Meghökkentő lehet a kijelentés január közepén, hogy bő 4 hónap alatt elolvasom a Bibliát. A legtöbb bibliaolvasási kalauz 1, 2 vagy 3 évre tervez. Ehhez képest ez felfoghatatlanul gyors iram. Miért döntöttem mégis így? Van ennek egyáltalán értelme?
Nem most tűztem először magam elé ilyen elhatározást. 2018 augusztusában szintén arra jutottam, hogy szükségem van a Biblia mélyebb megismerésére. Karácsonyt tűztem ki határidőnek, amíg el szerettem volna olvasni a Biblia 73 könyvét.
Akkor hatalmas volt bennem a vágy, hogy egyszer végre úgy olvassam el a Szentírást, hogy összeállnak az események, emlékszem az ószövetségi részletekre, amelyekre az Újszövetség utal.
Tudtam, hogy egy évekig húzódó beosztással csak elveszteném a lelkesedésemet, nem emlékeznék a történetek kezdetére, a próféciákra, amikor azok beteljesednek. Ezért elhatároztam, hogy saját beosztást készítek.
Most januárban megérett bennem a gondolat, hogy ezt meg kell ismételnem, mert hatalmas szükségem van arra a profitra, amit két éve kaptam. Sürgető érzésem támadt, hogy ismét tanuljak valamit az Igéből. Nem mintha az elmúlt két évben ki sem nyitottam volna a Bibliát, de most megint szükségem van egy intenzív időszakra, amikor áldozatot hozva, kitartással elolvasom az egészet. Nyilván az ilyen jellegű olvasás nem annyira teremt lehetőséget az elmélkedésekre, hiszen a beosztás szerint naponta 1 órát vesz igénybe csak a kijelölt szakasz elolvasása. Ennek ellenére nekem teli van a Bibliám széljegyzetekkel, aláhúzásokkal, jelekkel, mert bármennyire is volt tömény és intenzív egy-egy nap olvasmánya, Isten rengeteg dolgot mutatott nekem. Többek között ennek a 4 hónapos olvasásnak az eredménye, hogy megírtam a könyvemet a Biblia és a 21. század meddő asszonyairól.
Az elmúlt időszakban ismét olyan élethelyzetbe kerültem, olyan kérdéseim vannak Isten felé, melyekre úgy érzem a Bibliában találhatok választ, útmutatást. Ismét elhatároztam, hogy a mindennapjaim részévé teszem az Úr szavát, méghozzá nem kicsit, hanem nagyon. Biztos vagyok benne, hogy nem mindenkinek fekszik ez a fajta Bibliaolvasás. Az év többi napján én is csak rövidebb szakaszokat szoktam olvasni és azokon elmélkedek. Hagyom, hogy egy-egy mondat elérjen az agyamtól a szívemig. Most azonban 4 hónapra nemcsak hébe-hóba, sokszor ellinkeskedve, hanem intenzíven, kitartóan szeretnék időt adni Istennek, hogy szóljon hozzám.
Az utóbbi időben annyiszor tettem neki szemrehányást, hogy nem válaszol a kérdéseimre, így most minőségi időt szentelek neki.
Ha úgy érzed, hogy téged is hív Isten egy ilyen intenzív együttlétre, ne félj belevágni! Néhány praktikus tanács, ami nekem bevált:
- Adj magadnak pihenőnapokat, amikor kevesebbet olvasol, mint a hét többi napján!
- Vedd figyelembe az időszakban esedékes ünnepeket, programokat!
- A zsoltárokat érdemes naponta olvasni és nem néhány nap alatt tömbösítve.
- Ne légy magaddal túl szigorú! Ha egy nap nem sikerült a kitűzött szakaszt elolvasni, tervezd meg, hogy mikor pótolod, de ne ess kétségbe, ha végül pár napot csúszol a kitűzött célhoz képest.
- Érdemes váltogatni az Ó- és az Újszövetség könyveit.
Kép: dreamstime.com