Rangos műsor vendége volt Papp Miklós görögkatolikus pap, a 777 oldalának állandó szerzője, aki a Kossuth Rádió “Nagyok” című műsorában beszélt életéről, hitvallásáról. A Süveges Gergő által készített riportban Miklós atya sokakat érintő, fontos gondolatokat mondott, ezeket szerkesztve publikáljuk.
,,Nagyon jó értékeket és makacs szeretetet hozok otthonról: akármilyen nehézség is van, például betegség, akkor is makacsul tartson össze a család. Ez a fajta szeretet igazán ,,isteni” tud lenni. Szintén hozom a munka szeretetét, vagy például a görögkatolikus egyház szeretetét. Ugyanakkor túlhangsúlyozzuk, hogy az otthonról kapott értékek automatikusan jó emberré, jó házastárssá teszik az embert, pedig ez nem így van, hiszen negatív ,,puttonyokat” is hozunk. Az embernek saját magát is építenie kell, és ez vigasztalást jelenthet azoknak, akik esetleg otthonról nem hoznak ilyen jó értékeket. Te nem csak annyi vagy, amennyi értéket otthonról hozol, hanem tudod magadat építeni, gazdagítani!
Az én életemben három eskü van: egy házassági, egy papi és egy tudományos – ezt a hármat élem meg minden nap. A házas eskü úgy talált rám, hogy gyerekkoromtól kezdve jó házasságot láttam magam előtt, jó családban nevelkedtem, mindig is családcentrikus voltam. Tudatosan kerestem azt a társat, akivel a papi szolgálatot vállalni tudom. Ugyanakkor nálunk görögkatolikusoknál nagyon izgalmas, hogy aki jó feleség és anya, az még nem biztos, hogy jó papné is. Külön fontos volt, hogy olyan társat találjak, aki vállalja az ezzel járó kihívást: mindig mondom a fiataloknak, hogy a párválasztásnál menni kell, nem pedig várni.
A második esküm a papi eskü. Ez úgy talált rám, hogy amikor a rendszerváltás hajnalán Pécsett volt az első Taizéi találkozó, akkor tízezer fiatal együtt énekelte az énekeket. Én akkor voltam érettségiző, kacérkodtam a matematikával, mert nagyon szerettem az olyan egyenleteket, amelyek többismeretlenesek, amelyekhez azt se tudja az ember, hogy hogyan fogjon hozzá, mert olyan nehezek.
hirdetésAzon a találkozón értettem meg, hogy a legnehezebb egyenlet az ember lelke. Így talált rám, hogy szövetséget kötöttünk Istennel.
A tudományos eskü úgy talált rám, hogy már korán megéreztem, ebben az országban jól kutatják a liturgiát, az egyháztörténetet, vannak kiváló dogmatikatudósok is – de a morális gyenge lábakon áll. Kicsit úgy érzem, hogy a családok és a küszködő emberek magukra vannak hagyva. Mondunk nekik dogmatikus-történelmi igazságokat, ők meg néznek ránk: ,,Tessék mondani, hogyan kellene élni?”. Akkor jöttem rá, hogy a morális felé kell mennem, hála Istennek nagyon jó professzorokat találtam, akiknek a vállára felállhattam.
Tizenkilenc éves koromban, a tabernákulummal szemben kötöttem szövetséget az Istennel. Ez egy abszolút saját döntés, és nem is nagyon szoktam beszélni róla. Tudtam, hogy lesz egy olyan határpont, ahol az egész életemet én veszem a kezembe, és nem másoktól várok el dolgokat. Huszonnégy évesen volt egy balesetem, elgázolt egy ember, eltörött a második nyakcsigolyám. Ott a helyszínen két eshetőség volt, vagy tolószékbe kellett volna kerülnöm vagy meg kellett volna halnom. Miközben egy évig gyógyultam, magam lepődtem meg azon, hogy habár egy baleset egy különleges tapasztalat, úgy éreztem, hogy nagy baj lenne, ha egy baleset miatt kezdenék el szebben imádkozni, mert akkor mindenkinek át kellene élnie egy ilyen majdnem-tragédiát. A megkezdett lelkiismeretes készülődés és fejlődés ugyanúgy folytatódott tovább, persze egy baleset ehhez ad valamit, de például nem emiatt lettem pap.
A házasságkor meghozott döntésnél a bizalom a fontos: az ismerkedés korszaka meg a jegyesség ad egy objektív alapot ahhoz, hogy eldöntsük, merjünk-e közösen beleugorni ebbe a jövőbe vagy nem. Ahogy láttuk, hogy egymást hogyan egészítjük ki, hogy hogyan működünk együtt, úgy döntöttük el, hogy belevághatunk egy nagyobb ,,feladatba”. A házasságunk hetedik évében, amikor a feleségem visszament dolgozni, megváltozott az egész életünk, mert addig mindent kivasalt, rendben tartotta a háztartást. De amint újra dolgozott ,,kitört a világháború”, rengeteget veszekedtünk. Teltek az évek és a tizennegyedik évben megint nagyon sokat veszekedtünk. Én úgy féltem a huszonegyediktől, mint az ördögtől, de nem volt semmi! (Nevet!) Mi is átéltük, hogy a házasságnak szakaszai vannak, és amikor az egyikből átlépünk a másikba, az nem megy simán, vitával jár együtt. A papi házasság nem ment meg attól, hogy a házasság természetes pszichológiai folyamatait ne vegyük komolyan, csak megvan bennünk az a remény, hogy ,,a keringő folytatódik”, hogy nemcsak ketten csináljuk a házasságot, hanem az isteni kegyelem is közreműködik.
Figyelek arra, hogy ne játsszam otthon túl a papi szerepet. Nehéz erről beszélni, mert az ember otthon mégiscsak ,,normális”. (Nevet!) Nagyon jó visszajelzés, hogy a két lányom az osztályaikban erkölcsi példaképnek számít. Nem kell tehát nekem ezt túljátszanom, hogy én vagyok otthon a pap, ők szépen viszik tovább a stafétát. Sokat töprengtem, hogy melyek azok az otthonról hozott kincsek, amelyeket szeretnék átadni: ilyen a makacs szeretetet, vagy a görögkatolikus egyház szeretete. Atyáskodó apa vagyok, ami nyugaton ,,paternalizmust” jelent, ami negatív fogalom, talán ezért van az, hogy egyre több pap nem atya szeretne lenni, hanem csak ,,testvér”. Keleten viszont a legnagyobb megtiszteltetés, hogy valaki atyává válik. Az atyai szeretet lényege, hogy a másik tudjon majd önállóan működni. Pont úgy szeretnék atya lenni, hogy óvón a gyermekeim mellett és mögött vagyok, előrefelé pedig noszogatom őket. Legyenek meg a saját döntéseik, álljanak ők is a tabernákulum elé és hozzák meg az önálló lépéseiket.
A gyerekeink nem mindent velem beszélnek meg. Egyik lányomnak mondta az osztálytársa, hogy milyen jó neki, ő tud otthon lelkizni, és hogy ,,A Papp válaszol” neki otthon is. De mi úgy működünk, mint egy teljesen normális család, nem így. Azt is látom, amikor a kamasz gyermekeim találkoznak a szexualitással és az alkohollal, akkor az néhány beszélgetést megér. Nagy nyugalmat ad nekem, hogy tudom, elengedhetem őket.”
Forrás: Kossuth Rádió
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás