Megtéréséről mesélt Malek Andrea színész- és énekesnő az MTVA „Isten kezében” c. adásában. Elmondta, hogy nagy szerepe volt ebben a gospelnek és a Jáger Bandival közös munkájuknak is. A legjobb gondolatokat szemlézzük.

Megtéréséről mesélt Malek Andrea színész- és énekesnő az MTVA „Isten kezében” c. adásában. Elmondta, hogy nagy szerepe volt ebben a gospelnek és a Jáger Bandival közös munkájuknak is. A legjobb gondolatokat szemlézzük.

Személyes hangvételű bejegyzésben emlékezett meg a pénteken elhunyt Snell György atyáról Horváth Árpád jezsuita szerzetes, a Mária utcai Jézus Szíve Templom igazgatója, aki szerint a Bazilika plébánosa maga is áldozata annak az ügynek, amely miatt több támadás is érte az utóbbi időben.

Személyes hangvételű bejegyzést tett közzé néhány nappal ezelőtt Facebook-oldalán Milan Krajniak szlovák munkaügyi miniszter, amelyben egy megmagyarázhatatlan jelenségre hívta fel a figyelmet: a koronavírus-fertőzött emberek közül az imádkozó betegeknél enyhébb lefolyású a betegség.

Ha vágyunk párkapcsolatra és arra, hogy megtaláljuk a társunkat, akkor nagyon fontos ezért tenni is, nem csak passzívan várni rá. De mit lehet tenni nőként, hogy jeleket adjunk, miközben a méltóságunkat sem veszítjük el? Kovács Janka pszichológusnak az Igeidők magazinban megjelent írását szemlézzük.

Az Egyesült Államokban átlépte az 500 ezret a koronavírus áldozatainak száma. Wilton Gergory washingtoni bíboros megható imát mondott a CNN adásában az elhunytakra emlékezve.

Brittni De La Mora életének legsötétebb pillanatában találkozott Istennel az Ő igéjén keresztül. Az egykori pornósztár mára már boldog házasságban él, keresztény könyveket ír és előadásokon beszél. Férjével közös podcast műsort vezetnek, melyben Brittni megosztotta a hallgatósággal személyes tanúságtételét is – írja a Christianpost.

Te kinek tartod Jézust? Meghatározó a hitünkben, hogy erre milyen választ adunk. Az Ez az a nap! Magazin cikkét szemlézzük.

Ezzel a címmel készített az Egyesült Államokban népszerű Ben Shapiro interjút az Apple Podcast toplistán 17 héten át élen álló műsor készítőjével, Mike Schmitz katolikus pappal, aki Bibliaolvasó podcastjével vált ismertté.
