Azt mondják rólad, hogy introvertált vagy, és ezt te nyugodtan el is fogadtad. „Igen, ez vagyok én, nem szeretek az emberek közelében lenni. Jól is van ez így.” De mi van, ha azt mondom neked, hogy az emberektől való félelem csapdájába estél?
Közel két hete kapta el a koronavírust Mohos Gábor püspök, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus titkárságvezetője, aki a NEK honlapján számolt be a betegségéről. Elmondta, hogy nem lehet félvállról venni a fertőzést, mert kiszámíthatatlan, hogy ki, miként reagál rá. Ezért is fontos, hogy felelősségteljesen vigyázzunk egymásra és magunkra is. Tanúságtételét most változtatás nélkül közöljük.
November 17-én, kedden 17 órától Csókay András személyesen fogja dedikálni az Istennel a műtőben című interjúkötetet Budapest belvárosában! Az eseményen fokozottan figyelünk a járványügyi intézkedések betartására.
Rendkívül szomorú ez a hét a kecskeméti piarista közösségnek, hiszen a koronavírus következtében szerdán és csütörtökön is elhunyt egy nagyrabecsült szerzetes a kiskunhalasi járványkórházban. Balázs Gergely atya többek között az azóta váci püspökké szentelt Marton Zsoltnak és a bajai plébánosként szolgáló Binszki József atyának is osztályfőnöke volt. József atya személyes hangvételű interjút adott a 777-nek, így emlékezve a kedves és szeretetreméltó tanárra.
,,A kereszt nem azt jelenti, hogy nézzél már rá és legyen már bűntudatod minden egyes napon a rossz életed miatt. A kereszt azt jelenti, hogy ennyire szeretlek, ennyire elmentem a legvégsőkig és ennyire megteszek mindent, hogy megértsd végre, hogy mennyire szeretlek.” Záborszky Dávid baptista lelkipásztor Facebook-posztját szemlézzük.
Egy nappal rendtársa, Balázs Gergely piarista atya után Szabó István atya is elhunyt a kiskunhalasi járványkórházban. Mindketten a kecskeméti Piarista Rendház tagjai voltak. Szabó atya életének 79., szerzetességének 60. évében távozott közülünk. Rá emlékezünk korábbi diákjai és cserkésztársai segítségével.
Az elején még elhitettük magunkkal: a fiatalság mindent ki tud cselezni. Még a halált is, az sem vonatkozik ránk, hiszen nem vagyunk idős, krónikus betegek. Ezzel nyugtattuk magunkat. De ahogyan peregnek a napok és a hónapok, lassan rá kell jönnünk, hogy az életünk véges, és nem tudjuk, hogy meddig is tart pontosan. Szembe kell néznünk a halál megmásíthatatlan valóságával.
Az azonnali megosztások korában élünk: legyen szó egy örömteli vagy elkeserítő eseményről, szinte kényszert érzünk, hogy rögtön megosszuk a hozzánk közel állókkal. Miért nem tudunk egyedül maradni az érzelmeinkkel és hol jön a képbe Isten?