Hét gyermek, karrier, de nem Mel Gibson- interjú Bretz Gáborral – 777
Interjú

Hét gyermek, karrier, de nem Mel Gibson- interjú Bretz Gáborral

Milánó, New York, Bécs, Tokió – számos nagy operaház színpadán visszatérő vendég Bretz Gábor operaénekes, aki mindemelett 7 gyermeket nevel feleségével. Többek között nagycsaládról, felekezetköziségről és nyugat-európai rossz tapasztalatokról beszélgettünk vele.

Azt nem lehet mondani rád, hogy karrierista lennél.

Nem, valóban nem. Én mindig arra törekszem, hogy meglegyen a család és a karrier között a megfelelő harmónia. Mondom ezt most úgy, hogy  jövő novemberig szinte végig külföldön leszek, egy-két hónapos megszakítással. Ez azért nem tűnik olyan harmonikusnak, félünk is tőle. Majd nekem kell többször hazalátogatnom, mert az mégiscsak egyszerűbb, mintha az egész család jönne ki. De amikor már olyan próbaidőszakban vagyunk, hogy közel egy premier, és rizikós annyit utazni, akkor a család jön ki hozzám.

Sokáig mindenki utazott veled mindenhová. Ez milyen áldozatokkal, kompromisszumokkal járt, a gyerekek hogyan viselték?

Szervezés és pénz kérdése, ez a kettő számít. Egyébként nem sokan hurcolják magukkal a családjukat, még egy-két gyermekkel sem jönnek. Inkább az az általános, hogy az ember kvázi egyszerű szólistaként járja a világot és aztán néha hazatér, hogy megveregesse a családtagjai vállát. A gyerekeknek többször kellett külföldön iskolába járni, Bálint fiam például Klagenfurtban egy Orsolya rendi intézményben kezdte az iskolát. Nem beszélt németül, pláne nem ezt a karintiai tájszólást, szenvedett szegénykém nagyon, az azért kemény volt.

Az említett kollégák hogyan viszonyulnak ahhoz, hogy ilyen népes családot viszel magaddal?

Ők is csodálkoznak, meg elismerik, hogy ez azért egy szép dolog.

Ráadásul a család megelőzte a karriert, hiszen mire másoddiplomaként elvégezted a Zeneakadémiát már 3 gyermekes apuka voltál.

Igen pont a kezdetén, 1999 szeptemberében született az Árpi, és tulajdonképpen azokban a napokban kezdődött a Zeneakadémia. De ehhez szülői segítség kellett, hogy gyerekes családfőként én még évekig tanulni tudjak.

Feleségeddel, Bernadettel fiatalon házasodtatok össze, egyetemistaként mire alapoztatok ilyen szép nagycsaládot?

Szerintem ez relatív, hogy fiatalon. Mi 20 évesen ismerkedtünk meg és 24 évesen házasodtunk össze, az első gyerekünk egy évre rá született. Szerintem pont időben történt minden, pláne ahhoz, hogy ilyen sok szép gyerekünk legyen. Ugye, ha az ember a harmincas évei közepén kezd el 7 gyermekes családod tervezni – illetve eredendően mi ötöt terveztünk – akkor már értelemszerűen sokkal nehezebb megcsinálni. Ugyanakkor a mostani trend valóban az, hogy minél később házasodnak az emberek.

 

Feleséged mondta: „Hogy lesz gyermekem vagy sem, hogy egészséges lesz vagy sem, az imádság kérdése.” A jelek szerint sokat imádkoztatok.

Mivel nagyon sok felkérésem, lehetőségem van – hála Istennek – főleg

azért szoktam imádkozni, hogy ezek a döntések jók legyenek a részemről.

Sokszor van az, hogy most el lehetne menni a világ végére ezt és ezt csinálni. Mindig bennem van, hogy mivel nem havi kereső vagyok, hanem szabadúszó, ezért menni kell, hajtani. Nagyon jó, hogy Bernadett ott áll mögöttem: megkönnyíti a helyzetemet, mert átgondolom, és azt mondom, talán mégsem. Ez számomra a legnagyobb kérdőjel, hogy jókat döntsek. Ahogy az elején mondtam, most sűrű évem lesz, nem tudom jól döntöttem-e, de mindegyik felkérés érdekel.

Evangélikus-katolikus vegyesházasság a Tiétek. A 19. századig ez politikai kérdés volt, az előző évszázadban pedig magánügyi, ma mennyire kell ebből kérdést csinálni?

