A Papp válaszol – Hűtlenség, rossz házasság, Isten jelenléte

Napokon belül rengeteg kérdés érkezett Papp Miklóshoz: a görögkatolikus pap új rovatát múlt héten jelentettük be, de így is nagy fejtörést okozott Miklós atyának, hogy melyik hárommal indítsuk el legújabb sorozatunkat! A cikk alján lévő űrlap segítségével gyorsan és közvetlenül tehettek fel kérdéseket!

Nóra (Budapest)

Lehet jó egy házasság akkor is, ha mindkét fél úgy érzi, hogy már az esküvő is hiba volt? Nem az idő múlatta a szép emlékeket, hanem már az esküvő előtt is nagy volt a bizonytalanság, mégis megléptük, de azóta -másfél éve- csak rosszabb lett. Mindketten nagyon nehéz családi háttérből jöttünk és nagyon különböző a személyiségünk. Sokszor egy egészen banális dolgot is órákig kellene magyarázni a másiknak, hogy megértse, de ez a hétköznapokba nem fér bele, ezért állandósult a maradandó sérülésekkel járó veszekedés. Lehet ebből még jó házasság?

Ez egy nagyon nehéz kérdés, s nehéz rá messziről válaszolni. Két megoldás lehet: vagy érvényes a házasság, vagy nem. A morálteológia azt mondja: kétséges esetben a vélelem a fennálló életállapotnál van, azaz nem kapkodunk, nem költözünk szét, hanem folytatjuk a házaséletet – s a kétségek végére járunk.

A vélelem ott van, hogy ez egy érvényes házasság. Loyolai Szent Ignác bölcsessége megfontolandó: azt mondja, az ilyen nagy döntések zavarainál meg kell keresni azt a mustármagot, ami igaz a kapcsolatunkban, a döntésünkben – s azt a mustármagot kell hatalmas fává érlelni. Azaz létezhet a döntésetekben egy-egy mustármag, ami igaz, amit jónak tartotok, amire az esküvőn szabadon igent mondtatok. Arra kellene építeni, ami igaz, s ha ez csak mustármagnyi is, de akkor is teherbíró lesz. Döntéseink ugyanis nincsenek készen a meghozatal pillanatában, létezik a döntések érése és egyre gazdagabb kibontása. De valami igaz magnak lennie kell. Nem készen vágunk bele a szakmánkba, a szülőségbe, még a házasságba sem: teljes harmóniát, szakmai tapasztalatot nem is szabad elvárni a döntések elején. De a szív mélyén lennie kell olyan igaz mustármagoknak, melyek őszintén akarják a döntést – s majd ezt bontjuk ki.

hirdetés

Jó lenne tudni, mi mindenen szoktatok vitázni… A vita ugyanis önmagában nem teszi rosszá a házasságot. Naivitás azt hinni, hogy a házasságban összeolvadunk, megszűnnek az egyének. A jó házasságban a vita halálig tart: mert őszintén ki merjük mondani a gondjainkat, nem bántunk vele, nem akarjuk lehengerelni a másikat. Örülök annak, ha a feleségem, a serdülő gyerekeim ellentmondanak: nem vagyok én isten, mindenkinek van részigaza, s azt össze kell rakni.

A keresztények fejében is rendbe kell tenni: a vita jó dolog, ellenben a veszekedés (a bántás) a bűn.

Mindenesetre a házasság stílusa, a konfliktuskezelés módja, a saját kultúránk felépítése tanulható. Ha nehéz családi örökséget hoztatok magatokkal, akkor legyetek türelmesek egymáshoz és magatokhoz, s tanuljátok a házas életstílust! Ha valami tanulható, akkor tanulandó is!

