztály nagy része számára az „apa” szó nem a biztonságot, az elfogadást és a szeretetet jelenti, hanem valakit, aki távol van, aki szigorú, aki sokszor kiabál, és nem tudja kifejezni az érzéseit. De vajon az Atya valóban ilyen apa lenne?
Néhány napja jelent meg a Férfiak Klubjának weboldalán egy (újabb) nemzetközi kutatási eredmény, amely szerint a házastársi hűség és a válási arány szoros összefüggésben van a szexuális partnerek számával és a szexuális élet elkezdésének idejével:
Kevés olyan dolog van, ami annyira fel tud bosszantani, mint a kommentek olvasása egy-egy Facebook-poszt vagy internetes cikk alatt. Az az érzésem, hogy napjainkban a vitakultúrával együtt a kommentelés kultúrája is rászorul némi újragondolásra. Ehhez gyűjtöttem most össze 7 olyan alapszabályt, amiket betartva az internetes kommunikáció végre nem egymás hergeléséről szólna, hanem akár komoly és értékes beszélgetések, viták platformjává is válhatna.