Fókuszban a család címmel rendez konferenciát a Szentendre Baráti Egyesület november 17-én szombaton. Az előadássorozat kiemelt előadója Phil Gungor, a Férfiagy, női agy – Isten hozott egy jobb házasságban! című nagysikerű könyv szerzőjének fia.

Fókuszban a család címmel rendez konferenciát a Szentendre Baráti Egyesület november 17-én szombaton. Az előadássorozat kiemelt előadója Phil Gungor, a Férfiagy, női agy – Isten hozott egy jobb házasságban! című nagysikerű könyv szerzőjének fia.

„Majd imádkozom érted!” – szól a keresztény szállóige a „Gondolok rád!” helyett. Egy időben én is könnyen szórtam az ilyen ígéreteket, míg rá nem döbbentem, hogy szinte soha nem tartom meg őket.

A 2017-es év nagyjából eseménytelenül kezdődött számomra, de ez hamar megváltozott. Memphisben élek, ami nem a legbiztonságosabb város, de sosem éreztem kifejezetten veszélyesnek. 24 éves voltam, és teljesen átlagos. Randikra jártam, és találkoztam egy sráccal, akivel úgy éreztem összeillünk. Egy este, mikor egy főiskolai barátommal lógtam, azt kérte, hogy ugorjak be hozzá. Még mindig az ismerkedési fázisban voltunk, gondoltam, átmegyek egy kicsit. Úriembernek tűnt. De a dolgok nem mindig olyanok, mint amilyennek tűnnek. Nem gondoltam, hogy erőszak áldozata leszek.

Pallagi Andrea élete egyáltalán nem szokványos: egyszerre szolgál rendőrként és lelkészként. A törzsőrmester hölggyel a Magyarországi Református Egyház hivatalos oldala készített rendkívül érdekes interjút, ebből szemlézünk.

Az apaseb egy komoly életvezetési, életérzésbeli és identitás-probléma, amitől ma szenvednek a férfiak, mert elvesztették a férfierejüket, kapcsolatukat az apával és a nagyapával. Császár-Nagy Noémivel, klinikai és mentálhigiéniai felnőtt szakpszichológussal a Képmás készített interjút.

Napokon belül rengeteg kérdés érkezett Papp Miklóshoz: a görögkatolikus pap új rovatát múlt héten jelentettük be, de így is nagy fejtörést okozott Miklós atyának, hogy melyik hárommal indítsuk el legújabb sorozatunkat! A cikk alján lévő űrlap segítségével gyorsan és közvetlenül tehettek fel kérdéseket!

A kereszténydemokrácia 21. századi szerepéről beszélgetett Beer Miklós váci megyéspüspök és Navracsics Tibor, az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa a Részigazság Klub estjén november 9-én, a Háló Közösségi és Kulturális Központban.

Egy kórházi széken ültem – csak egy jó szándékú belsőépítész hiheti hogy nyugtatóan hat a kék műbőr – amikor megtudtam, rákos vagyok. A csapás teljesen letaglózott.
