Napra pontosan 487 éve jelent meg a Szűzanya egy Juan Diego nevű Indiánnak a mexikói Tepeyac dombon: a találkozás emlékére minden év december 12-én ünnepli a Guadalupei Szűzanyát a mexikóiak, és persze a világ számos országából odautazó zarándokok.
Kategória
Egyéb
Tizenhat éve szerepel a Büntető Törvénykövben, hogy az egyházi személyek közfeladatot ellátó személynek minősülnek: azaz ha valaki megtámad egy papot vagy lelkészt, akkor súlyosabb büntetésre számíthat. Egy szomorú eset kapcsán került előtérbe a státusz, amelyről egy jogászon kívül négy felekezet képviselőjét is megkérdeztük!
A segítő foglalkozást választók közül talán a legnagyobb kiégésveszélynek azok vannak kitéve, akik gyógyíthatatlan vagy életet veszélyeztető betegségekkel küzdő gyermekeknek segítenek. Az adományozók is óriási lelki nyomást éreznek, ha találkoznak az ilyen kórházi osztályokban készült fényképekkel. Bár az adományozási kedv karácsony előtt megnő, sajnos éppen az ilyen állapotú gyermekek története olyan tehertétel, amely miatt a jóakaratú támogatók sokszor távol maradnak.
Az adventi időszakban sokat gondolunk szeretteink megajándékozására, arra, hogy vajon mivel tudnánk meglepni őket, mi az, aminek a legjobban örülnének, hiszen mégis csak a szeretet ünnepére készülünk. De mi a helyzet az ünnepelttel, akinek a születésnapjára emlékezünk? Mit tehetünk a kicsi Jézusnak a betlehemi jászol elé?
Érdekes kérdést boncolgat az Aleteia, mely talán sokak életében felmerült a házastársi problémákat illetően: vajon tekinthetjük-e keresztnek a házastársunkat?
Az éjszaka közepén egy hideg, kemény orvosi asztalon fekve, amikor már egy értelmes mondatot is féltem elmotyogni, elkezdtem alkudozni Istennel. Bárcsak megengedné, hogy megszüljem ezt a gyermeket! Bárcsak megállítaná a vérzésemet, és megtartaná őt biztonságban, erőben, egészségben! Ha megóvja ezt a kisbabát, visszaadom Neki. Szenvedélyesen, összpontosítva nevelném, és minden pillanatban dédelgetném ezt a felbecsülhetetlen ajándékot.
Év vége felé, amikor elromlik az idő, meg karácsony is közeleg, elárasztják a médiát a hajléktalanokkal foglalkozó anyagok. Különösen így van ez ebben az évben. A közterületek életvitelszerű használatát tiltó új törvényről mindenkinek van véleménye. Már-már úgy tűnik, a hajléktalanok problémáinak mindenki a szakértője. Főleg azok, akik alig ismerik őket.
A vélemények özönében valódi sorsokat, tényeket kínál az a most megjelent kötet, amely huszonhat hajléktalan ember élettörténetét mutatja be, szociográfiai hitelességgel, de olvasmányos módon. Az írások alapját adó interjúkat szociológus készítette, ám a szöveg magán viseli az irodalmi hajlamú társszerzők, szerkesztők keze nyomát is. A rövid szövegek tömörek, de lendületesek, sőt – ha szabad ilyet mondani – a maguk módján szórakoztatóak is. Hiszen gondos nyomozó munka eredményeit rögzítik, a kutatás tárgya pedig a nagy „miért?” — Hogyan lesz valaki hajléktalanná?
Hogy egy kis ízelítőt adjunk a könyvből, megosztunk Veletek egy írást, egy sorsot a huszonhatból.
Böjte Csaba testvér jelenleg Ausztráliában tartózkodik, ahol az ottani magyar kolóniával találkozik. Nemrég azonban a ferences szerzetes Csíksomlyón tartott erdélyi fiataloknak egy igazán inspiráló beszédet.