Szemle

Nem szeretsz templomba járni? Válasz a tíz leggyakoribb kifogásra!

Biztos Neked is vannak ismerőseid, akik a maguk módján hívőnek mondják magukat, de templomba nem mennek el! Nekik szól az alábbi cikk, amelyet a lelekebresztes.hu oldalról szemlézünk!

Ez az írás neked szól, ha azért nem jársz templomba, mert szerinted:

– jobb otthon egyedül imádkozni, különben is csak félig-meddig hiszek

a gyerek még kicsi, a fiatalnak pedig fontosabb dolga is van ennél

– mert akkor megyek amikor kedvem tartja

az is elég ha a televízióban követed a misét/istentiszteletet, vagy a rádióban meghallgatod

mert akik odajárnak, azok nem is olyan jó emberek

1. Ha nem érdekel a szentmise

Gyakran hallani: “Miért menjek szentmisére?”  Talán Te is így gondolod néha: nem sokat értesz belőle, unalmas, nem érsz rá, ráadásul vasárnap végre nincs suli, kialhatod magadat. Rengeteg kifogás, csak nehogy egy órát vasárnap az Úrnak szentelj.

Az egyik oka annak, ha valaki nem szívesen megy misére, az, hogy keveset ért belőle.

Ki ezért a hibás? Az attól függ: lehet a szülő, aki nem gondoskodott vallásos nevelésedről, lehetsz te magad, aki inkább mész informatika-, nyelv- meg egyéb órára csak hittanra ne. Nézz őszintén magadba: érdekel Téged egyáltalán Isten, a vallásod? Vagy mindig a könnyebbet keresed, az áldozatvállalás kikerülését?

De, ha megvan benned a jóakarat s mégis idegenkedsz a misétől? Ne keseredj el: gondolj az emmauszi tanítványokra. Még frissen él emlékezetükben a húsvéti esemény és mégis, nekik is időre volt szükségük, kérdéseket kellett feltenniük az idegennek az úton; meghallgatták, haboztak, vendégül látták, sürgették és csak mindennek a végén ismerték fel Jézust! Meglepő-e, hogy számunkra még nehezebbnek bizonyul a dolog? A szentmiséhez hitre van szükség. Nem könnyű a misét megérteni: nem elég a ‘miért’ és a ‘hogyan’ kérdéseket megválaszolni; elemezhetjük a szertartásokat – mindebből nem fakad megértés: csak az érti a szentmisét, aki szereti.

Akarod egyáltalán szeretni?

Kérdezted-e meg már valaha magadtól: miért járok misére? Nehézségeidre kerestél-e már választ hittanárodnál, lelkipásztorodnál? Amire most nem kapsz választ, az idő elmúltával már késő lehet. Hidd el, a szentmisére is érvényes: amit most elmulasztasz, nem lehet soha bepótolni. Nem elég bérmálkozni, s azzal befejezted házasságkötésig (vagy épp temetésedig). Vagy óvoda után miért jársz iskolába? Lötyögjél és kerüld az iskolát, amíg 18 éves leszel s utána menj egyenesen egyetemre? Ha nem jutsz be, akkor szidd az egyetemet, hogy nem akar téged megérteni, pedig te jó vagy, segítőkész, becsületes, mindenki szeret téged, nem loptál, nem öltél… Ez elég?

A példa reális és nem egyedüli eset: “Atya, nagy a bánatom, s nem tudom mit tegyek: mindkét lányom férjnél van már, de egyikük családja se jár templomba” – mondja könnyek és elcsuklások közt egy 60 év körüli nő. “Vitte-e, küldte-e hittanórára gyerek korukban? Mentek-e közösen templomba? Adott-e példát nekik?” – kérdem. “Hát nem. Azt akartam, hogyha megnőnek, majd ők döntsék el. Eldöntötték.

És Te?

2. Jobban szeretek otthon, egyedül imádkozni

Igaz, hogy Jézus azt mondta: “Te, amikor imádkozol, menj be a szobádba, zárd be az ajtót és úgy imádkozzál titokban mennyei Atyádhoz, aki a rejtekben is lát” (Mt 6,6). De legyél őszinte magadhoz: amikor ezzel a kifogással nem mész vasárnap a templomba, akkor valójában ezt is teszed? Azaz, tényleg “bezárod az ajtót és a rejtekben imádkozol?” Különben is, Jézus ezt elsősorban azokra értette, akik szeretnek feltűnést keltően imádkozni – de ez lenne a problémánk? Aligha hiszem…

Jézus azonban azt is mondta: “Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük” (Mt 18,20). Ha közösen fordulunk Jézushoz, sokkal inkább jelen van. De még az sem elég, hogy szentmise helyett egy gyertya körül közösen imádkozzatok hozzá! Ne feledd el: a szentmisében Jézus egészen különös módon, egészen sajátságosan van jelen – nemcsak lelkével, hanem testével és vérével! Otthon és imacsoportban sohasem lehetne részed ebben!

Ha csak egyedül és otthon imádkozol, előbb-utóbb elsatnyul, elszegényedik az imádság. Hisz miből és honnan táplálod? Fogadni mernék veled, hogy sok magányos ima után teljesen fel fogsz hagyni az imádsággal! Az imádságban is szükségünk van egymásra, a másik segítségére és támaszára. Tapasztaltad-e egyáltalán a közös ima szépségét? Ha őszintén, szívedből ki tudod jelenteni azt, hogy számodra több a vasárnapi otthoni magányos ima a közösség szentmiséjénél, akkor nagy a baj. Akkor, csak ajkad mondja, hogy “Uram! Uram!”, de a szívednek-lelkednek nincs szüksége Jézusra. Gondolkodtál Te ezen?

Még egy ellenvetés: “a misén a többiek zavarnak, elvonják figyelmemet” Igazad van: előfordul (még velem is). De ne csak azt vedd számba, hogy mit tesznek a többiek érted! Tedd csak fel a kérdést: én mit teszek a többiekért, a közösségért? Ha üres a helyed a templomban, az a többieknek is árt.

Hidd el: nélkülözhetetlen vagy a szentmisén!

Ja, hogy ez áldozatba és lemondásba kerül? Így van – de, akkor ne a kifogások sorát keresd, hanem ismerd be, hogy lusta vagy templomba jönni, hogy fontosabb a kirándulás, a gombászás, a TV… Gondolkozz csak el egy kicsit és vállald a következményeket! Erre is van egy jó sztori: Egy király lakomát rendezett, de az egyik meghívott földet vett és azzal törődött, a másik az ökreivel, a harmadik újdonsült feleségével volt elfoglalva; nem értek rá a lakomára elmenni… A következmény: nem is ízlelték meg az örök lakomát. Ja, hogy ismerős a sztori? Ezt is Krisztus mondta (olvasd el: Lk 14,15-24).

3. Csak félig hiszek és bűnös vagyok.

Miért menjek misére? Nem színjátszás ez?

Az a vágy, hogy igazságban éljünk, hogy ne játsszuk meg magunkat, nemes kívánság. Erre hívott meg Krisztus: “legyetek tökéletesek, amint mennyei Atyám is tökéletes!” De azt is tudjuk, minden mentegetőzés nélkül, hogy bűnös, gyarló emberek vagyunk – egyedül Krisztusnak nem volt bűne. Az életszentségre való törekvés nem jelenti azt, hogy könnyű elkerülni a bűnt, a megbotlást.

Aki komolyan veszi Krisztus tanítását és az ő követését, annak is szembe kell néznie az elbotlással. Hányszor előfordul, hogy az útnak felénél elakadunk. De attól még az úton vagyok! Csak ezért fel kellene adnom az út folytatását? Le kellene talán mondanom a szép és nemes célról? Ha nem tartok ki, hogyan akarok célba érkezni? És nem éppen az ilyen helyzetekben van leginkább szükségem segítségre? Nem az elfáradt zarándoknak kell erőt adó táplálék, pihentető csendes pár perc?

