• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

Győrfi Pál megható üzenettel kívánt jobbulást Böjte Csaba testvérnek

Elárasztották a különböző közösségi oldalakat a Böjte Csaba testvér állapotáért aggódó üzenetek: az ismert ferences szerzetesnek Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője is jobbulást kívánt.

Jézus a ringben- Lackfi János új verse

Lackfi János legújabb zseniális és szellemes verse emlékeztet minket: Jézus mindig nyer!

Imádkozzunk betegeinkért

Adjunk hálát Istennek, ha egészségesek vagyunk, viszont gondoljunk ilyenkor azokra is, akik betegséggel küzdenek. Saját szavainkkal is fohászkodhatunk értük, de az alábbi imát is elmondhatjuk gyógyulásukért.

A Te akaratod

Korábban már többször szemléztünk a kárpátaljai gyökerekkel rendelkező TeSó blog írásait – ezúton is így teszünk és közben buzdítunk titeket az oldaluk követésére! Ezúttal Molnár-Kovács Dorottya remek írását osztjuk meg veletek, aki nagyon fontos dologra világít rá: ebben a mostani helyzetben is Istenre kell hagyatkoznunk!

„Életünk napjai Isten kezében vannak” – tanúságtétel egy koronavírust legyőző embertől

Több százan osztották meg Ficsor Donát Facebook-bejegyzését, aki gondolatait a koronavírus legyőzése után osztotta meg a közösségi médiában. Orgovány település alpolgármestere arra bátorítja az embereket, hogy adjanak hálát mindenért, vegyék komolyan az előírásokat, ugyanakkor ne rettegjenek. 

Mi oltja végre a szomjunkat?

Kiszáradt a szám. Nyelni sem bírok, miközben annyira vágyom egy frissítő kortyra. Fogalmam sincs, hol találhatnék vizet. A szomjúság lassan felőröl. Nem tudok másra gondolni. A nyelvem, mint a smirglipapír, a szájpadlásomhoz tapad. Víz, víz, víz – zakatol a fejemben.

Kórházba szállították Böjte Csaba testvért

Böjte Csaba testvér hétfőn számolt be arról Facebook-oldalán, hogy pozitív lett a koronavírus-tesztje. Akkor a rá jellemző vidámsággal és türelemmel írt arról, hogy „csetepaté” zajlik a szerveztében. A legfrissebb információk szerint a ferences szerzetest egy budapesti kórházba kellett szállítani.

Koronavírusos lett Barsi Balázs atya

Koronavírusos lett Barsi Balázs atya – tudta meg a vasárnap.hu, akiket telefonon tájékoztatta állapotáról a legendás ferences szerzetes.  A szerkesztőség munkatársa egy ünnepi gondolatsor miatt kereste fel az atyát, és így értesültek állapotáról. 

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Népszerű termékek

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • Idén „csak” a Balcsi jutott – avagy miért nem tudunk örülni annak, amink van?

    Idén „csak” a Balcsi jutott – avagy miért nem tudunk örülni annak, amink van?

    2026. 08. 13.
  • Az igazi kaland az esküvő után kezdődik – gondolatok egy templomi esküvőt követően

    Az igazi kaland az esküvő után kezdődik – gondolatok egy templomi esküvőt követően

    2026. 08. 12.
  • Mit tanítottak nekem a koreai barátaim a hitről?

    Mit tanítottak nekem a koreai barátaim a hitről?

    2026. 08. 11.

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • Jézus
  • házasság
  • szeretet
  • tanúságtétel
  • Biblia
  • Ferenc pápa
  • párkapcsolat
  • imádság
  • keresztény
  • kereszténység
  • egyház
  • interjú
  • karácsony
  • blog
  • abortusz
  • család
  • szerelem
  • dicsőítés
  • vers
  • koronavírus
  • életvédelem
  • fiatalok
  • katolikus
  • advent
  • zene
  • bizalom
  • szexualitás
  • hivatás
  • evangelizáció
  • A Papp válaszol!

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2026 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére