A ti szemetek boldog, mert lát, s a fületek is az, mert hall. /Mt 13:16/
A négyévente megrendezett Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus 52. (továbbiakban: NEK), 2020-as alkalmának Budapest ad otthont. De az meg micsoda? Most örüljek neki? Ugye nem fog fájni?
Mikor mindenfélét mesélek barátoknak társaságban, sokszor szoktam azzal a képpel élni, hogy „megérint az Isten ujja”.
Talán több – hitét mélyen megélő – ember életében fordultak már elő olyan radikálisabb pillanatok, mikor úgy érezte, képtelen elfogadni: más emberek bizony másképpen élik meg, gyakorolják a hitüket, mint ahogyan azt az ő igazságérzete diktálná. Ha te is köztük vagy, ne aggódj, nem vagy egyedül.
Gyakran szembesültem azon hibámmal, hogy Istenre, mint egy korrekt üzleti partnerre tekintettem. Elimádkozom a napi adagomat, elolvasom az igeszakaszokat, cserébe, légy szíves Uram, adj jó kedvet, meg úgy egyáltalán szedd ráncba az életem, hiszen „megvettem” tőled a kiegyensúlyozottságomat tegnap is tíz Üdvözléggyel. Ilyenkor, hála Neki, mindig eszembe jutnak olyan dolgok, melyek visszarántanak a helyemre.
„Én vérzek a kereszten, te mit csinálsz?”
A hétvégét egy lelkigyakorlaton töltöttem – nagyhét előtt, tökéletes időzítéssel –, és az itt megélt millió gondolat és lelki élmény közül kettőt hoznék most elétek. Figyeltek?
Varga Gergő Zoltán, Henri Boulad atya előadásán járt, akivel korábban exkluzív interjút készített a 777.
Avagy olvassunk-e Jókait, ha a nagy útkeresés közepén járunk?
Figyelem, erősen szubjektív írás következik; avagy miért kéne minden jóakaratú embernek Sienkiewiczet olvasni?