Apahiánytól szenved a férfitársadalom

„Nagyon jó, hogy egyáltalán beszélünk a férfiakról, mert mostanában elsősorban a női jogok oldaláról közelítünk meg minden kérdést. A női egyenjogúságért folytatott küzdelmeket természetesen én is támogatom – kivéve a gendertéma szélsőséges elhajlásait –, viszont tudnunk kell, hogy míg a nők kiharcolták a jogaikat, a férfiak hasonló küzdelmet nem folytattak, és emiatt nem tudnak élni valódi férfiasságukkal” – mondja Császár-Nagy Noémi klinikai és mentálhigiéniai felnőtt szakpszichológus.

Miért is kellett volna a férfiaknak kiharcolniuk azt, ami számukra adott volt?

Azért, mert az a társadalmi szerep (a patriarchális férfiuralmi rendszer), amit a férfiak – az ipari forradalomig bizonyosan – betöltöttek, nem azt jelenti, hogy a férfiak tudták volna, hogy mit bírnak és mit akarnak. Amikor még megvolt a teljes férfihatalom világa, akkor sem tudtak ezzel jól élni, mert hiányzott a tudatosság, az a ráismerés, hogy milyen erők és lehetőségek rejlenek egy férfi szocializációjában.

hirdetés

Az ipari forradalommal – azzal, hogy a férfiak elkerültek a földtől és a családtól –, sajnos az apák kikerültek a családból.

Ha a férfi kikerül a családból, a gyermek nem találkozik az apai energiával. Richard Rohr ferences szerzetes, későbbi mozgalomalapító A férfi útja című, háromkötetes könyv szerzője szerint ugyanis az apai princípium vagy energia ősi örökség, és nem csupán egy szocializációs szerep. Férfinak lenni egyrészt biológiai tényállás, másrészt egy szocializációs nemi kérdés (vagyis hogy kivé nevelődik valaki), valamint egy csomó epigenetikai tényező eredménye (a fiú magzatként, illetve később megkapja azokat a kívánt biológiai és szociális hatásokat, amelyektől később férfivá, apává válik). De hagyjuk ki az epigenetikát, és nézzük csak meg, mi történik abban a családban, ahol a férfi elhagyja otthonát, nem tartja a kapcsolatot sem a szüleivel, sem a feleségével, nem látja a gyermekeit, csak hétvégén vagy még ritkábban! Vagy a munkájába és a mobiljába temetkező, fizikailag akár jelen is lévő, de a család és a gyermek életében aktívan részt nem vevő, még a szemkontaktust is megspóroló modern apát. 

Mit jelent ez a gyermekre nézve?

Azt, hogy a gyermek csak az anya szemén át lát férfivilágot. Ennek viszont semmi köze a maszkulin realitáshoz. Olyan ez, mintha újságban olvasnánk valamiről, amivel az életben sosem találkoztunk. Ha az állatkertben szemtől szembe találkozunk a nagy ezüsthátú hímgorillával, egészen más hatást gyakorol ránk, mintha csak a tévében néznénk vagy mesélnének róla nekünk. Nem beszélve arról a helyzetről, amikor semmi nem véd, és a vadonban egyedül állunk szemben ezzel a nagy ősi erővel. Az Ószövetségben még többnyire keménykezű apaképet találunk, de az Újszövetségben már szerető szívű apa van, hiszen a Jézusban megtestesülő férfiideál sebezhető és szolidáris: gyógyít, odafordul, ebből a szempontból akár nőiesnek is tarthatnánk. De ha kell, odahat: a kufárokat kizavarja a templomból, beteljesíti a sorsát és »felmegy« a keresztfára. Egyébként ez a kettősség már a Teremtés könyvében is benne van: »Isten megteremtette az embert, saját képmására, az Isten képmására teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket«.

Egy fél mondat sem szerepel arról, hogy a férfi közelebb lenne Istenhez, mint a nő. Nincs semmiféle nemi diszkrimináció ebben a legelső alaptételben.

Tehát az Isten nem férfias vagy nőies, hanem a kettő együtt. A férfiaknak is szükségük van a női energiákra és fordítva. Ha ezt nem kapják meg, jönnek a torzítások, vadhajtások, a férfiklubok.

Hogyan függ ez össze az úgynevezett apasebbel? 

Abban az apaképben, amelyet évezredek óta a lelkünkben hordozunk, benne van egyrészt a teremtő, alkotó, erős, felelősségvállaló, másrészt szerető szívű, gyengéd, megtartó, gondoskodó lény is. És ebből semmit nem lát az a fiú, akinek apja távol van a családjától. Helyette hall egy olyan apáról, akivel az anya riogatja: »ne tedd, mert ha apád hazajön, megszid, megbüntet«. Apahiányban nő fel, ráadásul egy büntető apa képével együtt – ezt hívjuk apasebnek. Merthogy ez egy deficit. Úgy válik egy férfi önértékelése egészségessé, ha az apja csillogó szeme rajta van, az apja őt megerősíti: egyrészt elvár, másrészt dicsér. Az az apa, aki nem tud mélyen és őszintén büszke lenni a fiára, aki nem tudja megszidni a fiát az elmulasztott felelősségért, az el nem végzett feladatért, aki nem tud a szó jó értelmében szeretettel elváró, melegen korlátozó apa lenni, annak fia örök bizonytalanságban marad. Mert nem hiszi, hogy szerethető, hogy önmagában értékes, ezért mindig valami külső dologgal akarja az értékét fokozni, és a jövőnek él: »Ha majd lesz házam, ha majd a feleségem…«

 Az apaseb egy komoly életvezetési, életérzésbeli és identitás-probléma, amitől ma szenvednek a férfiak – noha nem is tudnak róla –, mert elvesztették a férfierejüket, kapcsolatukat az apával és a nagyapával.