Ismét hitéről tett tanúságot Csókay András idegsebész, aki az M5 „Librettó” című műsorának vendégeként többek között az Istennel a műtőben interjúkötetről is mesélt.

Ismét hitéről tett tanúságot Csókay András idegsebész, aki az M5 „Librettó” című műsorának vendégeként többek között az Istennel a műtőben interjúkötetről is mesélt.

Biztos sokunknak nehéz a jelenlegi advent, mivel sokkal több időt kell bezártságban töltenünk. Azonban Papp Miklós atya adventi lelkigyakorlatában felhívta a figyelmet arra, hogy lássuk meg ennek az időszaknak a pozitívumát is.

Szinte minden nap új hír kap szárnyra a vakcina kapcsán, az emberek találgatják, mikor lesz, melyikkel érdemes beoltatni magunkat, megszünteti-e a járványt. Pintér Béla keresztény énekes-dalszerző most egy egészen másfajta módon közelítette meg az oltás kérdését a blogbejegyzésében.

A humorra mindig szükség van, különösen a jelenlegi bizonytalan helyzetben. Kovács András Péter humorista volt a Képmás-estek vendége, ahol Szám Katalin, a Képmás főszerkesztője kérdezte őt. A beszélgetés legjobb gondolatait szemléztük.

„Földi létünk talán egyik legfontosabb célja, hogy ünnepet szervezhessünk magunknak és egymásnak. Életünk apróbb győzelmeit közösen, együtt meg kell ünnepelnünk. Az ünnepek erősítik hitünket, összetartozásunkat, közösségünket.” Böjte Csaba testvér ma is aktuális adventi gondolatait szemlézzük.

„Az egyik legnagyobb kihívás ebben az időszakban, hogy nem érezzük magunkat biztonságban” – kezdte üzenetét Hegyesi Zita a Baptista Női Misszió adventi sorozatában. De mit tudunk tenni ilyenkor, hogy mégse érezzük magunkat tehetetlennek? Hogyan bátorodhatunk?

Sokan sokféleképpen próbálták már leírni az adventi várakozás emelkedettségét, most Pilinszky János író-költő gyönyörű gondolatait vettük elő.

Nézzünk egymás szemébe – erre biztat mindenkit Hodász András atya az idei adventben! Az angyalföldi plébános – a 777 egyik alapítója – szerint annyira bele vagyunk temetkezve a mobiltelefonjainkba, hogy már nem látjuk egymás arcát. Gondolatait az „Angelus Communication” Youtube-csatornáján osztotta meg, ennek a rövid beszédnek a leiratát publikáljuk.
