A tavalyi évben megtanultuk, mennyit ér az emberi akarat és tettrekészség: jön egy világjárvány, és minden elképzelés borul. Ennek ellenére Isten 2021-ben is azt kéri tőlünk, hogy merjünk vetni, mert a maga idejében ez fogja meghozni az aratást. A TeSó blog frissen megjelent, remek írását szemlézzük.
Az egyik barátommal nemrég a 2021-es évhez fűződő várakozásainkról beszélgettünk. Amikor elmondtam, mit szeretnék idén elérni, ő megkérdezte tőlem: És mondd csak, vetsz te ezért? Ez a kérdés azóta is itt kattog bennem.
A tavalyi évben megtanultuk, mennyit ér az emberi akarat és tettrekészség: jön egy világjárvány, és minden elképzelés borul. Azzal, hogy egyet fordult a naptár, nem sok dolog változott a világban. Nem csoda hát, ha csalódottan legyintünk, szegre akasztjuk az álmainkat, és inkább kivárásra játszunk, mint hogy korszakalkotó terveken dolgoznánk.
Pedig Isten 2021 januárjában is arra hív minket, hogy vessünk a jövőnek.
Ebben a ködös időszakban különösen fontos látni és érteni, hogy merre van az arra. Persze a józan paraszti észre támaszkodva is lehet értelmezni az aktuális helyzetet. Sokan egészen jól elvannak így. De nem hiába vannak böjti alkalmak, imahetek az év elején. A hívő keresztyének nagy része rájött arra, hogy a vetés szántással kezdődik. Befogadóképessé kell tenni a szívünket arra, hogy Isten vezetését elfogadjuk. Mi emberek ugyanis nem tudunk nem vetni: bármit teszünk ma, az valamilyen formában vissza fog köszönni holnap, vagy pár év múlva a gyermekünk, az unokánk életében. Minden gondolat, szó, tett a jövőt készíti elő, és nem mindegy, hogy minek a gyümölcsét esszük holnap vagy akár néhány évtized múlva.
hirdetésAnno megtanították nekem a vetés három törvényét, amelyek azóta is gyakran eszembe jutnak:
- Az ember azt aratja, amit vetett.
- Nem akkor arat, amikor vetett, hanem jóval később.
- Nem annyit kap vissza, amennyit elültetett, hanem jóval többet.
Pál apostoltól pedig megtanulhatunk még egy szabályt: onnan aratsz, ahová vetettél:
„Ne tévelyegjetek: Istent nem lehet megcsúfolni. Hiszen amit vet az ember, azt fogja aratni is: mert aki a maga testének vet, az a testből arat majd pusztulást (veszedelmet); aki pedig a Léleknek vet, a Lélekből fog aratni örök életet.” (Gal 6,7–8)
Pál nem azt mondja, hogy éljünk remeteként, ne költsünk házra, vagy ne fecséreljünk időt olyanokra, akik a Bibliát legfeljebb akkor veszik elő, amikor egy hangzatos idézetre van szükségük. Ugyanakkor nagyon is számít, hogy a reményünket, időnket, energiánkat hiábavalóságokba vetjük, vagy az örökkévalóságnak dolgozunk; emberi megoldásokkal szeretnénk boldogságmorzsákat csipegetni, vagy időtálló dolgokba fektetünk.
Nagy ajándék az, hogy egyetlen imányi távolságra van tőlünk Az, Aki nemcsak látja a jövőt, hanem formálni is képes azt.
És Ő a magunk életével kapcsolatban is munkatársként tekint ránk. Nemcsak kirendel, elvégez dolgokat az életünkben, hanem meghív, hogy együtt munkálkodjunk – néha egészen kézzelfogható módon.
Én nem tudom megmondani neked, kedves Olvasó, hogy mit vess ma és hová, hogy ne legyen keserű megbánás a vége. Csak azt tudom tanácsolni, amit Pál apostol is: vess a Léleknek, hogy ellophatatlan örömöket, megingathatatlan békességet, örökké tartó Életet arass ma, holnap és az idők végéig.
Forrás: Olasz Tímea – TeSó blog
hirdetés
1 Komment
“A tavalyi évben megtanultuk, mennyit ér az emberi akarat és tettrekészség” Mért? Mert
kaptunk a nyakunkba egy kis vírust?? Ugyan már,ne becsüld le azt a sok problémát amit az emberek átélnek nap mint nap, a különbség csak annyi,hogy ez globális,ám mindenkinek a maga problémája a legnagyobb. Az “akarat és tettrekészség”-re pedig mindig szükség volt.
“a józan paraszti észre támaszkodva is lehet értelmezni az aktuális helyzetet” A józan paraszti ész,tele van lelki sérülésekkel, így józannak lehet józan de kiválónak nem merném mondani.
“Befogadóképessé kell tenni a szívünket arra, hogy Isten vezetését elfogadjuk” Vajon mi késztet arra,hogy feladd magadat és magad helyett olyanra koncentrálj,ami az ember számára lehetetlen megérteni. Felelősségvállalásnak a legcsekélyebb mértéke sem jelenik meg,ha mindig Istenre várunk,hogy mint egy marionett bábút, mozgassa a szálakat. Mi az oka, ennek az “én egy tapodtat sem teszek addig, míg Isten nem mond valamit” filozófiával? Nem lenne jobb úgy elképzelni Istent,hogy azt mondja: tégy a legjobb belátásod szerint,tudva,hogy mindig jelen vagyok neked. Igaz, így rajtunk a felelősség,de ezt ki nem állhatjuk.
“bármit teszünk ma, az valamilyen formában vissza fog köszönni holnap, vagy pár év múlva a gyermekünk, az unokánk életében.” Gyönyörű,mint az utána következő mondatok,addig míg..
“egyetlen imányi távolságra van tőlünk Az, Aki ..” Ez a gondolat teljesen hibás,de én az elejével foglalkozok. Isten nincs még egy ima távolságra sem. Ember és Isten között a távolság nulla. Az ima ugyan is önmagunknak szól és nem Istennek,aki a gondolatainkról is tud.