2020. 05. 16.

,,Minden nap azért imádkozom, hogy soha ne hagyjam el Istent” – Pisont István

Magyarországon nagyon ritka, hogy egy korábbi profi labdarúgó őszintén beszéljen a hitéről, talán csak Gera Zoltánt tudnánk jó példaként említeni – Pisont István mellett. A két országban összesen hatszor bajnoki címet szerző, egykori 31-szeres válogatott klasszis szombaton ünnepli ötvenedik születésnapját, ez alkalomból volt a 777 ONLINE vendége, ahol gyönyörű tanúságot tett hitéről. A Budapest Honvéd vezetőedzője szerint a hit és a szeretet segíthet abban, hogy a jelenlegi nehéz helyzetből az emberiség kikerüljön.

Pisont István a Békés megyei Gádorosról származik, gyermekkorát mélyszegénységben, mégis nagy boldogságban töltötte.

,,Boldog gyermekkorom volt egy szegény családban, öt gyermekkel. Nem volt fürdőszobánk, lavórban kellett fürdenünk. Nem voltak játékeszközeink, még labdánk sem, nemhogy biciklink. Sokszor csak zsíros kenyeret ettünk: igaz, hogy akkor még a zsír az zsír volt, a kenyér pedig igazi kenyér. Nagyon boldog gyermekkorom volt, minden nélkülözésünk ellenére” – nyilatkozta a korábbi klasszis labdarúgó.

A Budapest Honvéd vezetőedzője Magyarországon és Izraelben is háromszor lett bajnok, a szurkolók itthon dalba foglalták a nevét. Nem csak klasszisa miatt szerették, hanem szerénysége és sportszerűsége miatt is példaképpé vált. Gyermekkora óta mélyen hívő ember, szívügyének érzi, hogy a cigányság életében központi szerepet kapjon a hit:

,,Amikor a Cigány Labdarúgó Akadémia létrehozásán gondolkodtam, akkor az volt az egyik célom, hogy a hitet és a kultúrát is beépítsen a fiatalok nevelésébe. A cigányságnak soha nem szabad elfelejtenie az Istennel való kapcsolatot, de ez mindenkire igaz. Nagyon sokra képesek azok az emberek, akik hitben élik az életüket. Jézus eljött közénk és tanította a tanítványokat, akik ezt elvitték a világ összes részére. Ígéretet kaptunk, hogy van egy más világ, örök élettel! Miért nem tudjuk ezt így elfogadni? Nekünk az életünkkel tanúságot kell tennünk. Én példakép vagyok a cigánygyerekek számára, ezért azt  is kell hogy lássák az életemen, hogy az példaértékű.” 

hirdetés

A szombaton ötvenedik születésnapját ünneplő Pisont István szerint hittel és szeretettel túl lehet lenni a mostani nehéz helyzeten:

,,Nagyon sokat kell imádkoznunk, hogy helyreálljon a világ, mert ami most van, az nem normális. Mit tudna tenni az ember, ha nem Isten felé fordulni? Hiába van pénzed és hatalmad, ha jön egy ilyen (járvány)helyzet, senki sem tud mit csinálni. Isten fogja a kezünket és segít nekünk: ha erős a hitünk és van bennünk szeretet, akkor ezeket a nehézségeket le fogjuk tudni győzni. Egyre inkább azt látom, hogy változnak meg körülöttem az emberek, akiknél van lehetőségem, hogy bebizonyítsam ennek az üzenetnek az igazságát. Rájönnek, hogy itt valami jóság van – ez ad értelmet nekem. A tetteinkkel megérinthetjük azokat az embereket, akik kevésbé hisznek Istenben.”

Pisont István edzői pályafutásának legszebb és legnehezebb időszaka előtt áll, hiszen nemrég szeretett csapata, a Budapest Honvéd megbízott vezetőedzője lett. A szakembernek szüksége van az égi segítségre, de nem az eredmények miatt:

,,Minden nap azért imádkozom, hogy soha ne hagyjam el Istent, tartsak ki mellette és óvjon meg a kísértésektől – vagy ha bele is sodródok, akkor is tudjak ellentmondani. Szeretnék hitben élni a családommal és a körülöttem lévőkkel, másokat pedig a hitre vezetni. Nem erőszakkal, csak útmutatásokkal. Az előttem lévő évtizedek tudom, hogy nehezek lesznek: belecsöppentem a felnőttfutballba, ami rengeteg stresszel jár. Olyan helyzetekkel, amelyek konfliktusokkal járnak, hiszen lesznek, akik csak csereként játszhatnak, míg mások nem kapnak  majd szerződést. Nem lesz könnyű életem, ezért óriási szükségem van a Szentlélek segítségére. Nagy feladat vár rám, de tudom, hogy ha Istent nem hagyom el, akkor nem lesz lelkiismeretfurdalásom és nem kell félnem a feladatoktól. Ő ott lesz mellettem.”

Teljes interjú:

 

777 ONLINE
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás