A szivárványt, mint jelképet 1978-ban fedezte fel a meleg társadalom. Ekkor alkotta meg Gilbert Baker San Francesco-i művész a jól ismert szivárványos zászlót. Eredetileg 8 sávból állt, melyben minden szín külön szimbolikával lett felruházva: a rózsaszín a szexet, a vörös az életet, a narancssárga a gyógyítást, a sárga a napot, a zöld a természetet, a türkiz a művészetet, az indigókék a harmóniát, az ibolya a lelket reprezentálta. Később a rózsaszínt és a türkizt kihagyták a sorból, melynek célja az előállítás megkönnyítése volt.
Azóta tömegtermékek százain van jelen, hogy az LMBTQ közösség tagjai és a velük szimpatizálók minél változatosabb módokon hirdethessék meggyőződésüket.
A szivárvány azonban ennél sokkal több, egy ősibb és tisztább, aktuálpolitikától és ideológiától mentes szimbólum, a Szövetség szimbóluma, melyet az Úr, egykor Noéval és általa az egész világgal kötött szövetségének jeleként rajzolt az égre. Az ígéret szimbóluma, hogy az Úr nem bocsát többé özönvizet a Földre. Használata keresztényként nem jelent mást, mint az Úrhoz való tartozásunk kifejezését. Annak a kifejezését, hogy a Vele való szövetségünk örök, hiszen ahogy az Ószövetséget a szivárvány jele, az Újszövetséget Krisztus vére pecsételte meg.
„Ez a jele a szövetségnek, amelyet most szerzek veletek és minden élőlénnyel, amely veletek van, minden nemzedékkel örökre: szivárványívemet helyezem a felhőkre, az lesz a jele a szövetségnek, amelyet most a földdel megkötök. Amikor felhővel borítom be a földet, és feltűnik a szivárvány a felhőn, akkor visszaemlékezem a szövetségemre, amelyet veletek és minden élőlénnyel kötöttem, amely testben él, és nem válik többé a víz özönvízzé minden élőlény pusztulására. Ha ott lesz a szivárvány a felhőn, látni fogom, és visszaemlékezem az örök szövetségre, amelyet Isten kötött minden élőlénnyel, amely testben él a földön.” /Mózes 9,12-16/
Felelősek vagyunk azért, hogy megvédjük és megőrizzük a jelképeinket.
Ha az LMBTQ mozgalom használja ezt a szimbólumot, mi is használhatjuk, sőt használnunk kell. Merjünk kiállni és a szivárvány színeivel hirdetni, hogy Kihez tartozunk. Ha félünk használni, akkor mi magunk üresítjük ki, akkor mi magunk mondunk le róla és hagyjuk, hogy valóban ne jelentsen többet a meleg büszkeségnél.
Lovas Csenge
Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!
hirdetés
5 hozzászólás
Na ez rossz ötlet! Ez a szimbólum ki van sajátítva, le van foglalva. Mint a horogkereszt. Pont.
Ha keresztényként szivárványt használsz akkor beálltál a sorba. Hiába magyarázkodsz, hiába érvelsz.
Ne tedd!
Engem is zavar, hogy egy a legtöbb ember számára kedves dolgot, mint a szivárvány kisajátít egy erőszakos csoport.
És sokak nevében kérem vissza a szépségre való rácsodálkozásnak a jóérzését, ami a szivárvány megjelenését kíséri!
És a gyerekem kedves rajongását a színes dolgok iránt.
De hát ezt IS sikerült abuzálni…
Mindazonáltal vigyázzunk, hogy elsősorban ne az ördög munkáját, hanem Isten dicsőségét, és a szűk ösvényt tartsuk szem előtt.
Ismerjük a gonoszt, tudjuk, hogy ordító oroszlán módjára jár körül. Számunkra keresztények számára, akik a Krisztusivá válás útját szeretnénk járni, egész nyilvánvaló az a napi harc amit meg kell vívnunk vele. Azt is látjuk, hogy nagyban mit szeretne tenni az emberrel, a családdal, az Egyházzal, és megküzdünk ha kell.
A 6 is csak egy szám, persze ha egy művész luciferiánus templomomokat emel és tele szórja rejtett szimbólumokkal és 666-al, azzal szembe kell szállni.
Nem a hatos a hibás és
Nem a fa amiből építkezett, ami gyümölcsöt terem, árnyékot nyáron télen meleget, fejünk fölé fedelet ad, és anyagot a művésznek, hogy a megváltás művének mélységeit megmutassa vele.
Nem a test a hibás, amit ezek meggyaláznak, pedig Krisztus hasonlatosságára, a Szentlélek templomává és dicsőséges feltámadásra teremtett az Úr,
És legfőképp nem Isten a hibás aki a kísértést megengedte, amiből győztesen kellett volna kikerülni Isten bajnokaként az Ő jelét felmutatva.
Nem szimbólumokkal szemben kell harcolnunk, hanem a mögöttük levő sátáni támadásokkal, ha nem így járunk el előbb utóbb kiveszik a kezünkből a világot. Meg tudnak velünk utáltatni bármit.
Nekünk küldetésünk nem a sátánhoz, hanem az általa megzavart emberekhez van. Nekünk kell megszentelni a világot. Isten élő és átható Igéjével, és képmásaként.
Ezt tették századok óta a keresztények: a keresztségbe visszahelyezték a világot, pontosabban az ember elhomályosult látását tisztogatták:
Milyen nagyszerű a roráte misék után a napfelkeltét úgy szemlélni, hogy még fülünkben van: Ó fényességes szép hajnal kit így köszöntött az angyal. – A világ és a természet visszahelyeztetik az örök mennyei liturgiába. És a megváltás művét dicséri. Pontosabban a mi gondolataink helyeződnek vissza abba a perspektívába ahol mindig is lenniük kellett volna.
Talán itt lenne az ideje, hogy (a keresztények) „levédessük” fontosabb szimbólumainkat…!
Csodálatos gondolatokat fogalmazott meg. Köszönöm.