Valóban úgy gondolod, hogy fölösleges szentmisére menned, mert bűnös vagy? Csak azért, mert érzed gyengeségeidet, hibáidat és az fáj? Vagy szerinted ez színjátszás? Hisz Jézus éppen rád számít: nem az egészségesekért, hanem a betegekért jött! Hidd el, az életben is minduntalan ezzel a helyzettel találkozol. Épp így felteheti a kérdést egy házastárs: “nem képmutatás házastársammal maradni, hisz már nem érzek szerelmet?” De könnyebb megfutamodni, mind táplálni Isten iránti szerelmedet?

Nem mindig sikerül mindent a legtökéletesebben tenni, a maximumot nyújtva. De ettől még van értéke! Sőt csak ennek van igazán! Mi ér többet: ha valaki azért megy el a templomba, mert épp nincs egyéb dolga, mert így nem kell otthon segíteni, mert így nem kell legalább egy óráig házastársát megtűrnie, mert így nem kell beteg édesanyját gondoznia, vagy az, ha valaki, belátván gyarlóságát, botlásait, igyekszik megmaradni az Isten szeretetében és, bűnei tudatának ellenére is, Jézusnál keres támaszt, vigaszt, a szentmisében? Nézd meg a Szentírás válaszát: a vérfolyásos asszony csak a Mester ruhájának szegélyét akarta érinteni és meggyógyult, “Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj” – mondta a pogány százados és üdvössége lett, Péter arra kérte az Urat, hogy távozzon tőle, mert “bűnös ember vagyok”,… és… és…

… és az Úr mindannyiukat kitüntette szeretetével… nem erre vágysz te is?

4. És ha televízión vagy rádión követem a szentmisét?

Misére menni azt jelenti, hogy útra kelek, hogy otthagyom a megszokott környezetemet, elfoglaltságaimat. Vasárnap kilépek a hétköznap őrlőmalmából: Istennek szentelem a napot és testvéreimhez csatlakozom. A vasárnap a pihenés napja, de a pihenéstől, a kényelemtől még nem lesz vallásos élményem.

Azt mondod, hogy vasárnap nem tudsz egy órát a szentmisére szakítani? Nehezen hihető el, ha Istent valóban szereted. Gondolj csak valakire, akit nagyon szeretsz. Nem is kell hívjon, hanem te magad indulsz hozzá, csakhogy találkozhass vele! Mert ha nem hajt valami belülről a vele való találkozásra, akkor hiába fogod sűrűn hangoztatni, hogy mennyire szereted őt. A telefonon hallhatod ugyan hangját, de az még nem találkozás: nem tudsz szemébe nézni, nem tudsz rámosolyogni. Előveheted fényképét, esetleg egy róla készült videót nézel meg: de ettől még nem lesz találkozás! Igaz-e, hogy ezek nem elégítik ki szeretetedet? A szeretet közelségre, találkozásra vágyik – ez pedig rádión vagy tévén keresztül lehetetlen!

Egy rádión közvetített szentmise lehet szép és megható, a tévében is nézhetsz szentmiséről közvetítést. De ez nem jelent részvételt, csak tudósít róla. A szobában ülve csak nézed, de bekapcsolódni nem tudsz a misébe. Imádkozhatsz hangosan, esetleg énekelhetsz is: ez nem jelent teljes részvételt. Legfeljebb otthoni imádság marad így a szentmise; de csak ennyi. Arról nem is beszélve, hogy a hálószobádban, a rádión vagy tévén keresztül nem tudsz szentáldozáshoz járulni.

Igazán szereted Istent? Akkor szemed előtt áll Isten tízparancsából a harmadik: “Az Úr napját szenteld meg!”; akkor nem adhatod fel a kényelem kedvéért a vasárnapi szentmisét. Nem választhatod a pótlékot az igazi helyett! “A vasárnapot és az ünnepeket szentmisével és munkaszünettel szenteld meg!”

