Az Ez az a nap! szervezői bejelentették a július 23-i rendezvény fellépőit. A Puskás Arénában sorra kerülő ima- és dicsőítő napon a hazai és nemzetközi keresztény zenei élet közismert képviselői lépnek színpadra.

Az Ez az a nap! szervezői bejelentették a július 23-i rendezvény fellépőit. A Puskás Arénában sorra kerülő ima- és dicsőítő napon a hazai és nemzetközi keresztény zenei élet közismert képviselői lépnek színpadra.
Nagy örömmel és izgalommal jelentjük be, hogy május 13-án, pénteken este ismételten Heaven’s Garden bulit szervez a 777 és a Shoeshine csapata! Idén ráadásul a buli egy 777 OFFLINE beszélgetéssel is össze lesz kötve, melynek témája az ismerkedés és a párkapcsolat. Ugye ott leszel?
Mint azt remélhetőleg nagyon sokan tudjátok, ma este – azaz március 2-án, szerdán – ökumenikus imaestet tartunk a békéért a Szent István Bazilikában 19 órától. Mindenkit nagy szeretettel hívunk erre a különleges alkalomra, ahol a zenei szolgálat mellett négy felekezet képviselője is fohászt mond. Az imaesten pénzgyűjtés is lesz a kárpátaljai magyarok megsegítésére.
Gyűjtéssel egybekötött imaestet szervez a 777 csapata 2022. március 2-án, szerdán este 19 órától a budapesti Szent István Bazilikában. Az imaesten több felekezet képviselője is közösen fog imádkozni Európa és a világ békéjéért, az orosz-ukrán konfliktus békés rendezéséért és a kárpátaljai magyarokért. Arra buzdítjuk vidéki olvasóinkat, hogy több városban is rendezzenek a budapesti eseménnyel egyidőben imaestet.
Hogyan tudok férfiként hiteles keresztény életet élni a mindennapokban, egyszerre Istennek és a családomnak szentelni az életemet? Erre kínál lehetőséget az Exodus 90 nevű három hónapos lelkigyakorlat.
Különleges karácsonyi koncertet ad Janicsák Veca és a 100% Jézus zenekar december 21-én a Budapest Kongresszusi Központban. Az első kétezer regisztráló ingyenesen kapja meg azt az élményt, hogy lerakja az évvégi rohanást és békét találjon önmagában. Az „1 este, 10 üzenet” mottóval ellátott koncerten Böjte Csaba is felemelő gondolatokat és sosem hallott karácsonyi történeteket fog megosztani.
December 13-án, hétfőn este 18 órától a 777 által kiadott valamennyi könyv szerzője dedikálni fogja kötetét, hogy ezzel buzdítsunk titeket egy különleges és igazán értékes karácsonyi ajándékra. Néhány fontos részlet a Háló Közösségi és Kulturális Központban megrendezésre kerülő eseményről.
Másfél éves szünetet követően ismételten programot szervez a 777 csapata: november 20-án, szombaton este a Szent István Bazilikával együttműködve szentségimádással egybekötött imaestet tartunk.