A másodikos fiam jövő hónapban lesz elsőáldozó. Nagy megtiszteltetés segíteni a gyermekemet, miközben arra készül, hogy első alkalommal vegye magához Jézust. A kisfiam is rendkívül izgatott a szentséggel kapcsolatban, de az elmúlt néhány hétben többször kaptam rajta, hogy fennhangon ábrándozik arról, mi mindent fog majd venni az elsőáldozásra kapott ajándék pénzből. Tavaly végignézte, ahogy a bátyja egymás után nyitotta ki a nagylelkű ajándékokat tartalmazó borítékokat, és tudja, hogy most rajta a sor. Hogy érheti el egy szülő, hogy a nyolc éves gyereke mindeközben Jézusra tudjon koncentrálni? Íme néhány tipp, mely remélhetőleg a segítségedre lesz ebben!
Segítő tippek
Örök érvényű a téma, hiszen örülnünk és ujjonganunk kell, nem szabad magunkat a világból kivonni, néha keresztényként is ránk fér a bulizás. Ebben pedig azért nem árt egy kis tudatosság. Most néhány új tippet osztunk meg Veletek a témában.
Nincs időd vagy pénzed elutazni egy egész hétvégés lelkigyakorlatra, pedig jó lenne néha feltöltődni egy-egy tanítás által? Nincs közösséged, pedig szeretnél tartozni valahová? Nem ismersz hozzád hasonló értékrendű fiatalokat? Nehezen veszed rá magad, hogy hétközben elmenj Szentségimádásra?
Akkor az imaesteket pont Neked találták ki!
Ilyenkor év elején próbálunk új elhatározásokat tenni, bízni abban, hogy a következő esztendő eredményesebb, sikeresebb lesz, reméljük, hogy fejlődni fogunk, hogy mindent jobban fogunk csinálni.
Mindannyiunknál előfordul, hogy nem dalolva és vidáman megyünk el a misére/istentiszteletre. Íme 4 tipp, ami segíthet!
Nem tudsz megszakítani egy ilyen függőséget csak azért, mert nagyon szeretnéd. A függőségnek mindig van egy tárgya, amire irányul. Ezért az egyik megoldás, ha elkerüljük ezeket.
A Biblia rendszeres olvasásának lehetősége egy hatalmas kegyelem és fegyver Istentől. Hisszük, hogy a Szentírás Isten Lelkétől ihletett könyv, éppen ezért is ajánlatos minden hívőnek alaposan tanulmányoznia. Isten az igéjén keresztül tud bennünk munkálkodni, válaszokat adni a kérdéseinkre, megerősíteni bennünket és feltárja azt, hogy ki is Ő valójában. De hogyan kezdjünk neki az olvasásának?
Sokaknak gondot okoz, hogy munkatársaik, vagy akár barátaik előtt felvállalják a hitüket, tanúságot tegyenek róla. Érthető abból a szempontból, hogy nem könnyű elkezdeni erről beszélni, de ahogy a saját példámon is láthatjátok, nagyon megéri.
Jó néha olyan könyveket olvasni, amiket sok évszázaddal előttünk élt keresztény írók írtak. Sokszor hátborzongató, hogy mennyire ugyanazok a kérdések foglalkoztatták őket is, mint minket, a hittel, a keresztény élettel és Istennel kapcsolatban. Ezekben a könyvekben szereplő útmutatások nem csak néhány száz évvel ezelőtt állták meg a helyüket, hanem ma is ugyanúgy tanulhatunk belőlük.
A távkapcsolatok nem csak a fiatal szerelmeseknél fordulnak elő a tanulmányok miatt, hanem sok házaspárnál is, akik a munka miatt kényszerülnek arra, hogy időnként külön helyen éljenek. Ha van közeli ismerősöd, barátod vagy éppen te vagy az, akinek a párja messze van, néhány tippel megpróbálunk a segítségedre lenni. Ezek gyakorlásával már nem a szerelem túlélése lesz a kérdés, hanem inkább azt veszitek észre, hogy hogyan növekedik, erősödik kapcsolatotok a következő találkozást várva.