Szemle

A fazekas kezében

„Formál minket, alakítgat, nyomogat, simítgatja a kitüremkedő részeinket egészen addig, amíg a maréknyi ormótlan sárból szépséges és különleges edényekké nem válunk.” Néha nem kellemes az a folyamat, ahogyan Isten formál minket, néha pedig akár fájdalmas is lehet. Erről szól a TeSó blog egyik remek írása, amelyet szemlézünk most.

„Ezt az igét mondta az Úr Jeremiásnak: Indulj, menj el a fazekas házába, mert ott akarom közölni veled igéimet. Elmentem tehát a fazekas házába, aki éppen a korongon dolgozott. De rosszul sikerült az edény, amelyet a fazekas agyagból készített a kezével. Ekkor egy másik edényt készített belőle a fazekas, ahogyan azt jónak látta. Ekkor így szólt hozzám az Úr igéje: Vajon nem bánhatok-e én is úgy veled, Izráel háza, mint ez a fazekas? – így szól az Úr. Hiszen olyanok vagytok a kezemben, Izráel háza, mint az agyag a fazekas kezében.” (Jer. 18,1–6)

Van egy dobozom, ami tele van be nem fejezett kézimunkákkal. Van abban minden a félbehagyott kötött sáltól kezdve a félkész karácsonyi hímzésig. Különféle dolgok, amelyekben egy a közös: készítőjük – vagyis én – nagy lelkesedéssel fogott bele a megalkotásukba, majd munka közben valami akadályba ütközve (vagy nem sikerült úgy az alkotás, ahogy szerettem volna, vagy egyéb teendőm akadt), esetleg épp a kezdeti lelkesedés alábbhagyásával nemes egyszerűséggel félretette őket félig elkészült formájukban. 

Isten a fenti igerészben azt mondja magáról, hogy ő a fazekas, mi pedig az ő alkotásai vagyunk. Formál minket, alakítgat, nyomogat, simítgatja a kitüremkedő részeinket egészen addig, amíg a maréknyi ormótlan sárból szépséges és különleges edényekké nem válunk. Persze megesik, hogy a fazekas úgy látja, az edény nem teljesen olyan, mint amilyet szeretett volna, hogy lehetne az sokkal jobb, szebb, formásabb. Akkor fogja a még formálható agyagot, és újrakezdi az egész munkát. Nem félreteszi a számára nem tetsző edényt, nem bedobozolja gondolva, hogy majd kezd vele valamit, jó lesz az még valamire – végül is annyira nem is sikerült félre –, hanem

addig formálja, míg tökéletesnek nem látja az alkotását.

Ahogy nézem az én dugig tömött kézműves dobozkámat, egyre jobban eltölti a lelkemet a hála: de jó, hogy Isten nem olyan alkotó, mint én! Hogy Ő nem félredobja azt, amibe belekezdett, hanem kitartóan tovább pepecsel vele. Pedig egészen biztosan van a munkafolyamatnak olyan része, mikor csöppet sem biztató a látvány. Talán egy kezdő fazekasnak még el is tűnne az alkotókedve, de a mi Urunk, aki megszámlálhatatlanul sok ilyen kis rondaságot látott már, bizony határozottan forgatja tovább a korongot.

Persze a formázgatás nekem – a készülő alkotásnak – nem mindig kellemes.

Sokszor épp én szeretném azt, ha az alkotóm nem babrálna tovább velem, hagyna már inkább kicsit békén, mert egyáltalán nem érzem magam komfortosan a korongon, és legszívesebben leugranék róla.

Tudod mit, Uram? – kiáltom – Jól vagyok én már úgy, ahogy vagyok, csak kérlek, ne formázz már tovább. Ő pedig mosolyogva nézi a kirohanásomat, majd halkan csak annyit súg oda nekem: Ugyan, annyi mindent ki lehet még belőled hozni.

Papp Adrien

Forrás: TeSó blog

Borítókép - Fotó: Kertu Saarits | Dreamstime.com
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás