2021. 06. 25.

„Nem csak a gyóntatószéken keresztül vezet az út a pedofília visszaszorításához” – Kiss Antal

Ahogy mi is beszámoltunk róla, az utóbbi hetekben nagy vitákat hozott a „pedofiltörvényként” elhíresült jogszabály, amely egyik részről tiltja az általánostól eltérő párkapcsolati életformák népszerűsítését a gyermekek számára, másik részről szigorítja a pedofil bűncselekmények szankcióit. Ennek kapcsán merült fel, hogy a gyónási titoktartás ne terjedhessen ki a pedofil bűnök beismerőire. Kiss Antal teológus válaszolt az Indexnek a témában, az interjú legérdekesebb gondolatait szemlézzük.

Kiss Antal teológus az interjúban elmondta, hogy a bűnbánat szentsége és a titoktartás már Jézus idejében összekapcsolódott. Itt a házasságtörő asszony példáját emelte ki, amikor a jelenlévőknek azt mondta, hogy az vesse rá az első követ, aki bűn nélkül való. Erre pedig mindenki elment.

„Az asszonyhoz fordulva pedig így szól: menj, és többet ne vétkezz! Ez a bűnbocsátás szentségének eredete” – árulta el a teológus.

Az interjúban felmerült, hogy az asszony bűne nem volt titok, a pedofil tett elkövetése viszont sokáig az lehet.

„Ki tudhat adott esetben ilyen bűncselekményről? Tudhat pszichiáter, a pszichológus, orvos – aki a bántalmazott gyermeket vizsgálja, tudhat az ügyvéd és az esetet vizsgáló rendőr is. Ezekben a szakmákban mindenütt van titoktartás, senki sem várja el, hogy nyilvánosságra hozzák az adatokat.”

Ezeknél a polgári foglalkozásoknál a személyiségi jogokat védik, mégis felmerülhet a kérdés, hogy a gyóntató pap mit is véd pontosan a gyónási titok megőrzésével.

„A személyiség három összetevőből áll: fizikai, szellemi és lelki valóságból tevődik össze. A személyiségi jogok nemcsak az első kettőhöz kapcsolódnak, hanem a lelki igényekhez és irányultsághoz is. Van egy jó szavunk is erre: lelkiismeret. Mindannyiunkat ez vezet, bűnök esetén furdal, kit kevésbé, kit jobban.

A pszichológus lelki megoldásokat, az ügyvéd jogi megoldást keres, a bűnüldözés (egyebek mellett) a fizikai biztonság megteremtéséért felel, míg a katolikus egyház a lelkiismeret területén akar segítséget nyújtani a bűnbocsánat közvetítése, a kiengesztelődés által. Ebből épp a papságot kivonni meglehetősen önkényes döntésnek tűnhet.”

Kiss Antal kiemelte, hogy Don Fortunato di Noto szicíliai plébános szerint Európában 2019-ben nagyságrendileg 18-19 millió gyermek szenvedett el nemi erőszakot, Németországban pedig egy olyan  tartalmakat terjesztő hálózatra derített fényt, amelynek 400 ezer pedofil felhasználója volt.

„A fenti számok tükrében azt kell mondjam, nem biztos, hogy van összesen Európában 19 millió hitét mélyen megélő, rendszeresen gyónó és áldozó katolikus hívő. Csodálkoznék rajta, ha a 400 ezer pedofilnak az egy százaléka meggyónná bűnös tevékenységét. A pedofília visszaszorításához tehát nem csak a gyóntatószéken keresztül vezet az út. (…) A pedofil bűnök szigorúbb büntetése mellett fontos lenne a dolog lelki aspektusának is a hangsúlyosabbá tétele. Mivel a gyermek testileg, szellemileg és lelkileg is sérül, helyesebb megközelítés lenne, ha az egyházat ezek enyhítésére tett erőfeszítései mentén szólítaná meg a sajtó és a jogalkotó.”

A teljes interjú itt olvasható el.

Forrás: Index

Borítókép - Fotó: Photowitch | Dreamstime.com
Szemle
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás