• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

#csakegygondolat – Én így harcolok

Te mit mutatsz meg magadból másoknak? Görcsösen igyekszel elfedni a hibáidat, vagy vállalod, hogy nem vagy tökéletes?

„Bátorsággal, Jézushoz méltóan kell hirdetnünk az igazunkat” – Szalóki Ági

Szalóki Ági neve a magyar népzene és a világzene kedvelői számára egyaránt egészen biztosan ismert. A Liszt Ferenc-díjas előadóművész oszlopos tagja volt az Ökrös és a Besh o droM együtteseknek, akikkel a világ számos pontján adtak nagysikerű koncertet. Az első gyermekének tavasszal életet adó művészt budakeszi otthonában látogattuk meg, éppen egy koncertet megelőző próba idején. Beszélgetés az anyaságról, Istentől való eltávolodástól és megtérésről, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusról – és egy annak keretében létrejövő családi napról, amelyen többek között ő is tanúságot fog tenni.

Kimondhatom, hogy félek a haláltól? – Avagy hol rejtőznek a mentális problémákkal küzdő keresztények?

Miért lehet az, hogy körülöttünk egyre többen harcolnak nap mint nap mentális betegségekkel, ám ez a keresztény körökben mégsem látható? Miért érzik azt sokan, hogy rejtőzködniük kell? Fájó tapasztalatok, rengeteg történet és Isten Szentlelke. E három inspirált arra, hogy írjak erről a jelenségről.

,,Erkölcstelenül nem lehet boldog életet élni” – Papp Miklós

Rangos műsor vendége volt Papp Miklós görögkatolikus pap, a 777 oldalának állandó szerzője, aki a Kossuth Rádió „Nagyok” című műsorában beszélt életéről, hitvallásáról. A Süveges Gergő által készített riportban Miklós atya sokakat érintő, fontos gondolatokat mondott, ezeket szerkesztve publikáljuk.

„Ez az önkéntesség nem racionális, de Krisztus logikája szerinti” – Tóth Márton

A szolgálat minden cserkész számára egy alapélmény, így nem véletlen, hogy Tóth Márton a cserkészeten kívül is fontosnak tartja az önkéntességet. A Kereszt-Tények adásában ő beszélt a szolgálatról és a cserkészet lelkiségéről is.

Testben és lélekben a NEK-en

Egy olyan esemény előtt állunk, amilyet ritkán lát Magyarország. Több ezren dolgoznak azon, hogy vasárnaptól vasárnapig 8 napon át kulturális események kísérete mellett tudjunk Jézussal találkozni a szentmisékben, szentségimádásban, körmenetben. Téglásy Nóra címszavak segítségével hangolódik az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra, amelynek helyszíne a magyar főváros lesz.

Paralimpiai bajnok lett a NEK hírnöke!

Világcsúcstartóként, világ- és Európa-bajnokként érkezett Ekler Luca a tokiói paralimpiára, ahol aztán világcsúccsal nyert távolugrásban a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus egyik hírnöke! Gratulálunk Lucának!

Megéri-e kereszténynek lenni?

Szabó Zsolt református presbiter vendégírásában a címben feltett kérdésre keresi a választ – egészen pontosan nem is keresi, hanem körbejárja, és remek érvekkel támasztja alá válaszát. Megéri-e kereszténynek lenni? 

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Népszerű termékek

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • „Isten nem rejti el előled, hogy mire hív!” – Szilágyi Szabolcs atya

    „Isten nem rejti el előled, hogy mire hív!” – Szilágyi Szabolcs atya

    2026. 09. 24.
  • „Elindítottuk az örökbefogadási folyamatot, amikor váratlanul teherbe estem” – egy édesanya története

    „Elindítottuk az örökbefogadási folyamatot, amikor váratlanul teherbe estem” – egy édesanya története

    2026. 09. 23.
  • „Mikor leszünk már szülők?” – a két csík hiányától az örökbefogadás hatalmas döntéséig

    „Mikor leszünk már szülők?” – a két csík hiányától az örökbefogadás hatalmas döntéséig

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • Jézus
  • házasság
  • szeretet
  • tanúságtétel
  • Biblia
  • Ferenc pápa
  • párkapcsolat
  • imádság
  • keresztény
  • egyház
  • kereszténység
  • interjú
  • abortusz
  • blog
  • karácsony
  • család
  • szerelem
  • dicsőítés
  • vers
  • koronavírus
  • életvédelem
  • fiatalok
  • katolikus
  • advent
  • zene
  • bizalom
  • hivatás
  • szexualitás
  • evangelizáció
  • A Papp válaszol!

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2026 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére