Eltelt kicsit több, mint egy hét a nagy vihart kavart bejegyzés óta, és most, hogy lecsillapodtak a kedélyek, arra gondoltam, hogy tisztázásként leírok néhány szempontot a témával kapcsolatban. Talán jobb ez így, mintha minden egyes kommentre egyenként válaszolnék.
Ha őszintén állunk Isten előtt, azzal teret engedünk számára, hogy még jobban felfedje magát előttünk.
A hétfő nem mindig indul olyan simán. Egy ima azonban megadhatja egy ilyen nehéz napnak is lendületét.
Azt hiszem a legtöbben már hallottuk azt a nagy igazságot, hogy az Istennel töltött idő nem fog hiányozni a nap további részében, ezért sem kell rá sajnálni azt a napi 5-10-20-30-60 percet. Ennek a gyakorlatban is akartam adni egy esélyt a héten, ugyanis nagyon vágytam arra, hogy imával kezdjem a reggelemet.
Kicsit több, mint másfél hónap telt el a nagy napunk óta, és nagyjából 3-4 hete szembesültem azzal, hogy bár végigjártam a jegyes kurzust (pontosabban kurzusokat), rengeteg tanítást és tanúságtételt hallgattam végig a témában, és megannyi tanácsot kértem és kaptam nálam tapasztaltabb pároktól, mégis volt, amire egyszerűen nem készültem fel! Ezeket szeretném veletek megosztani.
A híradások ezúttal nem csupán a belpolitikában augusztusra rendszerint beálló uborkaszezon miatt szólnak külföldi hírekről: gyakorlatilag nincs olyan nap, hogy ne mélyülne tovább az Egyesült Államok és Észak-Korea közötti konfliktus. Noha magam inkább a bel- mint külpolitikában vagyok jártas, a helyzetet komolynak tartom és azt hiszem, itt az idő, hogy megmozduljunk.
Futótűzként terjedt el az interneten egy vicces kép, amit a 777 fordított magyarra. Úgy tűnik, ezrek ismertek saját imaéletük nehézségére ebben a rajzban. Hogy is vagyunk az imával?
Idén nyáron is sokszor időszerű kánikulára írt imánk, ami a fizikai és lelki szükségletekről is szól.