Tíz évvel ezelőtt egy kisebb futballcsoda történt Angliában: A Portsmouth együttese nyerte meg az FA Kupát, amely a világ legrégebbi kupasorozata. A szenzációs siker egyik kulcsa az volt, hogy a csapat játékosai a mérkőzések előtt elvonultak imádkozni, amely hihetetlen mértékben kovácsolta össze a gyakran esélytelenebb együttest.
A nemzetközi labdarúgást kedvelő – és legalább tíz éve figyelő – olvasóinknak valószínűleg mondhat valamit a Portmouth FC csapatának neve. A most az éppen angol harmadosztályban vitézkedő – valóban vitézkednek, hiszen vezetik a tabellát – együttes még a huszadik század közepén élte igazi aranykorát, ám 2008-ban óriási bravúrt bemutatva elhódították az FA Kupát, amely a világ legrégebbi kupasorozata. Az akkor az élvonalban szereplő – de a nagy csapattól igen messze lévő – Portsmouth titkát kevesen ismerik. A játékosok nemcsak egymással, hanem Istennel is szoros kapcsolatot ápoltak, közösségük meghatározó része volt a megélt mély hitük – és ezt nem mi mondjuk, hanem maguk a játékosok, illetve az akkori sikerkovács, Harry Redknapp. A FourFourTwo labdarúgó magazin 2014 októberi számában külön foglalkoztak a Portsmouth sikerének a titkával.
A klub ebben az időszakban le sem tagadhatta volna keresztény identitását.
Sol Campbell, az angol válogatott korábbi hátvédje konkrétan azt írta életrajzi könyvében, hogy a Portsmouth egy igazi hitben lévő közösség volt. A csodálatos kupagyőzelmet elérő csapat játékosainak egy részéről például mindenki tudta, hogy elkötelezett keresztény, ilyen volt Nwanko Kanu, vagy Lomana LuaLua. A hívő játékosok a mérkőzések előtt a mosodában(!) gyűltek össze közös imára A jelenség mögött nem kis mértékben a klub lelkészének – és egykori játékosának – Mick Mellowsnak a munkája húzódik. „Az a feladatom, hogy észrevegyem, mire van szükségük a játékosoknak, és hogy a különböző helyzetekben imádkozzak értük. Akár életük személyes vonatkozásaiban is” – nyilatkozta korábban.
hirdetésMellows az emlékezetessé vált mosodai imaórákat is felidézi, a Portsmouth ekkor élte a legjobb napjait. „Egyszerre akár tizenöt játékos is jelen volt, akadt köztük keresztény, de olyan is, aki nem volt az. Köztünk volt Jermain Defoe, LuaLua, és mindannyian ott gyülekeztünk abban a kis helyiségben. Sol Campbell is oszlopos tagja volt a társaságnak.
A vezetőedző is tudott az összejövetelekről, és azzal viccelődött, hogy többen vannak ott, mint az ő eligazításain.”
Harry Redknapp vezetőedzőként pontosan átérezte, hogy mennyire fontos a játékosai számára a hit és a közösségben lévő imádkozás, még akkor is ha valóban gyakran pont akkor dicsőítették Istent a futballisták, amikor ő a mérkőzések utolsó eligazítását tartotta volna:
“Voltak srácok, akiket nagyon megfogott ez az egész. Kis szobában jöttek össze. Emlékszem, így tettek egy Manchester United elleni mérkőzés előtt is. Szerettem volna szólni hozzájuk, de rengetegen hiányoztak, nem értettem, hol vannak. Valaki elmondta, hogy a mosodában imádkoznak, és arra gondoltam, talán értem is elmondhatnának egy fohászt. A Manchester United ellen léptünk pályára, akkor ők vezették a bajnokságot.
De aznap megvertük őket, biztos vagyok benne, hogy az imák segítettek.”
Harry Redknapp kifejezetten támogatja, hogy minden klubnak legyen saját lelkésze, ahogy a Portsmouthnak is volt:
Egyáltalán nem zavarna, ha minden klubnál tevékenykedne egy lelkész. Még aki nem vallásos, az is bemegy néha a templomba, ha nagy szükségét érzi. Nagyon fontos, hogy van valaki a klubnál, akiben megbízhatsz, akit egyszerű, hétköznapi emberként kezelhetsz, és tudod, hogy ott áll melletted.”
Ért valakit bántódás bármikor Redknapp csapatában amiatt, hogy kifejezte a hitét?
„Ha láttátok volna, hányan vettek részt az imákon, ezt nem is kérdeznétek” – feleli.
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás