Valahogy úgy vagyunk megteremtve, hogy mindenképpen keressünk kapaszkodót, biztonságot. Csak épp az nem mindegy, ki vagy mi kerül ebbe a szerepbe.
Annyi, de annyi pótbiztonság lehet az életünkben! Erre nemrég mutatott rá Isten. Még ha hívők vagyunk, akkor is számos alkalommal rajtakaphatjuk magunkat, hogy valójában – ha őszintén a szívünkbe nézünk – nem egyedül Istenre, a Kősziklára építkezünk.
Van, aki a jó fizetésébe (bár nem szereti a munkáját), van, aki a társába (bár nem vele szeretné leélni az életét), van, aki saját magába (bár egyébként tudja, hogy véges emberi lény) kapaszkodik. Fájdalmas felismerés lehet ez. De egy első lépésnek is felfoghatjuk a valódi bizalom irányába. Miközben a szavainkkal azt mondjuk, Krisztus életünk középpontjában áll, vajon mi lenne, ha tényleg csak Ő lenne nekünk?
hirdetésElhisszük, hogy Ő a legerősebb, legtökéletesebb menedék?
Ha képesek vagyunk tényleg kiengedni a kezünkből az addig szorongatott dolgokat – amelyekre úgy ismerhetünk rá, hogy „te jó ég, mi lenne velem nélküle?” – akkor az összeszorított öklünk helyett Isten megfogja a kezünket.
„Mert én, az Úr, a te Istened, erősen fogom jobb kezedet, és ezt mondom neked: Ne félj, én megsegítlek!” (Ézs. 41:13.)
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás