Talán többünkben nagyon szép képek élnek a Szent Családról, azonban Bese Gergő atya rámutat arra, hogy nekik sem volt egyszerű a szülővé válás, ahogy sokszor manapság sem az.
A mai vasárnapon a Szent Családra emlékezünk. A szentmiséken a szokásosnál is nagyobb hangsúlyt fektetünk a család intézményére, az apai és anyai hivatásra. A könyörgésben így imádkozunk: „Istenünk, te ragyogó példaképnek állítod elénk a Szent Családot. Segíts, hogy nyomukban járjunk, gyakoroljuk a családi élet erényeit, mindig egyek maradjunk a szeretetben, és így atyai házadban örvendezzünk örök jutalmadnak.”
Példakép, követés, erények, örök jutalom. Talán röviden így lehetne összefoglalni a mai családok küldetéstét. Isten ajándékba adja Mária és József mintáját. Persze hajlamosak vagyunk túlidealizálni az ő kapcsolatukat, életüket, és félve attól, hogy mi a lábuk nyomába sem érünk, elérhetetlen ideálok, nem is törekedünk hasonlóvá válni hozzájuk. Pedig nekik sem volt gondtalan az életük: lányanyaság, üldözés, hontalanság, kirekesztettség, szegénység, a kamaszkor veszélyei (12 éves Jézus elvesztése), Simeon jövendölései a szenvedésekről pedig mind valóra váltak.
Ne gondoljunk arra, hogy létezik házasság, család konfliktusok, próbatételek nélkül. Sőt, a Szent Család példája is mutatja, hogy 2000 évvel ezelőtt sem volt könnyebb a szülővé válás, mint napjainkban. Mária is megtapasztalta az útját kereső serdülő botladozásait, a názáreti emberek megszólásait, gonoszságait, a gyermeke csodáit, tanításait és a legnehezebbet, az ereje teljében lévő férfi megölését, melyet már társa, József nélkül kellett végigélnie. Biztosan sokak találnak most közös szálakat a Szentírás családjának élete és a saját életük között.
hirdetésEgy dolgot azonban kiemelnék. Mária és József a nehézségek terhe alatt görnyedve még szorosabban összekapaszkodtak és nem engedték, hogy elszakadjanak egymástól.
Ma éppen itt látom a problémák gyökerét. Sok házaspár nem összekapaszkodik, hanem elengedi egymást, falakat húznak egymás közé, mert könnyebb a másikat vádolni a szülei viselkedése, a gyermek neveletlensége, a munkahely elvesztése miatt, mint felismerni, hol és miként tudok együtt lenni vele a kereszthordozásban.
Többen hibásan értelmezik a nevelés fogalmát, és képesek felosztani a gyermek fejlődési szakaszait, melyekben hol az anya domináns, hol pedig az apa. Éppen az ilyen szemlélet miatt lépnek hátra a kiságytól az édesapák és várják a „megfelelő” pillanatot, amikor foglalkozni tudnak a nagyobbacska gyermekükkel.
Számos pszichológus fogalmazza meg, hogy az életperiódusok fejlődési konfliktusainak sikeres megoldása az egészséges személyiségfejlődés nélkülözhetetlen feltétele. Ha az első életévben a gyermek megtapasztalja az anya – apa együttes gondoskodását, a csecsemőben az alapvető bizalom, remény átélését idézi elő, míg ellenkező esetben bizalomhiányt, a későbbi életkorokban súlyos pszichopatológiás tüneteket is okozhat.
Ha a személyiségfejlődés ezen oldaláról tekintek a gyermeknevelésre, felismerem, mennyire tökéletesen alkotta meg Isten a nőt és a férfit.
Mindkét félre szükség van ahhoz, hogy utódot nemzzenek és szükség van mind a két félre, hogy szellemileg, lelkileg, testileg egészséges gyermeket neveljenek.
Ha minden második darab hiányzik a puzzle–ból, nem tudom kirakni a képet, a lyukakat mással nem tudom betömni. Szükség van minden darabra, hogy a munka eredményes legyen.
Mária és József egyformán kivették a részüket a gyermek nevelésében és erényeik közül kiemelném a nyitottságukat az Isten felé. Erős hitüknek köszönhető, hogy Mária bátran igent mondott az angyal hívó szavára, József pedig igaz emberré vált.
A jó példa követése, a teher alatti összekapaszkodás, az erények megtartása segítheti a ma családjait, hogy kiutat mutassanak a válságba került házasságoknak. Ehhez azonban észre kell venni a jót, nemet kell mondani a társadalom beteg világképére, és szilárd hittel bízni az isteni gondviselésben.
Bese Gergő atya
hirdetés
2 hozzászólás
„Istenünk, te ragyogó példaképnek állítod elénk a Szent Családot.” Példának jó, de sajnos legtöbbször a magunk családi élményire támaszkodunk és követünk, ami néha jó de legtöbb esetben rossz.
„Persze hajlamosak vagyunk túlidealizálni az ő kapcsolatukat” Ó, észrevette, ez kezdetnek jó.
„még szorosabban összekapaszkodtak ….. itt látom a problémák gyökerét” Ez inkább a törzse, mint a gyökere. Jó lenne tudni, hogy a párok milyen elv alapján működnek, mi ösztönzi őket a jóra és a rosszra, mi a viselkedésük és gondolkodásuk alapmotívuma. Pl.:a férjnek mért probléma ha a felesége középen nyomja a fogkrém tubust, mikor 2 mp alatt helyrehozható ez. De inkább elvből veszekszünk perceket, mint pár másodpercet szánnánk a korrigálásra.
„képesek felosztani a gyermek fejlődési szakaszait, melyekben hol az anya domináns, hol pedig az apa.” Szuper, tudjuk mi a rossz, de nincs szó arról mi a helyes, igaz? Két ember mindig másban erős és másban gyenge. Ha észre veszik ezeket akkor már elindulhatnak azon a megbeszélésen, hogy ki miben vállaljon nagyobb ( vagy kizárólagos) részt.
„Mária és József egyformán kivették a részüket a gyermek nevelésében” (ezt honnan tudod, de tekintsünk el ettől) Látod, ez fél megoldás, én részleteztem, hogy mire kell figyelni)
„Ehhez azonban észre kell venni a jót, nemet kell mondani a társadalom beteg világképére, és szilárd hittel bízni az isteni gondviselésben.” Ez tetszik. Azonban Isten gondviselésében nem bízunk folyamatosan. Hogyan tudnánk bízni, mikor ha minden jól megy azt gondoljuk Isten segít, mikor valami rosszul megy, akkor Istent befolyásolva (ígérettel, kéréssel, imával) kérjük a segítségét. Tehát akkor már megszakadt a bizalom. Tehát olyan, hogy „szilárd hit” nem sokszor fordul elő. (ne érts félre, abban a pillanatban mikor erre rájössz, már ki tudod javítani és folyamatosabbá tudod tenni Istenbe vetett bizalmadat)
Heti mottó:”Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a Földön?” Itt is mint nagyon sok mindennél, rossz a kérdés. A valódi kérdés az, hogy milyen hitet talál a földön? Aminek már nem sok köze lesz az eredeti kereszténységhez vagy képesek leszünk majd megreformálni és észszerűsíteni a vallásunkat? Alapvető tény, hogy nincs hit tanítás, vallás tanítás van. Tehát ha majd rendbe tesszük a vallásunkat és nem a több ezer éves gondolkodás mentén haladunk, akkor a hitünk is egészségesebbé válik és ami még fontosabb, a javunkat okozza.
Addig míg nem hámozzuk le a vallásunkról a sallangot, addig reményvesztettek vagyunk.
Példát is mondok, nagyon sokszor olvasom itt, hogy Istennek ilyen, olyan akarata van. Jó lenne megértenünk, hogy Istennek nem tudjuk mi az akarata. Mikor azt gondoljuk, hogy ez vagy az Isten akarata vagy Istennek fontos valami, két tévedésünk van, pont e kettő.
Tehát mielőtt kijelentem, hogy Isten így vagy úgy, nem árt tudni, hogy tévedek.
Mikor kijelentitek (avagy úgy érzitek), hogy Isten büntet, nem árt végig gondolni, hogy vajon miből gondolod ezt, elmondta neked? ( Neked!!! nem pedig Mózesnek vagy Jézusnak) A másik pedig az, hogy milyen tapasztalat és gondolat mondatja veled ezt. A tapasztalatot még csak észre veszed, de azt a lelki sérülést amiből e gondolat ered, már nem fogod. Mert milyen hatalmas sérülést szedett össze az emberfia, ami egy olyan istent képzel el, aki büntet?
Hitre szükségünk van, mindig volt, mindig lesz. A minősége a lényeg.