„Uram, én tudom, hogy megint csalódást okoztam neked…” – hallatszott a szomorú vallomás az imakör egy tagjától. Nem először voltam fültanuja hasonló imádságnak, ami arra enged következtetni, hogy sok keresztény szenved hasonló gondolatoktól.
Schindler Zsófia pszichológus remek vendégírása.
Pontosan tudjuk, mi Isten akarata és hogyan kellene cselekednünk, ám sokszor mégsem azt tesszük. Félünk, meghunyászkodunk, engedünk a könnyebb út csábításának, hagyjuk, hogy sodródjunk az eseményekkel. Majd jön a fájdalmas felismerés, hogy elszúrtuk. Isten nem ezt várta tőlünk. Csalódást okoztunk…már megint.
Nem először hallottam valakit így imádkozni, ám amikor a fent idézett mondat elhangzott, valami megváltozott. A meghitt csendben egyszerre Pétert láttam magam előtt, miután a kakasszó kiűzte a főpap udvarából.
hirdetésMi a csalódás?
Ki ne ismerné az érzést, amikor egy embertársunk nem tölti be a hozzá fűzött reményeket? Amikor a sziklaszilárd meggyőződésünk, hogy az illető így és úgy fog cselekedni, egy csettintéssel szertefoszlik? A másikban történő csalódás annyi mint tévedés a személyét illetően. Volt egy előfeltevésem vele kapcsolatosan, hittem egy bizonyos kimenetelben, ám végül nem lett igazam: tévedtem. Az efölött érzett fájdalmat és kiábrándulást hívjuk csalódásnak.
Képes-e csalódni Isten?
Mi, emberek, hajlamosak vagyunk saját magunkból kiindulni, amikor Istenről gondolkodunk. Tudjuk, hogy mi hogyan érzünk és reagálunk egy adott helyzetben és a tapasztalatainkat néha automatikusan kivetítjük. Éppen ezért fontos emlékeznünk arra, hogy Ő más. A Biblia Istene olyan tulajdonságokkal rendelkezik, amiket felfogni is nehéz és amiknek emberként a közelébe sem érhetünk. Amikor úgy véljük, Isten csalódott bennünk, ezek közül hagyunk figyelmen kívül egyet: Isten mindentudását.
Isten mindentudó. Mit jelent ez? Hát ezt: Isten mindent tud (Zsolt 147,5). Tökéletesen, helyesen, teljesen. Ennélfogva pedig képtelen csalódni, mivel láthattuk, hogy a csalódás tévedésen alapszik. És Isten sosem téved. Az ő ismeretei nem hiányos vázlatok, amik kiegészítésre szorulnak a margón, mint egy egyetemista jegyzetei. Számára nincs olyan, hogy új információ vagy tanulnivaló.
Ő jobban ismer engem, mint én saját magamat, hiszen már akkor a magáénak nevezett, amikor ez a világ még sehol sem volt (Ef 1,4).
Képes-e csalódásra valaki, aki ekkora, mindenre kiterjedő tudással rendelkezik? Az igazság az, hogy nem. Lehet, hogy minket meglep, amikor hibázunk, ám Istent nem éri váratlanul a bűnünk. Ő nem egészíti ki a rólunk készült jegyzeteit, mint holmi kíváncsi kutató, akinek a kísérleti alanyai valami újat produkáltak.
Miért fontos erre emlékeznünk?
Az, hogy Isten nem képes csalódni bennünk, nem mentesít a felelősség alól. Ahogy arra sem jogosít fel, hogy a saját fejünk után menjünk. Ez a felismerés sokkal inkább azért fontos, mert ablakot nyit Isten irgalmas és szerető szívére. Ő kezdettől fogva tudja, hogy el fogjuk baltázni. Számol vele. Mégis kinyújtja felénk a kezét. Nem a hibáink ellenére, hanem éppen azok miatt.
Mert Krisztus nem a tökéleteseket hívja, hanem azokat, akik tudják magukról, hogy a bukdácsolástól koszos a térdük.
Péter a tagadását követően keservesen sírt, de nem azért, mert csalódást okozott az Úrnak, hanem éppen azért, mert rájött arra, hogy Jézus nem csalódott benne. Ami Pétert borzalmas sokként érte, nem volt újdonság a Mesternek. Olyannyira nem, hogy Jézus előre megmondta, mit fog tenni Péter, amikor az még makacsul ragaszkodott a saját igazához (Lk 22,34). Jézus tudta. Attól a perctől fogva, hogy a Galileai-tenger partján járva meglátta a hálóját mosó halászt. Sőt még annál is korábban, amikor még Galilea sem volt, sem a tenger, sem a halász, csak a Lélek a vizek felett. Ő tudta. Tudta, hogy egy napon a kakas kiált majd és Péter elbukik. Mégis őt választotta barátjául. Őt és minket.
Mert ennyire szeret az Isten.
Schindler Zsófia
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás