Világbajnok és nagyszerű sportember: Rasovszky Kristóf nagyszerű gesztussal rukkolt elő fantasztikus győzelmét követően!

Világbajnok és nagyszerű sportember: Rasovszky Kristóf nagyszerű gesztussal rukkolt elő fantasztikus győzelmét követően!
Gólja után keresztet vetett, majd a közösségi médiában is hitéről tett tanúságot Major Sámuel, a világbajnokságra kijutó U17-es válogatott középpályása.
A mélyen hívő Lucas Moura élete meccsét játszotta szerda este: egy félidő mesterhármast lőtt a Bajnokok Ligájában, ezzel döntőbe juttatva csapatát. A találkozót követően Istennek adott hálát.
Aki folyamatosan böngészi az olasz bajnokcsapat játékosának, Juan Cuadradonak a közösségi oldalát, annak nem újdonság, hogy a kolumbiai származású labdarúgó többször is tanúságot tett már hitéről. Ezúttal Jézus mellett saját családja került a középpontba.
Tíz évvel ezelőtt egy kisebb futballcsoda történt Angliában: A Portsmouth együttese nyerte meg az FA Kupát, amely a világ legrégebbi kupasorozata. A szenzációs siker egyik kulcsa az volt, hogy a csapat játékosai a mérkőzések előtt elvonultak imádkozni, amely hihetetlen mértékben kovácsolta össze a gyakran esélytelenebb együttest.
Mély hite és a keresztény értékrendekkel való ellentét miatt nem volt hajlandó reklámozni az LMBTQ mozgalmakat Josip Brekalo. A német Wolfsburg csapatának horvát bajnok és kupagyőztes labdarúgójától azt kérték, hogy egy szivárványszínű karszalaggal álljon ki a homoszexualitás elfogadása mellett, azonban ő ezt visszautasította.
Ma ünnepli 80. születésnapját Balczó András: a háromszoros olimpiai bajnok öttusázó – aki sportágának kiemelkedő alakja – gyönyörű tanúságot tett hitéről a JochaPressnek adott ünnepi interjújában.
Remek, egészen hiánypótló interjút adott a Jel című oldalnak Hirling Zsolt világbajnok evezős: a ma már az aktív sportolást befejező korábbi világklasszis evezős hitéről is mesélt a beszélgetés során!