• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

Esterházy nyomdokain a felvidéki magyarság szolgálatában

Méltatlanul elfeledett, kiváló keresztény politikus, Esterházy János nevét viseli az az akadémia, amelynek deklarált célja, hogy a felvidéki magyarság szellemi oszlopává váljon. Gubík Lászlóval, a Via Nova – Új Út elnökével, az Esterházy Akadémia igazgatójával beszélgettünk a hit megtartó erejéről, a megtörhetetlen politikus boldoggáavatásának hátteréről és az új intézmény lelkiségre építő küldetéséről.

Amit eddig nem tudtál II. János Pál pápáról

Szent II. János Pál pápa hatalmas népszerűsége ellenére akadnak olyan tények, amiről még mindig kevesen hallottak.

Nyissuk meg a kapukat!

Ha már Wittenbergben nem sikerült, igyekezzünk mi megtenni: nyissuk meg a kapukat egymás előtt, legyünk alázattal egymás iránt, törekedjünk a párbeszédre és éljük is meg, amiről beszélünk!

Halottak napja – Isten nem akarja, hogy szomorúak legyünk

Levél érkezett virtuális postaládánkba: egyik olvasónk ajándékozott meg bennünket a halottak napjához kapcsolódó gondolataival.

Az én katolikus reformációm

„Szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket!” (Jn 13,34)

Ahogy hallgattam a Reformáció 500. évfordulójának nemzeti emlékünnepét a Duna TV-n, egy komoly üzenet ütötte meg a fülemet, amit így tudnék összefoglalni: Térjetek meg, és tartsatok bűnbánatot! Ez pedig eszembe juttatta életemnek egy nagyon meghatározó eseményét: amikor újra megtértem a katolikus hitbe, amikor „reformáltam”.

Üzenet a Mennyből – Emlékezzünk ma a születésük előtt meghaltakra is

„Büszkén állítanánk fel a keresztet Budaörsön” – Czuczor Gergely

Ahogyan arról korábban elsőként beszámoltunk, egy budaörsi iskola igazgatója levélben fordult Ploërmel polgármesteréhez, hogy a francia államtanács által lebontásra ítélt keresztet elkérje. Az ügy azóta lévő fejleményéről beszélgettünk Czuczor Gergellyel, a budaörsi Szent Benedek Gimnázium igazgatójával.

Isten minden gonosz dolgot jóra tud fordítani – Abigail Smith utolsó üzenete

Abigail Smith hivatásos fotós volt, akinél 2012-ben a rák egyik ritka fajtáját diagnosztizálták. Utolsó üzenete, mely egyben gyönyörű tanúságtétel, rengeteg emberhez jutott el. Ezt szeretnénk veletek is megosztani:

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Népszerű termékek

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • A profilkép mögött is ember van, aki Isten képmása

    A profilkép mögött is ember van, aki Isten képmása

    2026. 10. 15.
  • „Téved, aki azt hiszi, hogy Fatima prófétikus küldetése véget ért”- Fatima titkai könyvajánló

    „Téved, aki azt hiszi, hogy Fatima prófétikus küldetése véget ért”- Fatima titkai könyvajánló

    2026. 10. 14.
  • „Az Eucharisztia az én autópályám a mennyországba” –  20 éve hunyt el Carlo Acutis, a farmernadrágos szent

    „Az Eucharisztia az én autópályám a mennyországba” – 20 éve hunyt el Carlo Acutis, a farmernadrágos szent

    2026. 10. 12.

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • Jézus
  • házasság
  • szeretet
  • tanúságtétel
  • Biblia
  • Ferenc pápa
  • párkapcsolat
  • imádság
  • keresztény
  • egyház
  • kereszténység
  • interjú
  • blog
  • abortusz
  • karácsony
  • család
  • szerelem
  • dicsőítés
  • vers
  • koronavírus
  • életvédelem
  • fiatalok
  • katolikus
  • advent
  • zene
  • bizalom
  • szexualitás
  • hivatás
  • evangelizáció
  • A Papp válaszol!

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2026 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére