Csak akkor hajthatnak végre abortuszt Lengyelországban, ha az anya élete veszélyben van, illetve ha a gyermek bűncselekmény során fogant, azaz erőszak vagy vérfertőzés következményében.
Hírek
Súlyosbodott az állapota a koronavírusos Sabjanics Miklós badacsonytomaji plébánosnak. A kerültei esperest már egy ideje koronavírussal kórházban ápolták, azonban nemrég lélegeztetőgépre került. Udvardy György érsek közös imára hívott mindenkit az atya mielőbbi gyógyulásáért.
Felháborítónak tartja a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke, hogy a bíróság első fokon elutasította Vejkey Imrének, a Jézust és Müller Cecília országos tisztifőorvost ábrázoló karikatúra miatt indított keresetét.
A Papifrankó Instagram-oldalán jelentette be Hodász András és csapata, hogy folytatódnak a videók. Az újrakezdésnek köze lehet Erdő Péter interjújához, amelyben a bíboros leszögezte, hogy nem tiltotta el a videók készítésétől az angyalföldi plébánost.
Nincs nyoma annak a két kőkeresztnek, amelyet a Margit-hídról tört le két fiatal nemrég – számolt be a rendőrség.
A Catholic News Agency német nyelvű honlapja számolt be róla, hogy a Vatikánban az elsők között kaphatja meg XVI. Benedek a COVID-19 elleni vakcinát. Ezt Georg Gänswein érsek, az emeritus pápa személyi titkára is megerősítette.
78 éves korában elhunyt Fabrizio Soccorsi, Ferenc pápa személyi orvosa, aki az elmúlt öt esztendőben látta el ezt a feladatot. Az ismert orvost rákkal kezelték, azonban halálának oka a koronavírus szövődményei voltak.
Fiatalok unalomból gyújtottak fel egy matracot, melynek lángjai végül átterjedtek a Ráday utcai kollégiumba. A tűz egy ember halálát okozta. Az ügyészség börtönbüntetést indítványoz a fiatalkorúakkal szemben.
,,Választanom kellett, hogy élek vagy meghalok” – Anthony Hopkins megrázó üzenete az alkoholizmusról
Az Oscar-díjas Anthony Hopkins a közösségi médiába feltöltött videóüzenetben beszélt arról, hogy 45 éve nem iszik. A színész december 31-én lett 83 éves.
Sajtóinformációk szerint teológiára jár a világhírű énekes, Justin Bieber. A 26 éves sztár a Hillsong gyülekezetnek köszönhetően került közel a kereszténységhez.