Újabb interjúban beszélt hitéről Csókay András: a világhírű idegsebész a HVG-nek nyilatkozott.
Csókay András több témát érintő interjújában először a bangladesi sziámi ikrek szétválasztásáról beszélt:
“Bízom az új módszerben, amit a Jóisten segítségével sikerült megtalálnunk, hogy felosztjuk a műtétet, és nem egyben, 30-50 óra alatt csináljuk meg. A beavatkozások között van idő a gyerekek szervezetének a regenerálódásra. Az operációból már megvan 14 óra, most lesz számos kisebb műtét, és bízom benne, hogy a végső nagy műtétet 15-20 órán belül tudjuk majd megcsinálni. Remélhetőleg ezzel az új módszerrel lényegesen nő a túlélés esélyük.”
Majd a tudomány és a hit kapcsolatáról:
“Ha megnézzük a Nobel-díjasokat: sokan közülük az életük végén tanúságot tesznek, hogy ők csak benézni tudtak egy kulcslyukon, és rájöttek, hogy keveset tudnak. Ez nagy alázatra neveli az embert. Heisenberg, a részecskefizika atyja, azt mondja, hogy amikor a tudomány poharából az első kortyokat kiiszod, könnyen ateistává válsz, de a végén mindig ott van Isten. Einstein meg azt mondta, hogy a tudomány vallás nélkül sánta, a vallás tudomány nélkül vak. Ez így van.”
hirdetésA beszélgetés során személyes hitéről is mesélt, megemlítve 10 éves fia halálát:
“Én azt érzékelem, hogy alapvetően valóban a Jóisten vezeti az embert, és bizonyos nagy műtéteket pusztán emberi erővel, istenhit nélkül nem tudnék megoldani. Mint ahogy emberi erővel a kisfiamnak a halálát sem tudtam volna feldolgozni. Kaptam viszont az Istentől olyan misztikus tapasztalatokat, amelyek teljesen nyugodttá tesznek, és tudom, hogy én ezt a gyereket a feltámadásban majd meg fogom ölelni. Ott álltam a halál után két héttel a temetkezési vállalat előtt az urnával a kezemben, olyan kiüresedve, mint még soha. Hallottam, éreztem, hogy rám szólt a gyerek odaátról: „Nyugodj meg apu, Jézus karjaiba hullottam”. De ez már egy jóval mélyebb kérdés, és tudom, hogy a hvg.hu olvasói nem feltétlenül nyitottak erre.”
Csókay András sajnos nem tévedett, a hvg.hu olvasóinak egy része egyáltalán nem gondolkodott el szavain, ők a cikk alatti kommentekben alpári stílusban gúnyolták a hite miatt. Néhány ilyen hozzászólás:
- “Hit nélkül kizárólag övé lenne a felelősség. De így mindig hivatkozhat istenre, annak akaratára, ha rossz döntést hoz vagy hibázik. Nem más ez, mint kibújni az elviselhetetlen felelősség alól.“
- “Egyáltalán minek műtét? Néhány miatyánk, oszt’ ha az nem segít, akkor ez volt isten akarata.”
- “Ez egy elmebeteg. A XXI. században a vallásos embereknek valóban kórházban lenne a helyük, mint páciens, nem mint orvos. Meg úgy nagyjából minden vallásos emberre ráférne egy pszichológus.”
Volt olyan is, aki megvédte a hitéről beszélő professzort:
“Nem értem a felháborodások okát. Egyes kollégáival szemben ez az orvos nem egy darab élő húsként, biomechanikai gépezetként észleli a pácienseit. Én értem, hogy sokan félnek az érzelmek és a spiritualitás nyílt felvállalásától veszélyhelyzetekben, mert az a hiedelem a szocializációs stratégiánk halálfélelem ellen, hogy 100% ig racionális, materialista gondolkozással minden helyzetet uralni lehet, ill.minden problémát meg lehet oldani. De akkor nézzük objektíven: legalább olyan meggyőző eredményeket tud felmutatni, mint azok az ateista, hálapénz-behajtó orvosok, akik ima helyett luxus sportokkal lazulnak műszak után, missziózás helyett pedig wellnessezni járnak. Mégis mi a baj azzal, hogy hisz Istenben?”
Sokan csodálkoznak azon, hogy miért szoktunk úgy fogalmazni, hogy a nyilvánosság előtti tanúságtételhez – legyen akár híres valaki vagy nem – igen nagy bátorság kell:
“Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak és üldöznek benneteket és hazudozva minden rosszat rátok fognak énmiattam.”
Fotó: Marjai János/24.hu
hirdetés
