Újra és újra, napról napra, jövök a kereszthez. A Te kereszted lábához. Itt kezdődik és itt ér véget minden. A világtörténelem legjelentősebb pillanata, és a valaha volt legnagyobb botrány: Az Isten halála. Ember által kivégezve.
Hirdetés
Kategória
Kunszabó Eszter
Rengetegen kérdezitek tőlünk, hogy milyen módon lehet a mostani időszakban lelkileg “fittnek” maradni, Kunszabó Eszter olyan tanácsokat ad, amelyek mindannyiunk számára teljesíthetőek. Tegyél te is egy hasábot a tűzre, ha már úgy érzed hogy kialszik a láng!
Kiürülő templomok, egyre emelkedő átlagéletkor, egy vasárnap öt különböző helyen miséző papok és a lelkesedés teljes hiánya a pappal farkasszemet néző padsorokban. Egyikünk számára sem ismeretlen jelenségek, s ez a nyugati világban szinte mindenhol így van. Miért? Mi az oka annak, hogy tényleg mindenhol ezt látjuk? És hogyan lehetne visszafordítani? Vissza lehet egyáltalán? Mind közül a legfontosabb kérdés azonban az, hogy “Mit vár az Egyháztól Isten?”, vagy másképpen “Mi a célja Istennek az Egyházzal?”. Hiszen, ha erre tudjuk a válasz és e szerint cselekszünk, akkor egészen biztosan nem egy haldokló intézmény képe tárul majd elénk. Ugyanezeken a kérdéseken morfondíroztak azon könyvek szerzői, amelyeket ebben a cikkben bemutatunk. Ezek pedig Michael White atya és plébániai segítője, Tom Corocan Újraépítve, és James Mallon Egyház-felújítás című művei. A két könyv sok szempontból nagyon hasonló, mindkettő olyan plébániák vezetői által íródott, akiknek a saját szolgálati helyükön sikerült megfordítaniuk a fent leírt trendeket, és plébániáik újra gyarapodásnak indultak.
Ahogy belenézek a tükörbe semmi mást nem látok, csak a hatalmas karikákat a szemem alatt. Fáradt vagyok, nagyon-nagyon fáradt. És mintha a csukott fürdőszoba ajtó egy cseppet se tompítana a gyereksíráson… Lehet azért, mert most már az agyamban is csak az órák óta tartó ordítást hallom.
Akik régóta követnek bennünket, azok tudják, hogy szeretünk őszintén beszélni a saját nehézségeinkről, és azokról a tapasztalatokról, amikkel különféle élethelyzeteinkben gazdagodtunk. Ebben az interjúban nem egy, hanem rögtön három szerkesztőségi tagunkat kérdeztük a házasélet örömeiről és nehézségeiről. Lábánné Hollai Katalin, Kunszabó Anna és Kunszabó Eszter őszinte válaszait olvashatjátok.
Mi az első dolog, amit keresztényként el akarunk mondani a világnak? Mi az első dolog, amit nagy valószínűséggel nekünk is elmondtak, amikor a kereszténységgel találkoztunk? Hogy ISTEN SZERET! Ezt a két szót végtelenül elhasználtuk már. Olyan sokat hallottuk, hogy már nem is értjük.
Régebben féltem a száraz lelki időszakoktól. Bár utólag általában láttam a mélypontok értelmét, de ez a hullámvölgyek közben előre nem vigasztalt. Aztán ahogy egyre több, hosszabb-rövidebb lelki szárazságon voltam túl, rá kellett jönnöm, hogy a lényegen nem változtat, hogy éppen tüzes vagy száraz időszakot élek-e meg. El is mondom, hogy miért gondolom így!
Miért van az, hogy a szegény családok, ahogy megkapják a fizetést, segélyt, vagy bármilyen jövedelmet, rögtön elköltik? Miért van olyan sokuknak hiper-szuper telefonja? Miért? Miért nem osztják be a pénzt?
Második hete töltöm az szakmai gyakorlatomat egy nappali melegedőben, vagyis egy olyan intézményben, ahol hajléktalanok és mélyszegénységben élők tölthetik el a napjaikat. Étkezhetnek, fürödhetnek, moshatnak és segítséget kaphatnak szociális ügyeik intézésében. Ez egy katolikus melegedő, ezért itt evangelizáció is folyik, szerencsére a fenti áldás meg is hozza a hatását. Persze, mint minden ilyen helyen, itt is elég kaotikusak a mindennapok. Napi 200-250 reggeli és ebéd kiosztása, mosás, álláskeresés, telefonok, bevásárlások, kérlelések és olykor ordibálások… Ritkán jut időm arra, hogy körbenézzek és végiggondoljam, kiket is szolgálunk.
Amikor a másokért való imádság témája felmerül, szinte mindig felveti valaki a kérdést, hogy mi értelme van egyáltalán? Legtöbbször nem látjuk a hatását hónapokon, akár éveken át, és kezdjük úgy érezni, hogy valamit rosszul csinálunk, vagy egyáltalán magának a “műfajnak” nincs értelme…