A villamoson sok mindent hall az ember. Még akkor is, ha a reggeli kókadozásban csupán csak a „túl sok ember, túlságosan is közel van hozzám” kellemetlen érzése jut el a tudatáig. Viszont többször ütötte már meg a fülem, hogy egyes társaink milyen fesztelenül tudnak beszélgetni például az észak-koreai konfliktus egyik lehetséges forgatókönyvéről. Eszerint nagyon jó lesz majd, és csak akkor oldódik meg a probléma, ha az amerikaiak majd odamennek és jól szétbombáznak mindent.
Szinte naponta érkeznek hírek a világi nagyhatalmak közt eszkalálódó konfliktusok mélyüléséről. Legyen szó Észak-Koreáról, a Közel-Keletről, vagy afrikai államok véres belviszályairól, a világunkban dúló harcok megnyugtatása felé irányuló törekvéseket nekünk – akik Isten kegyelméből sok millió embertársunkkal együtt békében élhetünk – kötelességünk imáinkban hordozni.
A nem is oly távoli múlt eseményeiből tanulva (jellemzően a történelem könyvek utolsó pár fejezete ez), a világ pár év háborúskodás után annyira kiég és belenyomorodik a vérengzésbe, hogy szinte bármilyen feltétel mellett képes a fegyverletételbe beleegyezni.
Többször hallottam elhangozva egy vállrándítás kíséretében azt az érvet is a háború mellett, hogy itt Európa közepén nekünk nincs komoly bajunk senkivel; felettünk majd elrakétáznak, és ha csak nem esnek azok be hozzánk, nem lesz baj. Vegyük észre, hogy egy háború negligálása az abba való beleegyezés! A racionális ember nem is teszi helyesen, ha olyasfajta ábrándokat kerget, miszerint az új idők Svájca címre apellálhatunk, vagy, mivel a „nagyfiúk” úgyis elintézik maguk közt a dolgot, Európa független és mentes maradhat ezektől.
Ha még a két nagy világégés előtt képes volt Jókai ennyire megfogni a háború intézményesített kultúrájának értelmetlenségét, mennyivel inkább kell nekünk késznek lennünk az újabb borzalmak megfékezésében.
hirdetés“[…] így kell-e hát ennek lenni. És így kell-e ennek folyni örök időkig; hogy ész, tudomány, bátorság, hűség hazaszeretet, áldozatkészség és minden erő, ami a szívben és agyban teremteni, alkotni hívatott, untalan arra egyesüljön, hogy az emberirtó gépeket halmozza egymással szembe, s pusztítsa vele az istenség legszebb alkotását? Hogy joga legyen két óriásnak a törpék százezreit (akiknek neve „ember”) egymás ellen zúdítani, s a nap alkonyán összeszámítani, ki csinált a másiknak több halottat? Az a győztes, az a dicső, azé az igazság?
S az ő kezében is ott volt a fegyver. S ennek a fegyvernek is az volt a célja, hogy egy anyának a szívét megkeserítse, aki könnyek között felnevelt gyermekét hasztalan fogja hazavárni; hogy egy ősz apának kezébe adja a koldusbotot, kinek kenyérkeresőjét eltemették, hogy egy menyasszonynak a koszorúját felváltsa özvegyi fátyollal.”
Ne toljuk mindig a felelősséget a „döntéshozókra”.
Legyünk mindig készen a jóra és imádkozzunk a békéért! Amiért imádkozol, azon az Isten dolgozik!
Varga Gergő Zoltán
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás