Amikor még elkezdtem ezt az írást, nem gondoltam volna, hogy a Hodász András atya is fog írni ebben a témában, így viszont bátran képviselem én is a véleményemet. Igaz, úgy érzem, hogy mégis darázsfészekbe nyúlok, ha ezt a témát fel akarom hozni. De fontosnak érzem azt is, hogy beszéljünk róla, mert parányinak látszik az a felületet, ahol vallásosság és vallástalanság párbeszédet tudna folytatni.
kereszténység
Melyik az a hely, ahol, bár nincs demokrácia, mégis tökéletes? Kell-e félnie Európának az iszlámtól, és milyen hatást váltottak ki a terrortámadások Belgium katolikusaiból? Kire szavazzunk és meddig mehet el egy lelkipásztor a vasárnapi prédikációjában? Izgalmas kérdések a Szólj be a papnak! februári alkalmán. Tudósításunk.
Ha egy első századi keresztény eljönne a mai világba, biztos, hogy nem hinne a szemének. Nem elsősorban a technikai fejlődésre, és a nyelvi másságokra gondolok. Nézzük inkább azt, hogy milyennek látná az Egyházat, azt a közösséget, amelynek ő maga is a tagja.
A közelmúltban egy publicista az alábbi mondattal fordult egy keresztény (egyébként lelkész) politikus felé: „ha ateista volnék, komoly érv lennél a világnézetem mellett”. A kemény megfogalmazás kapcsán felmerült bennem a kérdés: mit tehetünk mi, a közélettel foglalkozó keresztények annak érdekében, hogy életünk ne az ateizmus melletti érv legyen?
Béndek Péter konzervatív filozófus még karácsony előtt tett közzé értekezést, amelyben úgy vélekedett, a politikai kereszténység értelme mára mindössze a nacionalizmus támogatására szorítkozik, mi több, nem is támogatja, hanem kiszolgálja azt. (A politikai filozófiában mély ismeretekkel rendelkező szerző ez esetben nacionalizmus alatt nem érzületre, hanem ideológiára gondolt.) A magam részéről azonban máshogy látom: a politikai kereszténységnek jelentős feladata és terrénuma van még a nihilizmus által sanyargatott XXI. századi Európában is.
Rájöttem, hogy a lelkivezetésben a leggyakoribb kérdés valamilyen konfliktussal kapcsolatos: hogyan kérjek bocsánatot, hogyan béküljek ki, hogyan bocsássak meg stb. Nem lehet mindenre választ adni egy blogbejegyzésben, de itt és most összeszedek néhány szempontot, amit ha figyelembe veszel, lehet, hogy el se jutsz addig, hogy bocsánatot kelljen kérned, mert idejében megoldódik a helyzet.
Hogy lehetséges az, hogy olyan országokban veszik fel a keresztény hitet az emberek, ahol ezért adott esetben halálbüntetés is járhat?
Sokáig gondolkodtam, hogy megszólaljak-e az elmúlt hetek botrányai kapcsán. Nehéz ugyanis ezekben a pillanatokban bölcsen és empátiával fogalmazni, főképp újat mondani, de egy szempont, jobban mondva, egy kérdés feltevése hiányzik számomra az interneten olvasható cikkekből: hogyan jutottunk el idáig, és most mi a teendő? Erre szeretnék adni egy lehetséges választ.
Jézus vega volt? Baj-e egyáltalán, ha valaki az? És mit csináljunk, ha valaki akár egyik, akár másik oldalról megintene bennünket? Hogyan állnak a témához a keresztények? Ezt a kérdéskört járjuk most kicsit körbe.
Hogyan lehetne közelebb vinni Krisztust az emberekhez és milyen az, amikor keresztényként kell kisebbségben élni? Magvas gondolatok Jungbert Béla volt nagykövettől.