Persze nem lehet kizárni, hogy ez egy érvénytelen házasság. Mondjuk ki: az ember tévedhet – még ilyen nagy döntésben is. Klaus Demmer, német morálteológus azt mondja: „Egy tévedés nem lesz attól igaz, ha sokat alszunk rá, ha sokáig járjuk körül, ha gyógyítgatjuk.” Éppen az lenne igaztalanság, ha egy biztos tévedést továbbra is fenn akarnánk tartani. A magyar mondás tömör: „Jobb félútról visszafordulni, mint rossz helyre érkezni.” Szóval, ha kétely merült fel a házasság érvényeségét illetően, akkor ennek a végére kell járni: van-e igaz mustármag, vagy nincs semmi, s talán csak menekülés volt a nehéz otthoni helyzetből, talán éretlen illúzió? Természetesen ebbe be kell vonni az Egyház illetékes segítőit (lelki vezető, eskető pap, egyházi bíróság), nem vagyunk magunkra hagyva. Alapos kivizsgálás után az Egyház kimondhatja, hogy nem jött létre az igazi házasság (érvénytelenítés), s akkor szabadok lesztek az első igazi, érvényes házasságra – remélhetőleg már megfontoltabban.

Anna (Budapest)

Miért van az, hogy egyszer erősen érzem Isten jelenlétét, máskor meg olyan, mintha csak a semmibe mondanék imákat?

Nagyon örvendetes, ha vágysz Isten szerető jelenlétére, hiszen Ő ilyen jelenlétnek mutatkozott be az égő csipkebokorban és Krisztusban.

Isten lényege az a szeretet, „aki van”. A legjobban erre szomjazunk és annak örülünk, ha ezzel a szerető jelenlétével megajándékoz minket. Aki már tapasztalta meg Isten jelenlétét, tudja, az olyan, mint egy pulzáló erőpont, a forró személyesség légköre, a „van”-ság mázsás súlya. S amikor ez elmúlik, amikor Isten hátrébb lép, akkor olyan szalmaszálnak tűnik minden ikon, szertartás, könyv, szimbólum… Mégis földi utunkon maradnak ezek a szalmaszálak.

Állandóan nem adatik meg ennek az élő jelenlétnek ez az intenzív megtapasztalása, a színelátás hegyéről (még) le kell jönni. Persze az istenközelség ilyen misztikus megtapasztalása után már mindig erre vágyunk, s üresnek tűnik minden ima, szertartás, ha ezt nem érezzük.

Tehát az üresség érzése pont azért lehet benned, mert már megtapasztaltad Isten élő közelségét.

Aki volt már igazán szerelmes, az tudja, milyen hiány, amikor nem vagyok az. Az ürességről való tudás éppen azt jelzi, hogy tudsz a többről. Heidegger sokat beszél arról, hogy „a semmi a lét fátyla”, azért tudod „semminek” tartani bizonyos imáidat, életállapotodat, mert tudsz a többről, a teljesről. Szóval ez jó! A semmi egy sivatag, amin át kell menni, hogy megérkezz az oázisba. Az üresség idején nem szabad abbahagyni az imát, a töprengést, a böjtöt, a szertartásokat – át kell kelni a sivatagon.

Persze Isten távolságvételének lehet bűn is az oka: Krisztus is figyelmeztet, ha haragod van, hagyd az ajándékaidat az oltáron, s békülj ki. Mindannyian tudjuk, hogy a bűneink akadályai az istenkapcsolatnak.

A távolság oka ilyenkor nem Istenben van, hanem bennünk: meg kell térni a bűneinkből.

Az üresség érzésének lehet az is az oka, hogy kinőtted az eddigi imamódokat, az eddigi imádságos stílusodat. Személyiségünk fejlődésével fejlődnie kell az imádságunknak is. Érdemes mesterhez csatlakozni, új imamódokat megtanulni, s ami már kevés, azt a gyerekkori játékainkkal békességben megőrizni, de túllépni rajta.

