Te véka alá rejted a hitedet, vagy szoktál beszélni róla másoknak? Baracs Róbert vendégírásában a keresztény hitvallás fontosságáról beszél.

Te véka alá rejted a hitedet, vagy szoktál beszélni róla másoknak? Baracs Róbert vendégírásában a keresztény hitvallás fontosságáról beszél.

Hívő életünknek elengedhetetlen része az, hogy megértsük Isten igéjét, azaz a Bibliát. A Szentírás olvasásával erős alapokra építhetjük a hitünket.

Hatalmas botrány tört ki Cipruson, miután kiderült, hogy az ország egy olyan dalt indít az Eurovíziós Dalfesztiválon, amely sátánista szöveget tartalmaz. A helyi ortodox egyház szégyenteljesnek nevezte a történteket, több mint tízezren írták már alá azt a petíciót, amely a nevezés visszavonását követeli. Az indulatokat jól jellemzi, hogy egy férfi dühében betört a közmédia épületébe.

Megtéréséről mesélt Malek Andrea színész- és énekesnő az MTVA „Isten kezében” c. adásában. Elmondta, hogy nagy szerepe volt ebben a gospelnek és a Jáger Bandival közös munkájuknak is. A legjobb gondolatokat szemlézzük.

Bese Gergő atya szokásos vasárnap esti írásában a napokban elhunyt Snell György püspök atyára emlékezik személyes élményein keresztül.

Imaéletemben csak magamra figyelek? Esetleg azokra is, akiket szeretek? De vajon akiket nem kedvelek annyira, akár az iskolában, munkahelyen vagy éppen a hétköznapi életben más nézeteik, esetleg viselkedésük miatt, értük szoktam imádkozni? A nagyböjt jó lehetőséget nyújt arra is, hogy nyitottabbá váljon az imaéletünk.

Személyes hangvételű bejegyzésben emlékezett meg a pénteken elhunyt Snell György atyáról Horváth Árpád jezsuita szerzetes, a Mária utcai Jézus Szíve Templom igazgatója, aki szerint a Bazilika plébánosa maga is áldozata annak az ügynek, amely miatt több támadás is érte az utóbbi időben.

Az elkövetkező hetekben drasztikusan emelkedhet a koronavírusban fertőzöttetk száma – erre számítanak járványügyi szakemberek. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia ősszel úgy döntött, hogy továbbra is lehet nyilvános szentmiséket tartani, mivel ebben az időszakban a lelki feltöltődés és imádság helyei különösen is fontosak. Kérdés, hogy a harmadik hullám „betörése” miatt változtatni kényszerülnek-e a katolikusok az eddigi rendelkezéseken – a válaszokat Tóth Tamás atya, az MKPK titkára árulta el a 777-nek.
