Volt már olyan, hogy egy lelkigyakorlaton végighallgattad a buzdítást a megtérésre, sőt fel is lelkesültél, de amint hazaértél, elszállt a lelkesedés, mert hirtelen olyan lehetetlennek tűnt az egész? Vagy van olyan bűnöd, ami vissza-visszatér, amitől nem tudsz szabadulni, és el sem tudod képzelni, hogy mi akadályoz ebben? Akkor ez a cikk neked szól!
Lelkivezetőként nem tudom nem észrevenni azt az általános tendenciát, hogy sokaknak nehezen megy a lelkiélet. Vannak persze egyéni szempontok, egyedi problémák, mégis azt gondolom, hogy van néhány általános jelenség, amiről érdemes írnom. Nem akarok nagyon filozofikus lenni, de azzal kell kezdenem, hogy a nehézség egyik gyökere a társadalom, amiben élünk.
Amikor először jön valaki lelkivezetésre, mindig az az első kérdés, hol tart most a lelki élet útján. Ez fontos információ ahhoz, hogy személyre szabott és hasznos tanácsokat tudjak adni, hiszen nem ugyanaz kell az éppen most elindulónak, mint annak, aki már gyakorlott. Itt összeszedtem a három (+1) leggyakoribb tanácsot, amit a lelki életben kezdőknek szoktam mondani.
Mennyire sokszor érezzük, mondjuk, látjuk ezt magunkkal vagy másokkal kapcsolatban! Hányszor kell egy nap imádkozni? Hány percig? Mit mondjak? Üljek, álljak, térdeljek? Egyedül, a párommal, közösségben, templomban? Valószínűleg egyik kérdésre sincs rossz válasz: ha imádkozunk, és mi annak szánjuk, akkor az már csak jó lehet. De ha nem hiszed el, hogy ez mennyire egyszerű, akkor próbáld ki, hogy a következő mondatkezdések közül legalább 3-at befejezel. Az már fohász. Ha többet is, az már ima.
Aradi vértanúk. Manapság már celebekre, nagy tanítókra, sztárokra tudunk csak gondolni. Pedig néha érdemes visszanyúlni a távolabbi múltba, és felkutatni a régi kincseket. Ezekből mutatunk most nektek egyet ma, az aradi vértanúk ünnepén: Damjanich János imáját, amelyet 1849. október 5-ről 6-ra virradóra írt.
Mindenkinek vannak rossz gyermekkori élményei és félelmei: egyik szerzőnk – érthetően neve elhallgatását kérve – egy különlegesen furcsa traumát mesél el.
Volt már olyan tapasztalatod, hogy behuppantál a padba a templomban, de a gondolataid még kavarogtak, és aztán mise végén jöttél rá, hogy végigülted a szertartást, de jóformán azt sem tudod, mi történt? Tudod, ahogy a repülőnek szüksége van felszállópályára – időre, hogy az égig emelkedjen – a te lelkednek sem megy ez egyik pillanatról a másikra. Íme három egyszerű tanács a teljesebb jelenlét eléréséhez.
Kérdések tengere, a világban történő eseményekre adott reakciók – többségében miértek. Sokszor nem értem, hogy mi történik körülöttem, egyes helyzeteken mélyen méltatlankodom az értetlenkedés mellett. Arról pedig gyakran elfeledkezem, hogy semmi sem történik ok nélkül, s Isten soha sem hagy válasz nélkül.
Uram, áld meg a magyar sportolókat, hogy legjobb formájukat hozhassák az olimpián!
Erőt kértem az Úrtól, –
s ő nehézségeket adott,
melyeken megedződtem.
Bölcsességért imádkoztam, –
és problémákat adott,
melyeket megtanultam megoldani.
Előmenetelt óhajtottam, –
gondolkodó agyat és testi erőt kaptam,
hogy dolgozzam.
Bátorságot kértem, –
és Isten veszélyeket adott,
melyeket legyőztem.
Szeretetre vágytam, –
és kaptam az Úrtól bajba jutott embereket,
hogy segítsek rajtuk.
Kegyes jóindulata helyett
alkalmakat kaptam a jóra.
Semmit nem kaptam, amit kértem,
és mindent megkaptam, amire szükségem volt.
Meghallgatta imádságomat!
(Szent Ritának tulajdonított imádság)
Kép: Téglásy Nóra