Megéri-e kereszténynek lenni?

Szabó Zsolt református presbiter vendégírásában a címben feltett kérdésre keresi a választ – egészen pontosan nem is keresi, hanem körbejárja, és remek érvekkel támasztja alá válaszát. Megéri-e kereszténynek lenni? 

Anyagias világban élünk, mi, keresztények, a világ pénzközpontúsága akaratunk ellenére beépül a mi gondolatainkba, megfontolásainkba is. Döntéseinket – ha meg is kérdezzük előbb Istent – sokszor inkább a létbiztonságot célzó gazdasági racionalitás, mint a Benne való bizalom alapján hozzuk meg. Mert, ugye, gondoskodnom kell a családomról, és magamról. A lelkemről, a testemről. A kertemről, a kutyámról, a papagájomról. A kocsimról, a cipőimről, a mobilomról. Az érmegyűjteményemről. A porcelánjaimról. Meg a többi házi bálványról. Az csak nem olyan nagy baj, ugye, Uram?

Jézus tudta, hogyan gondolkodunk, ezért számos alkalommal emlékeztetett arra, hogy az Úr gondoskodik az övéiről, ahogy az ég madarairól és a virágokról is (Máté 6. 26-34). Ez nem azt jelenti, hogy karba tett kézzel kell kísérteni az Istent, próbára téve őt, vajon megtart-e akkor is, ha én magam semmit sem teszek ezért. Inkább azt, hogy lemondok a magamról való gondoskodás jogáról, és kiteszem magamat annak, hogy nem ez, hanem Isten gondoskodása fog védelmet és biztonságot nyújtani nekem. Először az Isten országát, azaz uralmát keresem, és nem a saját javamat. A többi ráadás, azaz nem része az ügyletnek, ingyen, ajándékba kapom. Tehát nem „jár” nekem, így nem is követelhetem.

A megtérés előtt állók sokszor mérlegelik, vajon megéri-e nekik átadni életünket Jézusnak, hiszen ez látszólag sok lemondással jár itt a Földön. Ez a méricskélés az, ami sokakat, így a gazdag ifjút is, megakadályoz abban, hogy elhagyják a széles utat, és a keskenyt válasszák (Lukács 18. 18-27). Amíg valaki nem érti meg, hogy a lelki kincsek többet érnek, mint az anyagiak, addig nem tud Jézus mellett dönteni. Pedig Jézus már döntött mellette.

hirdetés

Az ár-érték arány értelmezhetetlen ott, ahol az árat nem neked kell kifizetni, az érték pedig földi fogalmakkal kifejezhetetlen.

A megtérés az értékrend radikális átrendeződésével jár: előtte, még ha meg is van mindenem, úgy érzem, nincs semmim, mert semmi sem elég. A megtérés után úgy érzem, nincs is semmim, hiszen mindenem az Övé, mégsem hiányzik semmi, hisz megvan az az egy, ami a minden. Az életét át nem adott embert hajtja a szerzési, birtoklási vágy, amihez, ha történetesen kereszténynek akar tűnni, ürügyet keres: családról való gondoskodás, jótékonykodási készség, adakozás stb. Jó hír, hogy ebből is meg lehet térni. A képmutató keresztényt hamarabb utolérni, mint a hazug embert. A keresztény embernek nincs oka gürcölni, hajtani. Neki csak egy dolga van: engedelmesen követni az Élet Urát, aki majd gondoskodik róla.

Furcsán hangzik: az az igazán értékes, amit ingyen kapsz Istentől. Tehát, ismét: ingyen, és Istentől. Ilyenek az igazi kincsek. A szüleid, a gyermekeid, a testvéreid. A lelki testvéreid, a közösséged. A barátaid. A kedvesed. Ezeket nem tudod megvásárolni, még ha egyesek ezeket is megpróbálják piacosítani (pénzért barátkozás, érdekházasság stb.). Isten ajándéka továbbá a valódi szívbéli öröm, a békesség, a megelégedés azzal, amim van. De ilyen a szüzesség is, a tisztaságban várt házasság. És ilyen a Krisztusban nyert új élet. A legnagyobb kincs, a kegyelem.

Ezek Isten megfizethetetlen, azaz ingyenes ajándékai. Máshonnan nem beszerezhető, pénzben nem kifejezhető értékek. Nem a drága dolgok tartanak meg, nem azok adnak valódi örömöt, amiktől legfeljebb múló boldogságot kapsz. A százmilliós ház, a tízmilliós autó, az egymilliós telefon, a százezres VIP-belépő nem értékes. A Krisztussal, a szeretteiddel, a kedveseddel töltött idő igen. Ami akár egy kunyhóban, egy tragacsban, kütyü nélkül is felejthetetlen. Nem az anyagi gazdagság, hanem a lelki szegénység visz Hozzá közelebb. Boldogok, akik anyagi gazdagságuk terhe alatt ismerik fel, hogy lelkileg szegények, és Hozzá mennek.

Isten ajándékai azért is értékesek, mert elvehetetlenek.

A Benne nyert új élet, a Vele megélt idő örökre a tied. A békesség, hogy megvan az az egy, ami elég, mindvégig veled marad.

Isten gondoskodása nem a gazdasági racionalitáson alapul, hanem irántunk való végtelen szeretetén. Ha gyermekei vagyunk, nem azt kapjuk Tőle, amit megérdemlünk, vagy amiért megdolgoztunk Nála, hanem azt, ami a mi javunkra van, ami közelebb visz Hozzá. Ha ez a bőséget jelenti, akkor azt, ha a szűkösséget, akkor azt. Az előbbi példa újra: nagy dolog, ha valaki akkor erősödik meg lelkileg, amikor anyagilag tönkremegy, mivel ebben is Isten mentő szeretetét ismeri fel, és így tud hálát adni ezért: köszönöm Uram, hogy megszabadítottál a bálványomtól, a vagyontól, amelytől függtem. Világi szemmel teljesen érthetetlen, abszurd lelki mozdulat, amely csak krisztusi szemszögből értelmezhető.

A közgazdasági egyetemeken az oktatás legelején elhangzik, hogy a pénz szűkös jószág, és szűkösségként kell kezelni. A világi gazdálkodás tehát abból indul ki, hogy pénzből sohasem elég. Az üzleti logika nem ismeri, nem tudja értelmezni az „elég pénz” fogalmát. A hívő ember számára mégis van olyan, hogy elég. Hogy már nem kell több. Abszurdnak hangzik ez itt a földi világban, de ezt kimondani óriási lépést jelent a lelki világ felé, amelybe Krisztus hív.

Az idő, amelyet szintén anyagi értekkel ruház fel a világ, szintén nem szűkös jószág. Az örök élet perspektívájából nézve nincs elvesztegetett, vagy kevés idő. Az új életet nyert keresztények örök élete már itt a földön elkezdődik, így számukra az idő korlátlanul rendelkezésre áll. Soha nem kell sietniük sehova, mert már odaértek az egyetlen fontos helyre. Hatalmas ajándék annak, aki megérti és megragadja ezt!

A megtéréssel járó életátadás nem üzlet, amiben az ellenszolgáltatás az örök élet. Isten nem valamiért cserébe, hanem ingyen, ajándékba akarja adni azt mindenkinek, aki mellette dönt. Csakhogy mi nem szeretünk Isten adósai lenni. Ki akarjuk fizetni őt. Adni akarunk neki: áldozatokat hozunk, Krisztus után is – mindhiába. Ő nem ezt várja. Hanem azt, hogy szeretett gyermekeiként éljünk, akik rábízzák magukat nap, mint nap. Akik nem adnak neki, nem bizonyítanak, hanem csak elfogadnak. Akik örömmel és alázattal át tudják venni meg nem érdemelt, felbecsülhetetlen értékű ajándékaikat, tudva, hogy sohasem fogják azokat sem kiérdemelni, sem visszafizetni.

Jézus mindenkit önzetlenül hív, követése – nekünk – nem kerül semmibe. Ő azonban kifizette az árat: életét adta értünk. A kegyelem – nekünk – ingyenes. Ezért – nekünk – megéri kereszténynek lenni. Hogy Neki megérte-e, nem tudom. Egy biztos: te és én mindennél értékesebbek vagyunk Neki. Csodálatos dolog, ha már tudod ezt!

Tulajdonképpen egyedül ezért érdemes élni.

Szabó Zsolt

a szerző református presbiter, Károli Gáspár Református Egyetem oktatója

hirdetés