2018. 10. 02.

Gyónás: csak egy kör, amit kötelező lefutni?

Már többször írtunk a gyónásról, hiszen rendszeresen visszatérő téma, sok kérdés van nem csak a nem-hívőkben, hanem még „házon belül” is. Csak egy kötelező kör? Minek mondjam el a bűneimet egy papnak, ha az Istennel is beszélgethetek? Kell az állandó lelkivezető vagy gyónhatok mindig másnál?
Egy olvasónk saját tapasztalatairól, a gyónás felszabadító erejéről tesz tanúságot Nektek.

Számomra a gyónás nagyon sokáig egy kötelezően lefutandó kör volt: lehetőség arra, hogy pironkodás nélkül menjek ki áldozni, és ,,legálisan” járulhassak Krisztus szent testéhez. A cetlin levő lista felolvasása ,,bent” a gyóntatószékben mindig jóleső volt abban az értelemben, hogy éreztem: most leteszem a terheimet.

Mégis az igazán rendszeres, főleg az „előírt” kötelező gyónás nehezemre esett. Három nagyon meghatározó gyónási élményem volt, amire azóta emlékszem.

„Mikor voltál utoljára gyónni…?”

Már egy éve nem mentem el gyónni, és egyébként is sokszor kerültem a négyszemközti gyónást, mert könnyebb volt látatlanul (fülkében) csak felolvasni a listát.
Amikor végre eljutottam egy év után gyónni, akkor face to face beszélgettem egy pappal, – és bár ismertem és nagyon szeretem a stílusát – féltem, hogy mit fog reagálni, amikor válaszolok a kérdésre, hogy mikor voltam utoljára gyónni, amire szemlesütve mondtam, hogy egy éve.
A válasz pedig nem dorgálás volt, hanem:

,,Isten hozott! De jó, hogy újra itt tudsz állni így előtte. Már nagyon várt Téged!”

Hihetetlenül felszabadító volt az, hogy ezzel a buzdítással folytathattam a gyónást.

Majd valahogy letudjuk ezt a húsvéti gyónást is…

Egy nagyböjti este egy előadásra és dicsőítésre került sor, ahol a gyónás volt a téma, és biztos voltam benne, hogy én majd máshol és az utolsó pillanatban ,,letudom” a húsvéti gyónásomat. Mindenesetre biztos voltam benne, hogy azon az estén nem fogok élni a lehetőséggel.
Amikor az atya elkezdett beszélni a gyónásról, nagyon megérintettek a gondolatai. Ezeket egy lelkitükröt tartalmazó kis papírkának a hátulján azóta is a pénztárcámban hordom:

Újat nem tudsz mondani.
Nem tudsz meglepetést okozni.
Rajtad kívül még nagyon sok sokan elkövetnek hasonló/ugyanezeket a bűnöket. 
A papok elfelejtik, amiket mondasz! Nem az a feladatuk, hogy listát vezessenek rólad, és újra meg újra eszükbe jussanak, amikor találkoznak veled.

Még mondott négy nagyon fontos alapelvet a gyónásról:
1. Ne kételkedj Isten irgalmában!
2. Légy őszinte magaddal!
3. Bocsáss meg magadnak!
4. Másoknak is bocsáss meg!

Számomra ezek a gondolatok annyira meghatározóak, motiválóak voltak, és annyira éreztem benne a Jóisten végtelen szeretetét, hogy végül én – aki úgy mentem oda, hogy biztos nem fogok gyónni -, az első voltam, aki felálltam, és egy olyan mély, megható, megindító gyónási élményem volt, amit azóta se felejtek el.

Gyónás személyre szabva

Tavaly nyáron Érden a ciszterci nővéreknél gyónási lehetőség után érdeklődtem. Azt mondták, hogy az egyik reggeli mise után keressem meg az atyát. Megbeszéltük, hogy másnap reggel a mise után tud meggyóntatni, mert sajnos nem tud előbb odaérni.
Mivel nem voltunk sokan, így megfigyelhette, hogy nem áldoztam, ugyanis a gyónásom közben megkérdezte, hogy melyik bűnöm miatt nem áldoztam.
A feloldozás után külön személyesen megáldoztatott engem.

Azt hiszem, mondanom se kell, hogy könnyekben és az üres templomban térdre borulva adtam hálát a Jóistennek ezért a gyönyörű találkozásért.

Összességében tudom, hogy mindig azok a gyónásaim voltak meghatározóak, amikor
– szabadon, lista nélkül beszéltem a bűneimről
– szemtől szemben gyóntam
– amikor kimondtam a dolgokat köntörfalazás nélkül
– amikor szívből és nem kötelességből mentem.

Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!

Blog
hirdetés

1 Komment

  • Válasz Filipánics Tibor 2018. 10. 03. 20:43

    Üdv Néktek! (milyen optimista többes szám,pedig a szerkesztőn kívül,senki nem olvassa szerintem)
    „Minek mondjam el a bűneimet egy papnak, ha az Istennel is beszélgethetek? ” Van pár oka,nézzük őket! Először is a beszélgetéshez (hacsak nem magadban) min. két ember kell és Istennel nem tudsz mindig beszélgetni.Azért nem mert egy feltételezett,magad által kreált Istenhez beszélsz.
    Másodszor,egy embertársunknak elmondani valamit más mint Istenhez beszélni.Ez a legtöbb embernek segít.(csak ezért jobb)
    Harmadszor,Istennek nem kell meggyónni semmit,mert Ő mindent abban a pillanatban tud,ahogy rágondoltál.Nem dumálni kell,hanem kijavítani a bűneinket.Felismerni ,megbánni,tanulni belőlük és igyekezni nem újra elkövetni,máskülönben csak bla bla.
    Negyedszer,……biztos van ilyen,meg lehet írni.
    Lényeg,hogy a gyónást csak magunkért csináljuk,Istennek ehhez semmi köze,még ha az ellenkezőjét gondoljuk is.Tehát a cikk jó és van pár jó gondolat benne,csak ne keverjük bele Istent,könyörgöm.