Nagyon érdekes, mert ökumenikus esküvőnk volt. A Bécsi kapu téren tartottuk, Dr. Szebik Imre püspök úr esketett evangélikus részről, Dr. Jelenits István atya katolikus oldalról. Egymásnak adták a szót, mindkét felekezet szerint megtörtént a mi esketésünk. Abban egyeztünk meg Bernadettel, hogy ha fiúgyermekünk születik, akkor evangélikus lesz az apja után, ha meg lány, akkor katolikus. A katolikus vonal erősebb a családban,  jött az első gyerek, aki fiú – tehát evangélikus lett.

Anyósomnak picit elkezdett remegni a szempillája, hogy hát jó-e ez a megállapodás, hogy nem katolikus lett az első kisunoka?

Aztán jött a második, ő is fiú lett, akkor azért megkérdezte tőlem, hogy nem kellene felülvizsgálni ezt a dolgot? Nem lenne jobb, hogy egy ilyen, egy olyan? De aztán jött két lány, akkor kicsit megnyugodott, aztán egy újabb fiú, majd két lány, úgyhogy végül is a katolikusok vannak többségben. Viszont van még egy kutyánk, ami fiú, de ő szerintem ökumenikus…

A reformáció majdnem pontosan 500. évfordulóján adódik a kérdés, hogy kell-e nagy dogmatikus ügyet csinálni, végül is ugyanaz az alap, nem?

Ugyanaz. Érdekes volt, mert én úgy gondoltam, hogy van a katolikus egyház, és aztán Luthertől kezdve Kálvinon át a baptistákig, anabaptistákig – a katolikus és a protestáns az két csoport. Aztán erről felvilágosítottak, hogy ez nem így van,

a katolikus és evangélikus egyház elég közel áll és a református és a baptista van egy kicsit távolabb.

Árpi fiamat a sógorom katolikus gyermekével egyszerre keresztelték egy katolikus templomban, Szebik úr mondta, hogy ilyet még nem csinált, de hát miért ne!?

A gyerekek életének megszervezése óriási kihívás, a hittanórákat mennyire lehet és kell belesűríteni a programba?

Természetesen mindegyik jár. Ez hozzátartozik szerintem egy keresztény család életébe. Bernadett is járt, én is, ő bérmálkozott, én konfirmáltam. Bár érdekes, hogy én reformátusoknál konfirmáltam. Ráadásul amikor érettségi után kint voltam Amerikában, akkor egy baptista gyülekezetben voltam. Úgyhogy megtapasztaltam a főbb történelmi egyházaknak a különbözőségeit.

Tulajdonképp mindenhol jól éreztem magam, ahol láttam, hogy közösség van, és tényleg a hittel foglalkoznak.

Bretz Gábor interjú

Visszatérve picit Amerikára– nem tudom az itteni baptistáknál is így van-e – olyan szoros volt a közösség, hogy ha én nem mentem vasárnap, akkor vagy vasárnap este, vagy hétfőn rám telefonált a pap, hogy „Szia Gábor! Hogy vagy? Tegnap nem láttalak…” És tudod ez olyan, hogy kvázi várják, hogy menj és aktív legyél. Az is érdekes, hogy ott egésznapos volt a program, reggel 9-kor elkezdődött egy imaórával, aztán tízórai, istentisztelet. Közös ebéd, ahova mindenki vitte a saját ebédjét, 100-150 ember együtt volt. Aztán csendes pihenő, majd egy közös imaest.

Tényleg megpihentél az Úr napján.

Itthon merre jártok közösségbe?

Kezdetben a Szent László plébániára jártunk, tulajdonképpen most is járunk. De ugye szombat estétől vasárnap estig – ami ugye a kötelező mise látogatás ideje – a programoktól függően nem mindig odamegyünk. Tehát előfordul, hogy a Galgóczy útra járunk egy kis kápolna templomba, oda nagyon szeretünk – az olyan kis családias. Az Apor Vilmos térre is szoktunk, ott ministrált most a Lilla meg Bendi, aki ugye evangélikus…


 

Bretz Gábor: 1974-ben született Budapesten. A Kereskedelmi Főiskola elvégzése után, a Liszt Ferenc Zeneakadémián tanult Sziklai Erikánál és Sólyom-Nagy Sándornál, 2004-ben végzett. Ugyanebben az évben a Vercelliben, a Cesare Bardelli-versenyen különdíjat kapott. 2005-ben elhozta a veronai Don Giovanni Énekverseny és az athéni Maria Callas Énekverseny I. díját. Az Operában 2003-ban mutatkozott be. Főbb szerepei: Mefistofele, Figaro, Leporello, Don Giovanni és a Kékszakállú. Feleségével, Bernadettel 7 gyermeket nevelnek, a legidősebb 18, a legfiatalabb 5 éves

 


Hét gyermek mellett lehet sztárnak lenni?

Biztos lehet, ugye Mel Gibsonnak is van 9 gyereke, ő sztár a mai napig, csak ott azért valami félrecsúszott… Lehetni lehet, a nagycsalád nem akadály.

