• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

500 éves a reformáció – igehirdetés

Mert nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten hatalma az minden hívőnek üdvösségére, először a zsidóknak, majd pedig a görögöknek. Mert abban Isten a maga igazságát nyilatkoztatja ki hitből hitbe, amint meg van írva: „Az igaz ember pedig hitből fog élni.” (Róm 1,16-17)

Bocsánatot kérni és megbocsátani – avagy egymás tisztelete

Nagyobbik fiunk lassan 4 éves lesz. Sok mindent tud már, és még több mindent kell megtanulnia. Kitől? Tőlünk, a szüleitől. Ezért is tartom nagyon szép és fontos hivatásnak a szülőséget.

Itt nézheted élőben az Offline közvetítését

Itt követheted élőben a 777 Offline októberi rendezvényét, melynek témája az ötszáz éves reformáció.

Deus ex Cinema – Túl hosszú némaság?

Folytatódik a 777 (egyik) vlogsorozata, a Deus ex Cinema, ahol Hodász András atyáék ezúttal a Némaság című filmet elemzik.

Októberi karácsony

Pár napja betértem egy nagyobb bútoráruházba, ahol maga a Mikulás fogadott. Ti jártatok már így októberben? Mondhatom mély hatást tett rám a dolog! Oly’ annyira, hogy az üzletből kiérve a blokk hátoldalára kezdtem el írni az első verssorokat.

Búcsúzzunk el a búcsútól?

Közeleg a 95 tétel kifüggesztésének 500. évfordulója, és (ettől amúgy függetlenül) a katolikus egyházon belül egy olyan ünnep, amelyhez búcsúnyerési lehetőség kapcsolódik. Már ez az együttállás is izgalmassá teszi az előttünk álló hetet. Elöljáróban, mintegy mottóként, engedjétek meg, hogy idézzek egy klasszikust: Aki az apostoli búcsú igazsága ellen szól, kiátkozást és gyalázatot érdemel! (Luther Márton 95 tételének 71. pontja)

Playmobil kockákból építették meg Jézus életét Párizsban

Jézus élete is látható Playmobil kockákból épített óriásmaketten a párizsi Kidexpo kiállításon. A Párizsi Egyházmegye standja a 130 kiállító közül az egyik leglátogatottabb.

Tüneményes kutyafajtát fejlesztett ki egy angol plébános

Link coiasdj foiasd fodasj fasdopjfs

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Népszerű termékek

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • A profilkép mögött is ember van, aki Isten képmása

    A profilkép mögött is ember van, aki Isten képmása

    2026. 10. 15.
  • „Téved, aki azt hiszi, hogy Fatima prófétikus küldetése véget ért”- Fatima titkai könyvajánló

    „Téved, aki azt hiszi, hogy Fatima prófétikus küldetése véget ért”- Fatima titkai könyvajánló

    2026. 10. 14.
  • „Az Eucharisztia az én autópályám a mennyországba” –  20 éve hunyt el Carlo Acutis, a farmernadrágos szent

    „Az Eucharisztia az én autópályám a mennyországba” – 20 éve hunyt el Carlo Acutis, a farmernadrágos szent

    2026. 10. 12.

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • Jézus
  • házasság
  • szeretet
  • tanúságtétel
  • Biblia
  • Ferenc pápa
  • párkapcsolat
  • imádság
  • keresztény
  • egyház
  • kereszténység
  • interjú
  • blog
  • abortusz
  • karácsony
  • család
  • szerelem
  • dicsőítés
  • vers
  • koronavírus
  • életvédelem
  • fiatalok
  • katolikus
  • advent
  • zene
  • bizalom
  • szexualitás
  • hivatás
  • evangelizáció
  • A Papp válaszol!

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2026 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére