2026.09.23.

„Elindítottuk az örökbefogadási folyamatot, amikor váratlanul teherbe estem” – egy édesanya története

 „Természetes volt, hogy  ha meddőségi gondjaim vannak, akkor örökbe fogadok” – Anikó endometriózissal küzdött és küzd, férjével azt hitték, nem lehet vér szerinti gyermekük, de Istennek más tervei voltak. Milyen egy vér szerinti és egy örökbefogadott gyermek édesanyjának lenni? Olvassátok el egy olyan hölgy sorait, akinek ez a természetes.

A „Szívemben születtél” – szülők örökbefogadáshoz kapcsolódó történeteit összegyűjtó rovat. A második rész szép tanúságtétel arról, hogy mennyire igaz, hogy amikor az embernek több gyermeke lesz, a szíve kitágul a sok-sok szeretettől, akár vér szerinti, akár örökbefogadott gyermekről van is szó.

„Ugyanúgy szeretem, mint a vér szerinti gyermekemet”

„Egy vér szerinti és egy örökbefogadott gyermekem van. Két fontos dologról szeretnék tanúságot tenni:  egyrészt ugyanúgy szeretem mindkettőjüket, másrészt az örökbefogadás által csak gazdagodott a családunk.

Endometriózisom van, négyszer operáltak miatta. A mesterséges megtermékenyítés minden formáját vallási és bioetikai okokból elutasítottam, ezért számomra teljesen természetes volt, hogy ha nem lehet vér szerinti gyermekünk, akkor örökbe fogadunk.

Ennek több előzménye is volt az életemben.

Már kiskoromban találkoztam az örökbefogadás gondolatával, mert a szüleim is szerettek volna a vér szerinti gyerekek mellé örökbe fogadni, de ez végül nem valósult meg.

Meghatározó volt az is, hogy a Zugligeti Szent Család-templomban, ahova gyerekkoromban jártunk,

Kozma Imre atya kifejezetten bátorította és támogatta a szülőket abban, hogy fogadjanak örökbe.

Az akkori hittancsoportomban és baráti körömben több örökbe fogadott gyermek is volt, így számomra az örökbefogadás soha nem volt valami távoli vagy különleges dolog.

A harmadik pedig az volt, hogy mire én eljutottam odáig, hogy saját családot alapítsak, a két legjobb barátnőmnek is volt már örökbe fogadott gyermeke.

Így ezen valójában nem gondolkodtam sokat. Számomra teljesen természetes volt, hogy  ha meddőségi gondjaim vannak, akkor örökbe fogadok.

Az, hogy nem szülhetek, természetesen nagyon fájt, de előretekintettem.

El is indítottuk az örökbefogadási folyamatot, de még a végére sem értünk, amikor váratlanul teherbe estem. Így született meg a vér szerinti lányom.

A születése után szinte azonnal kiújult az endometriózisom, és más egészségügyi problémáim miatt sem tudott tovább bővülni a családunk. Ezt nagyon sajnáltuk, mert amikor összeházasodtunk, nagycsaládot terveztünk. Nagyon vágytunk több gyermekre.

Azt sem szerettem volna, hogy a kislányom egyedül nőjön fel. Szerettem volna, hogy megtapasztalhassa, milyen jó dolog, ha az embernek testvére van. És az is fontos volt számomra, hogy amikor mi egyszer már nem leszünk, akkor se maradjon egyedül. Így ismét jelentkeztünk örökbefogadásra.

A várakozási idő letelte után pedig kaptunk egy csodálatos négy és fél éves kislányt.

Számomra az örökbefogadás nagyon nagy öröm és boldogság. Nagyon jó dolog megélni azt, hogy attól, hogy nem én szültem őt, pontosan ugyanúgy szeretem, mint a másik gyermekemet. Ugyanúgy kötődöm hozzá. Ugyanúgy ragaszkodom hozzá. Ugyanúgy hiányzik, amikor nincs itthon. Ugyanúgy mindent megteszek érte, amit csak tudok.

Az örökbefogadás által csak gazdagodott a családunk.

Például a kisebbik lányom nagyon szépen rajzol, és gyönyörű a kézírása. Nálunk a családban mindenkinek csúnya az írása, ezért azzal szoktunk viccelődni, hogy végre valaki behozta a szép írás génjét a családba.

Gazdagodtunk mindazzal is, amit a nevelőszülőjétől kapott, aki nagyon sok szeretettel és törődéssel gondoskodott róla addig, amíg hozzánk nem került.

Én mindennap elmondom a kislányomnak, mennyire örülök annak, hogy nem születhetett még egy vér szerinti gyermekem és őt fogadhattuk örökbe. Azt is mindennap elmondom neki, hogy ugyanúgy szeretem, mint a vér szerinti gyermekemet.

Azt gondolom, hogy őt az örökbefogadás bátrabbá és erősebbé teszi: igyekszem megtanítani neki, hogyan éljen okosan együtt azzal a  fájdalommal, amit olyasmi okoz, amit nem tud megváltoztatni. És hogyan találja meg a jót mindenben, nehézségek közepette is.

Hálás vagyok a Jóistennek mindkét gyermekemért.

Bízom benne, hogy sok nehéz helyzetben lévő anya választja inkább az örökbeadást az abortusz helyett.”

Anikó


Ahogy egy új élet érkezése emberi perspektívából sokszor lehet nehéz és ijesztő, úgy a várva várt gyermekáldás késlekedése vagy be nem teljesedése is elképesztően nehéz élethelyzet egy nő és egy férfi számára is.

Hogy milyen lehet elfogadni, hogy nem születhet vérszerinti gyermeke egy házaspárnak, csak azok tudhatják, akik keresztül mentek ezen a folyamaton. Ezután pedig egy következő út része az örökbefogadás mellett való döntés. Szeretnénk, ha erről azok beszélnének, akik hitelesek. Akik átélték. Akik valóságossá tették Jézus szavait: ,,Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.” (Mt 25,40)

Hisszük, hogy ezek a hiteles és őszinte megosztások kapaszkodót és reményt nyújthatnak azoknak a gyermekre vágyó házaspároknak, akik most vannak ilyen élethelyzetben.

Ezért indítjuk el a ,,Szívemben születtél” rovatot, melyhez a Ti személyes történeteiteket várjuk az info@777blog.hu email címre.

Ha érzed az indíttatást, hogy megoszd a tapasztalataitad, ne tartsd magadban, lehet, hogy éppen azok a sorok segítenek valakinek kiutat találni a reményvesztettségből.

Lehet, hogy a ti történetetek segít valakinek elindulni egy döntés és a gyógyulás útján.

Blog Lelkiség
hirdetés