Természetesen, ha beteg vagy, idős, esetleg rokkant és ezért nem tudsz vasárnap elmenni a szentmisére, ebben az esetben értékes segítséget nyújthat a rádióban vagy tévében közvetített szentmise. De különben gondold csak meg: feleségedet, férjedet, gyerekedet, szüleidet, barátodat,… nem rádión vagy tévén keresztül szereted!

5. A gyerekek még túlságosan kicsik…

“Tudja, atya, már három éve alig voltam templomban, mert nem volt akire hagyjam gyerekemet fiacskám óvódás, csak zavarná a szentmisét, úgy se értene semmit belőle, majd ha megnő”,… és sorolhatnám tovább a kifogásokat, melyeket nem légből kapok, hanem valóban hallottam szülőktől. Igazuk van? Igazuk lenne?

A valóságban a gyermekek sohasem túl kicsik a miséhez. Az apostolok is úgy gondolták, hogy zavarnak, de a Mester megrótta őket: “Hagyjátok, hadd jöjjenek hozzám a gyermekek és ne tiltsátok meg nekik” (Lk 18,16)… és megáldotta őket. Az előfordulhat, hogy a szülő vagy más felnőtt tehernek érzi jelenlétüket a szentmisén. Ez hiba: ha elnézzük a beteg köhögését, a magas sarkú cipő kopogását, a későn érkezők jövés-menését, a mise alatt rózsafűzért imádkozó néni félhangos mormolását, stb.-t, akkor egy gyerekkel szemben lennénk türelmetlenek? Nekik is joguk van jelen lenni a szertartáson, hisz ők is a mennyei Atya gyerekei és Krisztus kis testvérei, barátai.

Egy gyerekek nélküli Egyház nem lenne többé Jézus Egyháza.

A gyerekekkel meg kell szerettetni a szentmisét: ne vasárnapi teher legyen, melynek parancsszóra kell eleget tenni. Fontos, hogy jó családi légkörben induljon templomba, szüleivel együtt. A gyermekeket fel kell készíteni, meg kell tanítani az Úrral való találkozásra. És nem ez történik akkor, amikor azt mondta nekem vasárnap egy másodikos: tudja, rossz voltam, mert nem engedelmeskedtem szüleimnek: nem mentem el velük gombászni, hogy jöhessek gyerekmisére. Szinte láttam lelki szemeimmel, hogy 10-15 év múlva könnyes szemekkel fog édesanyja panaszkodni – ahogy ezt többen teszik: nem tudom mit csináljak, gyerekem úgy eltávolodott Istentől…

Nincs túlságosan kicsi gyerek a szentmiséhez! Amit nem tanult és nem szeretett meg Józsika, azt József sem fogja szeretni. A gyereket ne küldjük: kézen fogva vigyük templomba! Kifejezetten számukra van sok helyt egyházmegyéinkben gyerekmise és remélhetőleg egyre több templomban lesz. Segítsetek, kedves Szülők, hogy gyerekeitek éljenek ezzel a lehetőséggel, hogy megszeressék a szentmisét és így igazi öröm legyen az számukra!

Jézus hozzátok szól, kedves szülők: “engedjétek hozzám jönni a gyerekeket!”

6. Az ifjúság túl elfoglalt szentmisére járni…

A fiatalok önállóságának első megnyilvánulásai gyakran kihívásként fogalmazódnak meg: “most már eldöntöm én, hogy mit teszek”. Tudom, kéznél az érved: “annyi a tanulnivaló, annyi a bajom, hogy nem érek rá!” Valóban nem tudnál egy órát szakítani a misére? Sokkal inkább nem tartod fontosnak – talán csak most mered ezt kifejezni, mert gyerekként nem tehetted. Sok szülő ekkor döbben rá, hogy gyereke nem szerette a szentmisét, csak kényszerből ment el. S ekkor már nem hat a szülői “fegyver”: ha csak küldik, de ők maguk sem mennek, akkor hiába várja fiatal gyerekétől, hogy ő magától menjen. A fiatal hiteles szülői magatartást vár!

Nem biztos, hogy Te is a fentiek közé tartozol: lehet szívesen mennél, de kifogásolod, hogy nincs szájad íze szerint a mise. Igazad van: fontos, hogy helyet kapjál a szentmisében; de azt is meg kell értened, hogy a mise nem akar versenyre kelni a hétvégi bulikkal, amelyet szintén látogatsz.

Egyetemi városban szerencsés helyzetben vagy: ifimise van számodra, melyet fiatal pap. Minden lehetőséged megvan a bekapcsolódásra: ministrálhatsz, olvasmányokat olvashatsz, bevezető gondolatot és áldozás utáni hálaadást írhatsz-mondhatsz, egyetemes könyörgést szükségeid szerint írhatod meg, gitárral kísért beat énekeket énekelhetsz… Láthatod: ez a te szentmiséd!

De komolyan veszed? Pedig ez a mise a te, a ti kérésetekre és igényetekre született meg! És most, amikor itt a lehetőség, akkor errefelé jössz egyáltalán? Vagy csak a “megpróbáltatás idején”? Szánsz annyi időt a misére, hogy legalább az alapvető ministráns “fogásokat” megtanuld. Jelentkezel olvasni?  Adsz arra, hogy az első padokba ülj be és ne hátul, a rács mögött vegyél részt a szentmisén? Vagy úgy gondolod, hogy az egyház dolga csak annyi, hogy Téged meghallgasson és óhajaidnak eleget tegyen – de Te semmit sem kell tegyél?

Azt várod el, hogy bízzanak Benned, hogy hitelt nyújtsanak Neked. Igazad van – de teszel is ennek érdekében valamit? Valóban úgy gondolod: az egyház nem ért meg téged?

7. Akkor megyek szentmisére, amikor kedvem tartja

Senki nem akarja azt állítani, legkevésbé elhitetni veled, hogy mindig oly csodálatos szentmisére menni, vagy, hogy mindig van kedved hozzá. A szentmise gyakran áldozatot, lemondást kér részedről. Ott kell hagyni egy jó társaságot, egy jó filmet…

De ne feledd el: a szentmise nem az érzés, hanem az akarat dolga. Mennyi mindent megteszel mindazért, ami fontos, ami értékes számodra! Amit szeretek, arra nem sajnálom az időt, az energiát. Ezek szerint: a hited, a szentmise nem lenne érték számodra? Csak akkor veszel részt misén, ha kedved van hozzá?

Ha valakit nagyon szeretsz, ugye időt szentelsz rá? Sok mindenről lemondasz, csakhogy vele lehess! Képes vagy olyan dolgokat megtenni, amiről még te se gondoltad, hogy meg tudod tenni! Legfőképpen pedig: akkor is szeretsz, amikor épp nincs kedved hozzá. Ez a hűség.

Misére menni sem más, mint épp ennek a hűségnek a megnyilvánulása: inkább kell akarni, mint érezni.

Ha igazán szereted Istent, akkor nem tehetsz mást! Akkor nem tudsz szembeszállni Jézus akaratával: “Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” Próbáltál-e egyáltalán már legalább egyszer úgy indulni szentmisére, hogy elhatároztad: ma valami jót és szépet fogok kapni; ma megpróbálok valamit részemről tenni a szentmiséért? Vagy mindig csak sóhajtozva indulsz, hogy “mégis csak el kell menni, mert illik”? Hidd el, sok függ a hozzáállásodtól!

Ajánlottál-e már fel szentmisét magadért vagy valaki másért? Ha bekötött zsákkal vagy éppen zsák nélkül  jössz szentmisére, akkor mibe mérje ki Jézus túlcsorduló mértékkel végtelen adományát? Számodra is épp oly sok kegyelmet akar adni, mint másnak: csak éppen legyél nyitott: akarj hazavinni valamit! Bezzeg, ha pénzt osztogatnának!

Csak ennyit kérek Tőled: próbálj meg legalább egy keveset akarni!

8. Ahhoz a paphoz és abba a templomba megyek, amelyik nekem tetszik

Biztos sokszor elmondták már Neked: nem a papért kell szentmisére járni, hanem Istenért. És ez valóban így van – te is tudod: pár év múlva elhelyezik a plébánost/káplánt, jön a másik. Te azonban maradsz és a szentmise is. De van némi igazad is: nem mindegy, hogy ki misézik. Tény, hogy mindenkinek jogában áll megválasztani a templomot és a papot. De vajon ezen múlik minden?

Ne feledd el, hogy a mise nem önkiszolgáló vagy piac, ahol csak magaddal törődsz és mindent kedved szerint válogatsz össze. A misén nemcsak kapsz, hanem te is adsz. Elsősorban Istennek: hálát és bemutatod az áldozatot. A szentmise nem magánájtatosság, hanem közösségi tett: testvéreidnek joga van jelenlétedet igényelni és társaságodat kérni.

Több plébániával rendelkező városban persze, hogy könnyebb a “régibe”, a kész templomba járni, mint plébániai közösségeddel létrehozni az újat, támogatni annak fenntartását. De ne élj tévedésben, mint sokan: nem a papot támogatod, hanem saját egyházközségedet: a papot előbb-utóbb elhelyezik, de a templom és te maradtok! Saját magadnak teszel jót, nem a papnak! Nem lehetsz olyan méhecske, amely saját magának minden virágról begyűjti a legjobb nektárt!

Szükség van továbbá arra is, hogy valamely közösséghez tartozzál.

Nem könnyű, ha eddig egy bizonyos plébániai közösséghez tartoztál, és pár év óta egy másikba kell beilleszkedned. De nem mehetsz máshová, csak azért, mert neked úgy tetszik! A közösségért neked is tenned kell! Tőled is függ, hogy milyen az a közösség, amelyhez tartozol! Nemcsak szüretelni kell a termést, hanem az előállításhoz is hozzá kell járulni! Ugye elvárod tőle, hogy akkor is misézzen, ha épp jól megnáthásodott, mert ő nem írhatja ki a templom ajtajára, hogy “betegség miatt három napig zárva”! Mindig álljon rendelkezésedre, éjjel is szaladjon a haldoklóhoz, a temetésen azt prédikálja, amit te szeretnél hallani; a házasságkötéskor vagy keresztelőkor ne legyenek kívánságai, stb. Gondoltál Te arra, hogy mi mindent elvársz a plébánosodtól? És te vagy előnyben: plébánosod nem válogathatja össze híveit – te csak úgy válogatnál?!

9. Nem áldozhatom. Akkor meg miért menjek szentmisére?

Talán te is egyike vagy azoknak, akik úgy érzik, hogy bűnösségük miatt nem méltóak az áldozatra. Vagy nem vagy teljes közösségben az egyházzal egy rendezetlen vagy nem rendezhető házasság miatt. Felteszed, tehát, a kérdést: “Minek menjek misére, ha úgysem áldozhatok? Mire jó megjelenni a lakomán, ha nem étkezhetek?”

Bűnösnek érzed magad s nem mersz áldozni? Nagyon szép ez az őszinte érzés, hiszen még valóban nem vagyunk készek az Úrral való találkozásra és mindannyian bűnösök vagyunk. És ez már imádság: akárcsak az evangéliumbeli vámosé, aki hátul mert csak megállni a templomban. Valamennyiünket ennek az érzésnek kell átjárnia: “Uram, nem vagyok méltó,…” Nem mondta Krisztus is, hogy nem az egészségesekért jött, hanem a betegekért? Tehát a méltatlanság átérzése, még önmagában nem döntő érv, hogy nem áldozhatunk.

Ha akadálya van az áldozásnak lelkünkben, maga a tény, hogy részt veszek a szentmisén, már a Krisztussal vállalt közösség gesztusa. Amikor helyet foglalok a hívek között, amikor Isten szavát hallgatom, amikor számot tartok az ő irgalmára – ez már Vele való egyesülés. Hányan vesznek részt szentmisén például temetés vagy esküvő alkalmával, akik nem, hogy nem áldoznak, de még a szentmise se sokat jelent számukra. És mégis van értelme jelenlétüknek: kifejezik barátaik, ismerőseik iránti szeretetüket. Az Úr pedig számukra is jelen van, még ha legfeljebb nem is akarják tudomásul venni!

Gyere tehát szentmisére, még akkor is, ha nem áldozhatsz! Nem süt-e a nap a vakra is, pedig nem látja azt? Nem vagyunk-e mindnyájan Isten gyermekei, még akkor is, ha megbotlunk?

Az Úr a szívedet vizsgálja, nem a külső megjelenést!

Bizonyára vannak akik furcsán néznek rád. Talán úgy gondolod, hogy idegennek tartanak és kizártnak érzed magad, csak azért, mert nem áldozhatsz. Nincs igazad: téged is pont olyan szeretettel fogad Krisztus és az egyház, mint másokat. Annyi mindent tehetsz, annyi kegyelemben részesülhetsz! Tőled függ: ne maradj távol a szentmisétől! A Mester nem az emberek szemével ítél, az ő kritériumai egészen mások! Ne tartsd távol magadat a szeretettől, hagyjad magad szeretni!

10. Azok, akik misére járnak, nem mindig a legjobb emberek

A keresztények is bűnösök. Szent Pál apostol szavaival élve: “törékeny cserépedények” vagyunk, de értékes edények, mert a hit kincsét őrizzük. Ezért lényegileg mások vagyunk: az Isten- és emberszeretet főparancsa vezet bennünket. A szentmisén Krisztussal együtt Istennek és embertársainknak szenteljük magunkat. Még ha meg is botlunk és csúnyán el is esünk életünk során, az a tény, hogy a bűnösök asztalához igyekszünk közeledni, azt tanúsítja, hogy őszintén igyekszünk megtérni. Rendületlenül és csalatkozhatatlanul bízunk abban, hogy Isten nagyobb szívünknél, amely vádol minket.

A szentmise az a hely, ahol mi, felmentést kérő bűnösök összejövünk. Tudatában vagyunk gyengeségünknek és gyarlóságunknak. Ezért együttérzünk a botladozókkal, eltévedtekkel. A keresztény tehát lényegileg különbözik a többi embertől. Hogy jobb-e? Csak Isten olvas a szívekben. Mindenki élete ugyanis el van rejtve Krisztusban. Majd csak akkor világlik ki, hogy jobbak vagyunk-e vagy sem, amikor az Úr eljön. Addig azonban senki nem hivalkodhat azzal, hogy jobb vagy kiválóbb, mint a másik!

Milyen jogon mondasz véleményt embertársadról? “Ne ítélj, hogy meg ne ítéltessél!” – figyelmeztet Jézus. Rámutat a kísértésre is, mely mindannyiunkat megpróbál: “Meglátod felebarátod szemében a szálkát, de magadéban nem veszed észre a gerendát!” Nem lehetsz közömbös felebarátod magatartása iránt, de mindenek előtt nézz magadba! Mit teszel te azért, hogy egyházad emberi arca tiszta és bűntelen legyen? Aki ismer téged, életed és magatartásod alapján büszke-e arra, hogy ugyanannak az egyháznak tagja, mint te illetve “kedvet kap-e”, hogy a te egyházadnak tagja legyen? Te arról kell majd számot adj amit tettél illetve amit nem tettél – ne másokat nézz. Különben is: hány embernek nem sikerül a házassága, akkor te miért házasodnál? Hányan lesznek érdekből például orvosok, akkor nem érdemes neked orvosnak lenni? Hány korrupt ügyvéd van, akkor te nem lehetsz becsületes ügyvéd?

Mi lenne, ha mernéd vállalni azt, aki vagy? Mi lenne, ha ellenállnál a társadalom romlottságának? Mi lenne, ha bátor keresztényként tanúságot mernél tenni? Mi lenne, ha felelősségteljesen gyakorolnád hitedet, vasárnap és ünnepnap templomba járnál?

Egyszerű, hisz Jézus válaszol: “Ilyeneké a mennyek országa!”

Forrás: Lélekébresztés

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

Még nem érkezett hozzászólás