Egy új kutatás szerint az európaiak többségének fontos a keresztény kultúra és hagyomány megőrzése, amiben mi magyarok is hasonlóan gondolkozunk. Ami már érdekesebb, hogy területi eloszlás szerint milyen különbségek vannak az egyes országok között.
kereszténység
6:02 – már két perce csörög az óra, de olyan mélyen alszom, hogy csak most jut el a tudatomig, ez nekem szól – szegény férjem. Lenyomom, rögtön visszaalszom.
6:05 – első szundi, lenyomom, rögtön visszaalszom.
6:10 – második szundi, lenyomom, rögtön visszaalszom.
6:30 – hatodik szundi – szegény férjem, JÓ ÉG, már ennyi az idő?? Fel kell kelni!
Kedves Olvasóink! A 777 történetében másodszor hívunk titeket közös böjtölésre. Első alkalommal – 2018. októberében – a családtagjaink megtéréséért több mint hétszázan böjtöltünk közösen. Ezúttal is egy nagyon fontos témát hozunk elétek!
Ki ne tapasztalta volna már, hogy: „senki sem próféta a maga hazájában”?
Jézus olyannyira találkozott a jelenséggel, hogy a fentebbi mondás is tőle ered (Lk 4, 21-30). A hétköznapokban a haza általában a saját családunkat jelenti. És bizony rengetegszer érezzük úgy, hogy lényegében akárki előtt nagyobb erővel hat a tanúságtételünk, mint a családtagjaink előtt, vagy hogy mindenkinek a megtérésére nagyobb esélyt látunk, mint egyes rokonainkéra.
Lesz-e még tíz év múlva keresztény sajtó Magyarországon és ha azt akarjuk, hogy legyen, milyennek képzeljük? Miben érdemes gondolkodnunk és hogyan fejlődhetünk? 4+1 mérlegelésre ajánlott szempont vitaindító írásunkban.
Templomon, közösségen és családon kívül számtalanszor kerülünk olyan helyzetbe, amik nem a megszokott keresztény keretek között zajlanak. Ilyenkor felmerül bennünk a kérdés: “Mit is kéne tenni?”
Napjaink kereszténységében a pénz talán még a szexualitásnál is kényesebb kérdésnek számít. Hogyan kellene keresztényként a pénzhez hozzáállnunk? Összeegyeztethető-e Jézus követése és a gazdagság? Muszáj-e adakozni? Ha igen, akkor mennyit, és főleg kinek? Miért mondta azt Jézus, hogy „Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.” (Mt 19,24)? Bármennyire is tabunak számítanak, ezek nagyon fontos kérdések, amelyek megválaszolása igen komoly változásokat hozhatna a világba.
“Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van, és mindenki, aki szeret, Istentől való és ismeri Istent. Aki nem szeret, nem ismeri az Istent, mert az Isten szeretet. Isten szeretete abban nyilvánul meg bennünk, hogy Isten elküldte a világba egyszülött Fiát, hogy általa éljünk. A szeretet nem abban áll, hogy mi szeretjük Istent, hanem hogy ő szeret minket, és elküldte a Fiát bűneinkért engesztelésül.”
1Jn 4,7-10
A jógát sokan testmozgás céljából űzik, a lelki tartalommal nem is foglalkozva, pedig ez ennél összetettebb, hiszen a testünk lelki valóságokat fejez ki. A Christianae oldalról hoztunk egy tanúságtételt, melyből azt is megtudhatjuk, mi az egyház álláspontja a jógával kapcsolatban.
Gyakran halljuk a médiában, a plébániákon és a közösségekben, hogy egyre fogynak a keresztények világszerte. Kutatás is készült erről, mely szerint főleg a fiatalok körében figyelhető meg a hanyatlás.