Blog, Herényi Márk Barnabás

Ezért (is) várj a szexszel a házasságig

Néhány napja jelent meg a Férfiak Klubjának weboldalán egy (újabb) nemzetközi kutatási eredmény, amely szerint a házastársi hűség és a válási arány szoros összefüggésben van a szexuális partnerek számával és a szexuális élet elkezdésének idejével:

„A legújabb agykutatási eredmények összefüggést mutattak ki a korán elkezdett szexuális élet és az elköteleződésre való képtelenség között.  Joe S. McIlhaney Jr. és Freda McKissic Bush mindketten szülész-nőgyógyász kutatóorvosok, Hooked, New Science on How Casual Sex Is Affecting Our Children (Fennakadva, Új tudományos eredmények arról, milyen hatással van az alkalmi szex a gyerekeinkre) című könyvükben például arról számolnak be, hogy minél fiatalabb korban kezdi el valaki a szexuális életet az elköteleződés vágya nélkül, annál inkább csökken a képessége a későbbi elköteleződésre.”

Egy másik, talán még fontosabb kutatásban pedig „azt vizsgálták, hogy van-e összefüggés a szexuális partnerek száma és egy házasság tartóssága között. Az alábbi grafikonban foglalták össze az eredményeket.

Azoknak a férjeknek és feleségeknek tehát, akiknek egyetlen szexuális partnerük (a házastársuk) volt egész életük során, több, mint 95%-a élt az első házasságában a vizsgált ötödik év végén, azaz kevesebb mint 5%-uk vált el. Azoknak viszont, akiknek öt vagy több – öt szexuális partner felett már nincs lényeges változás –, csak alig több mint a fele van együtt a házastársával az ötödik év végén.”

Nem ez az első alkalom, hogy egy tudományos kutatás feketén-fehéren bizonyítja, hogy Isten törvényei nem csupán azért fontosak, mert a keresztény hit szerint világossá teszik, hogy mi a bűn, hanem valóban olyan értékeket mutatnak fel – és tesznek kötelezővé –, amelyekhez ragaszkodva az emberek igazán szabadok és boldogok lehetnek, függetlenül attól, hogy kereszténynek tartják magukat vagy sem.

Engedjetek meg nekem egy rövid gondolatkísérletet. Mi lenne, ha minden ember a 6. parancsolat (Ne paráználkodj!) szerint élné az életét? Az emberek komolyan vennék a szexualitást és a hűséget. Nem csalnák meg egymást, minimálisra csökkenne a válások száma. A mostani adatokhoz képest elenyésző lenne azon gyermekeknek a száma, akik apa vagy anya nélkül nőnek fel, és sokkal kevésbé sérülnének. Nem lennének abortuszok, nem gyilkolnának meg sok-sok ezer magzatot naponta, csak azért, mert az emberek felelőtlenül élik meg a szexualitásukat. Nem lennének szexuális betegségek, nem halnának meg sok ezren AIDS-ben. Nem tenné tönkre nők és férfiak millióinak életét a pornó. Nem kezdenék el a fiatalok 12-13 évesen a szexuális életüket, amikor még egyáltalán nincsenek megérve rá szellemileg és lelkileg, és 18-20 éves lányok és fiúk nem éreznék úgy magukat, hogy nem tudnak kötődni, a lelkük ezer darabra szakadt a sok csalódás és sok szexuális partner miatt. Újra érték volna az önuralom, amit az élet sok-sok más területén is megéreznénk. Az emberek újra el tudnának köteleződni egy életre: nem csak addig, amíg minden jó, hanem hűségesnek maradni akkor is, amikor nehéz. Egyre egészségesebb házasságok, és ennek köszönhetően egyre egészségesebb családok vennének körül bennünket, egyre egészségesebb lelkű gyermekekkel, és ennek köszönhetően a társadalom is újra egészségesebb lehetne. És még folytathatnám…

Pál apostol a Római levelében ezt írja: „Mert ami megismerhető az Istenből, (…) az ő örök hatalma és istensége, az a világ teremtésétől fogva alkotásainak értelmes vizsgálata révén meglátható.” (Róm 1,19-20 röv.)

Isten törvényeinek vizsgálata egyike ezen „értelmes vizsgálatoknak”. Ez is egy lehetséges mód arra, hogy – akár bármiféle személyes kapcsolat nélkül – meglássuk Istent a világban.

Ezek a törvények nem a félelem, a megfeleléskényszer vagy a céltalan lemondások törvényei: éppen az ellenkezőjéről van szó. Isten törvényei arra nevelnek, hogy tanuljunk meg felelősséget vállalni a tetteinkért, hogy egyenes gerinccel és szabadon tudjuk leélni az életünket. Arra, hogy merjünk túllépni a saját érdekeinken és kényelmünkön, hogy valami fontosabb célért – a házastársunkért, a gyermekeinkért, az evangéliumért, vagy más, számunkra fontos ügyért – akár komoly lemondások árán, Isten előtt letérdelve, odaadhassuk az életünket. Ez az emberi élet célja, és talán az egyetlen olyan út, ami valódi boldogsághoz vezet. És Isten tudta ezt.

Herényi Márk Barnabás

Ez a blog ennek a nagyon szerteágazó és fontos kérdésnek egy újabb oldalát hivatott bemutatni, a teljesség igénye nélkül, sőt. A tisztaságról és a szexualitásról a 777 indulása óta jó néhány cikk, blog, videó született már, a legjobbakat közülük megtaláljátok a 777 Kincsesládájában ITT. Ha pedig komolyabban érdekel a téma, olvass bele II. János Pál tanításaiba, vagy olvasd el Christopher West: A test teológiája kezdőknek c. könyvét, amely egyszerűsítve mutatja be a pápa tanítását.

Támogasd Te is a 777 evangelizációját!

Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

6 hozzászólás

  • Válasz Anikó 2018. 09. 04. 08:20

    Szép napot! Köszönöm ezt a fantasztikus cikket és gondolatnenetet! Teljesen egyet értek vele! Sőt be kell valjam a saját bőrömön tapasztalom a 11.házassági évfordulónk után is egyre mélyebb a szeretet köztünk. Sajnos ezt sok ember nem érti meg. Már 13évesen cikigi a fiatalokat a baráti társaság ha még nem volt szexuális kapcsolata. És ezek a károk csak a megtéréssel Jézus befogadásával fordítható vissza. De pont ma reggel gondolkodtam azon ahogy a ma egyre nagyobb hanggal hirdeti a világ hogy fogadd el magad légy szabad egyre nagyobb az önutálat és a kiégés.Egyre több mégis az öngyilkos. Igazi ellentmondás! Vissza kéne térnünk Isten Igéjéhez mert józan és egészségügyileg is védelmet ad. Hiszen aki teremtett minket megírta az útmutatónkat is hogy jól éljünk hosszú ideig. De megy előre a történelem és megállíthatatlan. A mi dolgunk hogy fények legyünk az éjszakában. És ezek a cikkek nagyon jók,remélem sokakat gondolkodóba ejtenek! Isten áldja a munkájukat!

  • Válasz grad 2018. 09. 04. 15:58

    Mi köze van a szexuális partnerek számához annak, hogy ki vár a szexszel a házasságig?!? Mert aki nem vár, az törvényszerű, hogy sok partnere lesz neki?! Nem gondolom, hogy így van. Egy egészséges párkapcsolathoz hozzá tartozik a nemi élet, és az erőltetett akár sok évi várakozás a házasságig csak arra jó, hogy a szerelem anélkül elmúljon, hogy egymást megismerték volna ilyen téren is. Több olyan tönkrement keresztény házasságot láttam magam körül, akik – igen! – emiatt mentek tönkre. Mert a házasságkötés után derült ki, hogy valami nagyon nem stimmel közöttük ezen a téren, és szinte cölibátusban éltek egymás mellett. Persze megvannak az előnyei a cölibátusnak, csak nem egy párkapcsolatban és házasságban.

    • Válasz Dimák Attila 2018. 09. 07. 18:07

      A hozzászólás minden szavával egyetértek!

    • Válasz Herényi Márk Barnabás 2018. 09. 08. 12:35

      Kedves Grad, köszönöm a hozzászólásod. Az első kérdéseddel kapcsolatban: úgy látom, hogy nem törvényszerű, de sokkal valószínűbb. Ha már odáig eljutnánk (újra) a társadalomban, hogy az emberek csak komoly párkapcsolaton belül – még ha az esetleg nem is házasság – élnék meg a szexualitást, már sokkal előrébb járnánk.

