• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

Ezek a dalok nyerték idén a Szikra-díjat

Ezúttal is online rendezték meg a hazai keresztény könnyűzene legrangosabb eseményét, a Szikra Díjátadó Gálát. Mutatjuk is, hogy melyik dalok nyerték a kategóriákat!

A hegynyeregben lesz a csíksomlyói búcsú

A csíksomlyói hegynyeregben tartják meg az idei pünkösdszombati búcsús nagymisét, számolt be közösségi oldalán a csíkszeredai polgármesteri hivatal. Azt viszont még nem tudni, hogy más településekről is érkezhetnek-e az emberek a közös ünneplésre. Magyarországiak zarándoklatára valószínűleg idén sem lesz lehetőség.

„Már a kezdetektől kerestem, milyen kapcsolata van a hitnek és a gyógyításnak” – Velkey György főorvos

Elhivatottan áll a gyerekek gyógyítása mellett már több mint 25 éve Velkey György, a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórház főigazgatója, akivel a Református.hu készített interjút. Az orvos mesélt arról is, miért tartja fontosnak a hit és a gyógyítás összefüggését.

Tényleg tudod, hogy minden a javadra szolgál?

Nagyon gyakran idézzük az igéből, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra szolgál. De vajon el is hisszük ennek az igazságát? A TeSó blog erről szóló remek írását szemlézzük. 

A szorongás ellenszere

Tudod mi a szorongás egyik legjobb ellenszere? Tudatosítani, hogy Isten minden szükségedről gondoskodik. Tényleg mindegyikről. John Piper amerikai teológus és lelkipásztor videójának üzenete minden napra érvényes. 

Béke a gyászban

Az oldalunkat régebb követő olvasóink pontosan tudják, hogy mindig örömmel osztunk meg olyan írásokat, amelyeket Ti küldtök nekünk. Ezúttal Panykó Eszter tisztelt meg ezzel bennünket, aki élete legmélyebb húsvétját élte meg, majd két nappal később már elhunyt keresztapját gyászolta.

„Nekünk kell átadni a beteg utolsó üzenetét a családnak” – Bellovics Gábor

A kórházban megélt személyes tapasztalatairól és az egyén felelősségéről is nyilatkozott Józsefváros önkormányzat oldalának Bellovics Gábor jezsuita szerzetes.

Ellenzéki és kormánypárti képviselők javaslatára intézményt neveznek el Slachta Margitról

A poltiikai viták és harcok felett álló döntést hozott az Országgyűlés: ellenzéki és kormánypárti képviselők közösen kezdeményezték, hogy a jövőben Slachta Margitról, a Szociális Testvérek Társaságának alapítójáról nevezzék el a Nemzeti Szociálpolitikai Intézetet. A képviselők közül senki nem szavazott a javaslat ellen, 155 igen és 10 tartózkodás mellett fogadták el a honatyák a névváltoztatást. A 777 megkeresésére Ungár Péter (LMP) és Nacsa Lőrinc (KDNP) kommentálta a rendhagyónak számító közös kezdeményezést.

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Népszerű termékek

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • Összetörve érkezett, békével távozott a Mladifestről – egy fiatal lány tanúságtétele

    Összetörve érkezett, békével távozott a Mladifestről – egy fiatal lány tanúságtétele

    2026. 08. 07.
  • Isten néma vagy én vagyok süket? – ilyen, amikor csak a türelem opció

    Isten néma vagy én vagyok süket? – ilyen, amikor csak a türelem opció

    2026. 08. 03.
  • Az égig érő testvér – Máté meséje

    Az égig érő testvér – Máté meséje

    2026. 08. 01.

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • Jézus
  • házasság
  • szeretet
  • tanúságtétel
  • Biblia
  • Ferenc pápa
  • párkapcsolat
  • imádság
  • keresztény
  • kereszténység
  • egyház
  • interjú
  • karácsony
  • abortusz
  • blog
  • család
  • szerelem
  • dicsőítés
  • vers
  • koronavírus
  • életvédelem
  • fiatalok
  • katolikus
  • advent
  • zene
  • bizalom
  • szexualitás
  • hivatás
  • evangelizáció
  • A Papp válaszol!

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2026 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére