Áldj meg minket, Uram, és hajrá Ramblers! – így imádkozik a 98 éves apáca csapata kosármeccsei előtt


dr. Csókay András idegsebész, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Idegsebészeti osztályának vezető főorvosa a napokban egy bangladesi sziámi ikerpár nagy kockázatú szétválasztására vállalkozott dr. Pataki Gergellyel és dr. Hudák Istvánnal. A több lépcsős beavatkozás első és legveszélyesebb műtétjéről nyilatkozott dr. Csókay az InfoRádió Aréna című műsorának.

A francia csendőrség alezredese életével fizetett a pénteki túszdráma során mutatott hősiességéért, amikor önmagát ajánlotta fel az emberrablónak a túszokért cserébe.

Gyakran halljuk a médiában, a plébániákon és a közösségekben, hogy egyre fogynak a keresztények világszerte. Kutatás is készült erről, mely szerint főleg a fiatalok körében figyelhető meg a hanyatlás.

A 33 éves anyuka, Angel Taylor harmadik gyermekét hosszú és nehéz, négy napos vajúdás után hozta világra végül császármetszéssel. Kisfiát azonban a képek szerint nem viselte meg annyira az esemény, boldogan, kitárt karral köszöntötte a világot.

Március 21-e a Down-szindróma világnapja, ennek okán pedig néhány tucat édesanya elkészítette a saját videóját, ezzel is felhívva a figyelmet, hogy a szindrómás gyermekek ugyanúgy élhetnek teljes életet, mint a többi kortársuk.

Nem meglepő módon Krisztus kereszthalála és feltámadása után a fa körül – amelyből keresztjét kifaragták és azon megfeszítettek – számos legenda kelt életre.

A Sola Rádió vasárnap közvetítette Mészáros Kálmán kispesti baptista lelkipásztor istentiszteletét, benne pedig tüzes hangvételű igehirdetését. Sajnos nincs lehetőségünk az egész beszédet leírni, azonban egy részletet szemlézünk belőle.