De nincs késztetés.

Nincs, abszolút nincs. Beszéltem olyan sztárházaspárral, ahol a férfi nem nagyon szerette, a nő meg fürdőzött benne. Ha nem fotózták naponta háromszor, akkor kiborult, a férfi meg elviselte valahogy a velejáróit, mert tudta, hogy hozzátartozik.

Említetted az opera népszerűségvesztését, vajon az opera-komolyzene, vagy a kereszténység áll messzebb a fiatal nemzedéktől?

Szerintem az opera, de itt visszatérnék kicsit a külföldi utazásokhoz. Nekem mise- és istentisztelet látogatás szempontjából nagyon rossz tapasztalataim vannak Nyugat-Európából. Olaszországban még csak-csak, de Franciaországban ott… Avignonban voltunk, rengeteg templom van, pápafogság stb. De

bementünk egy gyönyörű szép gótikus templomba és ilyen extrém-modern fotó kiállítás volt.

Aminek semmi köze nem volt a valláshoz. Utólag aztán belegondoltam, hogy ha az egyház ezt visszaadja a városnak, hogy csináljanak belőle egy galériát, mert tényleg senki nincs, aki látogatná a templomot, akkor végül is, nem kell, hogy köze legyen a valláshoz. Most nemrég voltam Koppenhágában: csodálatos nagy templom – kinéztem térképen, hogy ezt meg kell nézni – bementem, és valami művésznek volt kiállítása. De az is valamilyen modern művészet, egy rongycsomót összegyűrnek és mondanak rá valamit…

Ennek alapján is a kereszténység áll jobban?

Igen. Lipcsében elmentem 11 órára a templomba, ahol zenés istentiszteletet tartottak. Kis kamara együttes, énekes, versszavalás. Emlékszem heten voltunk, akik hallgattuk, és tizenegyen szerepeltek. Ennek ellenére itthon is azt látom, hogy

amikor elmegyek, akkor fiatalokat is szép számban látok a templomban, legalábbis a katolikusokban.

Nincs nagy összehasonlítási alapom, tehát nem tudom, hogy a reformátusoknál, evangélikusoknál pontosan mi a helyzet.

A feleséged csokoládéboltjában beszélgetünk, mennyire fontos számodra, számotokra, hogy 7 gyermek után, 15 év háztartásbeliség után most ő is ki tud teljesedni?

Iszonyatosan büszke vagyok rá. Hogy ő így megálmodta és ilyen szépen megcsinálta a 7 gyerek mellett, arra nagyon, nagyon büszke vagyok.

Mi kell ehhez, mivel van meg bennetek, hogy …

Cukoréhség! Iszonyatos cukorhiányunk van…

…szóval, hogy Ti ketten ezt a nagycsaládot, a karrieredet és mindent így fel tudtátok építeni?

Ehhez az kell, hogy a Jóisten mindent így alakítson. A családi háttértől kezdve, hogy mi találkoztunk, hogy tényleg 7 szép gyermekünk lett, az mind egy áldás.

Beszélgetőtárs: Farkas Márton

Fotók: Asszonyi Eszter

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

1 Komment

  • Reply Komáromi Mária 2017. 11. 16. at 12:43

    “15 év háztartásbeliség után most ő is ki tud teljesedni”
    Nagyon klassz család, minden tiszteletem az övék! A kérdező fenti félmondata viszont nagyon lelombozott. Borzasztó negatív üzenete van egy ilyen közlésnek. Ennek a kedves édesanyának 15 éve elment csak úgy a semmibe, horribile dictu háztartás vezetésre, és most végre 15 év után tud csak sajátmaga lenni? Akkor eddig mi volt? Kedves jó keresztény testvérek, vegyük már észre, hogy milyen zsákutcákba megyünk bele, illetve már benne vagyunk nyakig, ha így gondolkodunk. A mai világ egyik fő problémája, hogy szülőnek lenni, az valami mellékes dolog, ami elmúlik, azután végre jöhetek “én”, mert megérdemlem, és egyéb slogenek. Ennek a folyamatnak rengeteg rossz következménye, “gyümölcse” látható a társadalomban. Aztán sokan széttárják a kezüket, hogy vajon mindez miért. Életünk alapja, lényege itt a földön az emberi kapcsolataink, egy szülő ezt alapozza meg, amíg otthon a gyerekeit nevelgeti. Az egyik legfontosabb, és ezért legkiteljesítőbb feladat.
    Még annyit, hogy háztartást vezetni, gyerekeket nevelni az – úgy mellesleg – öröm. Sok sok napi öröm. Hosszantartó, gyógyító, építő, felépítő öröm. Persze fáradság is, sok fáradság, de ami igazán értékes, az mindig verejtékes, nem?

  • Szólj hozzá