Pataki Panka 25 éves autista lány, tele szeretettel, értelemmel és bölcsességgel. Nemrég a Nők Lapja mutatta be történetét, most a közmédia stábja forgatott vele egy rendkívül értékes műsort.

Pataki Panka 25 éves autista lány, tele szeretettel, értelemmel és bölcsességgel. Nemrég a Nők Lapja mutatta be történetét, most a közmédia stábja forgatott vele egy rendkívül értékes műsort.

Manapság sajnos sok embert érintenek a mentális betegségek, például szorongás, pánikbetegség, depresszió. Lehet, éppen Te mész keresztül egy nehéz helyzeten jelenleg. Ha így van, és egy rövid imára van időd, szívből ajánlom az alábbi kis dalt, mely erőt és reményt adhat Neked a következő időszakra.

A szülőség sokszor kimerítő tud lenni, de íme néhány példa, hogy miért vagyok hálás a gyermekeimért.

Megrázó őszinteséggel beszélt korábbi drogfüggőségéről és mélyrepüléséről Horváth Károly a közmédia református műsorában. A fiatalember harmadik terápiáján vesz részt, nagy álma, hogy egyszer ő maga tudjon majd segíteni azokon, akik hozzá hasonlóan kilátástalannak tűnő helyzetbe kerültek.

Ahhoz, hogy Krisztust kövessük, állandóan készen kell állnunk, hogy magunk mögött hagyjuk a világot.

Kira Fontana sikeres hollywoodi énektanár volt, azonban ma már olyan nagy sikerű dicsőítő dalok szerzőjeként ismerjük, mint a Refuge vagy a Hearts on fire. Megtéréséről a Christianity Today magazinnak mesélt.

A tudomány és a hit, valamint a pandémia is téma volt az EWTN Vasárnap című műsorában, amelynek két vendége Ürge-Vorsatz Diána fizikus, klímakutató és Csókay András idegsebész volt. A beszélgetés legérdekesebb gondolatait szemlézzük.

„Aki bűntelen közületek, az dobja rá az első követ!” (János 8,7) Amilyen könnyű a másik bűnét elítélni, annyira nehezen nézünk szembe a sajátunkkal. Révész Szilvi írónak az Igeidők Magazinban megjelent jegyzetét szemlézzük.