Végül szeretném tolmácsolni Anthony Bloom atya gondolatát: Isten távolságának nem mindig a bűn az oka, nem kell állandó lelkiismeret-furdalásban marcangolni magunkat. Tudomásul kell vennünk, hogy Isten Úr és Király. Akkor lép előbbre a fátyol mögül, amikor akar. Ki vagy te, hogy egyet fricskázol, s Isten teljes súlyával jelenjen meg neked? Teremtményi alázattal tudomásul vesszük helyzetünket: Isten mindig jelen van (ebben nyugodjunk meg), de akkor és annyit tár fel Önmagából, amennyit akar. Jó tágasan kellene gondolkodnunk Istenről: tér-idő feletti Tökéletesség, abszolút Intelligencia, irgalmasan lehajló Szeretet, ragyogó Színesség. Alkalmanként nagyon közel lép hozzánk, s utána ebből élünk hosszú ideig.

Gabriella (Tatabánya)

Mi a teendő egy olyan helyzetben ahol mindennél jobban szeretem a társam, a kapcsolat jó, azonban van egy különlegesen nyugtalanító oldala a páromnak: több ízben fény derült hazugságára és gyanítható a hűtlensége (üzenetek, hívások, dühös tagadás, menekülés a témáról). Ám ez a része olyan mint egy “sötét oldal” amelyet nem ismerek. Én hiszem hogy jó ember és nagyon különleges a kettőnk kapcsolata minden téren, de ez megrémít és bizonytalanná tesz. Nem tudok vele erről beszélni azonnal hárít, kilép.

Papként nem szoktunk sem rábeszélni egy házasságra, sem lebeszélni róla. Ez mindenkinek a személyes döntése. Mégis ha létezik ok, amikor azt mondom, hogy nagyon gondolkodj el a kapcsolatról: akkor az a hűtlenség. Más az, ha valaki a házasságkötése után lett hűtlen, mert ott a házasságot akarjuk gyógyítani, remélhetőleg vannak korábbi hűséges évek, melyekre lehet építeni. De ha már házasságkötés előtt hűtlenség van a kapcsolatban, az nagyon nagy baj. A hűtlenségnek sok oka lehet, s mindegyik súlyos. Talán nem tudom őt annyira betölteni, hogy eszébe se jusson másvalaki? Talán éretlenül gondolkodik a szerelmi kapcsolat kizárólagosságáról? Talán képtelen a stabil kötődésre? Talán a személyiségében van zavar? Miért ezek a heves reakciók? Bármi is az ok, elég súlyos.

Vannak dolgok, melyeket tűrni kell, vannak megváltoztathatatlan tövisek, melyeket el kell fogadni – s erre képesek is vagyunk, ha periférikus dologról van szó.

Ám a hűség annyira a kapcsolat közepéhez tartozik, hogy nem szabad „tűrni”, „elfogadni”, hanem ki kell teríteni a kártyákat.

Ne engedd, hogy a rész-értékek (melyek lehetnek jók a kapcsolatotokban) elvakítsanak, s ezt a súlyos defektet elfedjék.

Egy nagyon nehéz beszélgetés vár rád: ülj le vele, és terítsétek ki a kártyákat. Lehet, hogy nem is hűtlenség van a dologban, lehet, hogy az. Mindenesetre ezen a beszélgetésen mindketten sokat fogtok nyerni – még ha talán vége is lesz a kapcsolatnak. De biztatlak, hogy vedd elő minden bátorságod, s ne engedd magad lerázni, elkábítani, vagy agresszívan lehengerelni. Későbbi házasságodban lesz szükséged erre a bátorságra, téged is, de őt is érlelni fogja a tisztázó beszéd. Talán azért engedi meg Isten a kis „ő”-ket a házasság előtt, hogy mire jön a nagy „Ő”, érlelődjünk. Ez most nektek egy érlelődési szakasz: bátor tisztázó beszélgetés nélkül, magától nem lesz érettebb egy kapcsolat. Gondolj Jézusra, ahogy áll a zsidó főtanács, majd Pilátus előtt, aztán a keresztet kiabáló tömeg előtt. Nagyon kemény, ahogy bírja feszültséget! Ezt a jézusi higgadtságot vedd elő: gyakorold az igazság őszinte és erőteljes keresését!

Téged is arra biztatunk, hogy bátran és nyitott szívvel tedd fel kérdésedet!

hirdetés