      “Egy egészséges párkapcsolathoz hozzá tartozik a nemi élet, és az erőltetett akár sok évi várakozás a házasságig csak arra jó, hogy a szerelem anélkül elmúljon, hogy egymást megismerték volna ilyen téren is.” – Ebben a kérdésben nem értünk egyet. Számtalan olyan jó példát látok napról napra magam körül, akik tisztán élték/élik az életüket, és őszintén mondom, hogy a legtöbb esetben jelentősen mélyebb, jobb és egészségesebb a kapcsolatuk, mint azoknak, akik nem így tesznek. De akár a saját példámat is hozhatom: a feleségemmel 6 és fél éven át építettük, mélyítettük tisztán a kapcsolatunkat azelőtt, hogy végül tavaly összeházasodtunk. Máig életem egyik legjobb döntésének tartom.

      Nem gondolom, hogy egy egészséges párkapcsolathoz hozzá kell tartoznia a nemi életnek. Egy egészséges házassághoz, na ahhoz igen! Én nagy különbséget látok. Egy párkapcsolat nem a szextől lesz egészséges, hanem sok-sok minden mástól a kommunikációtól kezdve, a közös értékeken, az őszinteségen át a közös élményekig. A szex csupán a hab a tortán. Szexszel még sose hoztak rendbe házasságot, de jobb kommunikációval, jobb egymásra figyeléssel már számtalan esetben. És ha minden más rendben van, szerintem a szex is rendben lesz.

      • Válasz grad 2018. 09. 13. 17:51

        Kedves Márk Barnabás! Teljesen igazad van, hogy a szexet komoly kapcsolatban kell(ene) megélni. Csakhogy nem a házasság előtti szextől lesznek komolytalanok az emberek, hanem más okok miatt. Korszellem, stb. – sorolhatjuk. Azaz az emberektől függ a szex milyensége lelki téren is, nem pedig fordítva. Azért mert valaki nem zárja ki a házasság előtti szexet, még ugyanúgy építheti a kapcsolatot lelkileg. Sőt! És mivel a szex hozzátartozik az egészséges nemiséghez, így a szeretetben megélt szex a kapcsolatot építi. Így van ez még akkor is, ha nem házasodtak össze. Mint említettem, komoly – igen, teljesen komoly – keresztény párokat láttam emiatt szétmenni. El kellene felejteni, hogy ha lelkileg elköteleződünk, akkor minden szép és jó lesz nemi szempontból is. A házasságtársi lét nem szimplán felebaráti kapcsolat. Persze az Egyház igyekszik úgy tekinteni rá: mintha a Szeretet-himnusz mindet sora igaz tudna lenni – … mindent elhisz, mindet eltűr …. – egy összezárt kapcsolatban… ez egy keresztény utópia! Még a papoknál sem működik, hogy ha egy plébános kap egy olyan káplánt, akivel valamiért nem jönnek ki, akkor mindent a végtelenségig elvisel. Persze ők könnyen megoldják, elhelyezik valamelyiket. De visszetérve… Örülök, ha nem bánta meg a házasság előtti tisztaságot, és jelenleg jól működik. Elhiheti, hogy ha ez így van, az nem csak azért van, mert Ön 6 és fél évet várt a szexszel. Én is vártam 4 évet, és keservesre sikeredett. Annak idején még örültem is neki, hogy nem is olyan nehéz kibírni…utólag meg azt látom, hogy nem vettem észre az apró jelekből, hogy itt nagyon nem stimmel valami “kémiailag”, és inkább egy felebarátomat vettem el feleségül.
        Mondhatja, hogy a párkapcsolat nem a szextől lesz egészséges, valóban, nem csak attól. Az Ön által felsoroltak mind kellenek hozzá. De a házasság nem egy felebaráti kapcsolat kell, hogy legyen, hanem nemi kapcsolat is, ami a nemi életben tud megélődni – hogy ilyen furcsa szót használjak – leginkább. És hihetetlen ereje van, ha szeretetben élik meg, de ehhez az is kell, hogy legyen egyfajta nemi vonzódás a másik felé, ami ha nincs, akkor emberileg lehet kezelni a dolgot, de attól még az egy szenvedő házasság lesz. És én nem gondolom, hogy baj, ha ez már házasság előtt kiderül…

  • Válasz Kiss Béla 2018. 10. 22. 08:28

    Szerintem az azért válnak mert nem ismerték meg egymást rendesem, és nem ismerik a saját igényeiket sem. “majd megváltozik” “majd elviselem” oszt a végén betelik a pohár és mégsem. Tény h a házasok kb 10% érzi ugyanazt a vonzalmat 10 év után is mint az elején. Ha a szerelem elmúlása után nem lép egy másik fázisba a kapcsolat hanem csak szétesik akkor nem is lesz belőle hosszútávú házasság.