2019. 05. 09.

Mesterhármast lőtt majd Istent dicsőítette a Tottenham klasszisa

A mélyen hívő Lucas Moura élete meccsét játszotta szerda este: egy félidő mesterhármast lőtt a Bajnokok Ligájában, ezzel döntőbe juttatva csapatát. A találkozót követően Istennek adott hálát.

Minden idők egyik legőrültebb Bajnokok Ligája elődöntőin vagyunk túl a héten: idén Madridban a Tottenham és a Liverpool fog megküzdeni a klubfutball legrangosabb trófeájáért. 

Az észak-londoni Tottenham egészen döbbenetes módon harcolta ki a továbbjutást: hazai pályán vereséget szenvedett a holland Ajaxtól, majd Amszterdamban kétgólos hátrányba került, így hármat kellett volna lőni ahhoz, hogy a klub története során először a fináléba kerüljön. Ám ekkor jött Lucas Moura, aki egy félidőn belül klasszikus mesterhármast lőtt: 96. (!) percében lőtt góljával került a Tottenham a döntőbe:

hirdetés

Világklasszis teljesítmény és egy felejthetetlen, őrült mérkőzés. A mérkőzés után a Sao Paolo-i születésű játékos Istennek adott hálát ezért az estéért: térdre borulva égre emelt kezekkel fejezte ki hitét. 

Amelyet egyébként sem rejt véka alá: Instagram-oldalát – amelyet 4 millió ember követ – az alábbi bibliai idézettel osztotta meg határtalan örömét: “mert Istennél semmi sem lehetetlen”. A mondat mögé gondosan odaírta: Lukács 1, 37.

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 

“For with God nothing shall be impossible.” Luke 1:37

Lucas Moura (@lucasmoura7) által megosztott bejegyzés,

Lucas Moura mottója is a Bibliából való: a Korintusiaknak írt első levélben található mondat:

“Így érvényes az Írás szava: Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik.”

Lucas Moura szó szerint egy Isten-adta tehetség!

Ép testben ép lélek
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás