Elgondolkodtató posztba ütköztem Instagramon, ami arról szólt, hogy gyakran ítélkezünk mások látható bűnei fölött – miközben a kevésbé nyílt, kevésbé látható bűnökről nem ejtünk szót, szemet hunyunk felettük.
Címke böngészése
bűnbocsánat
Ahogy mi is beszámoltunk róla, az utóbbi hetekben nagy vitákat hozott a „pedofiltörvényként” elhíresült jogszabály, amely egyik részről tiltja az általánostól eltérő párkapcsolati életformák népszerűsítését a gyermekek számára, másik részről szigorítja a pedofil bűncselekmények szankcióit. Ennek kapcsán merült fel, hogy a gyónási titoktartás ne terjedhessen ki a pedofil bűnök beismerőire. Kiss Antal teológus válaszolt az Indexnek a témában, az interjú legérdekesebb gondolatait szemlézzük.
Mostanában nagyon bánt, mikor észreveszem, hogy megint önző voltam. Azt látom, hogy nem vagyok egyedül az önzésemmel – sajnos egy erre berendezkedett, individualista társadalom és kor kellős közepén élünk. Szinte már közhely a reklámszlogen: „Mert megérdemled!”, mégis eszerint gondolkodunk sokszor a mai napig.
Jézusnak hatalmában áll a legjobbat kihozni a legreménytelenebb(nek tűnő) szituációkból is és megszabadítani minden bűnünkből, hisz egyszer és mindenkorra győzelmet aratott felettük. De vajon el merjük ezt hinni?
Én vétkem, én igen nagy vétkem! Döngethetjük a mellünket, hamut szórhatunk a fejünkre, megszaggathatjuk a ruháinkat és kukoricára térdepelhetünk a bűnbánat jeleiként de vajon tudjuk, hogy igazán melyek azok a cselekedetek, gondolatok, melyek eltávolítanak minket Istentől? Tudjuk, melyeket kell tiszta szívből megbánnunk?
Már többször írtunk a gyónásról, hiszen rendszeresen visszatérő téma, sok kérdés van nem csak a nem-hívőkben, hanem még „házon belül” is. Csak egy kötelező kör? Minek mondjam el a bűneimet egy papnak, ha az Istennel is beszélgethetek? Kell az állandó lelkivezető vagy gyónhatok mindig másnál?
Egy olvasónk saját tapasztalatairól, a gyónás felszabadító erejéről tesz tanúságot Nektek.
Közeleg a 95 tétel kifüggesztésének 500. évfordulója, és (ettől amúgy függetlenül) a katolikus egyházon belül egy olyan ünnep, amelyhez búcsúnyerési lehetőség kapcsolódik. Már ez az együttállás is izgalmassá teszi az előttünk álló hetet. Elöljáróban, mintegy mottóként, engedjétek meg, hogy idézzek egy klasszikust: Aki az apostoli búcsú igazsága ellen szól, kiátkozást és gyalázatot érdemel! (Luther Márton 95 tételének 71. pontja)
Elérkeztünk 4 részes sorozatunk utolsó, befejező részéhez. Balicza Iván evangélikus lelkész az adós szolga példázatán keresztül tárta elénk a bűn, a megbocsátás és a bűnbocsánat mindannyiunkat érintő problémáit. Az utolsó rész arról szól, hogy milyen lenne az élet, ha elfogadnánk Isten megbocsátását.
„Ez a teológia, amelyik az embert egészen az önmegvetésig taszítja, amelyik azt mondja, hogy nyomorult férgek vagyunk, akik nem érdemeljük az életet, hogy a legjobb, ha alázatosan meghúzzuk magunkat és hason csúszunk a porban a félelmetes Isten előtt, nos, az ilyen teológia, a bűnről szóló ilyen tanítás nem talál utat a mai emberhez. És ezért mostanában inkább az ellenkező végletbe csúszott a keresztény tanítás és azt mondja: ne beszéljünk a bűnről, beszéljünk inkább Isten jóságáról.”
Három hetünk maradt húsvétig. Ezalatt a három hét alatt szeretnénk benneteket végigvezetni egy úton, amelyen szembe tudunk nézni a bűneinkkel, hogy a végén, húsvértra, valóban megérkezhessünk Jézus lába elé. Az úton Balicza Iván evangélikus lelkész lesz a segítségünkre, aki négy részből álló sorozatában végigjárja a bűntől a bűnbocsánatig tartó utat.
Talán az egyik legnehezebb dolog az életben a megbocsátás. Amikor tényleg igazságtalanság történik veled, amikor megbántanak, arcon csapnak és te csak ácsorogsz könnyes szemekkel, tehetetlenül. De hogyan tudok, és egyáltalán kell-e megbocsátani?